A víkend vége
(The End of the Weekend)
A kandallófény haldoklón simít
Flancos öntöttvas-cowboyt, mely apám
Könyveinek d?l, örvényl? lasszót,
S testhezálló farmerbe bújt babám,
Kinek ujja könyvlapon követ szót;
S blúzára ingerl? árnyat vetít.
Az emeletre szállunk, én s párom
Odakünn a tavon által szüntelen
Szél korbácsol hantokat, s felnyüszít
Mindazokért, kik b?nösök, s kik nem.
? hozzám simul, érzem körmeit,
S bár magunk vagyunk; az ajtót zárom.
Végs? formákra lelt imádságok,
A sötét, s ábrándoknak ez odva,
Szél, tó, ajak mind-mind arra vár csak,
Hogy legyen már neglizséje oldva.
S ekkor: valami huppanva zajt csap,
S a padláson karistol. Felhágok
Szíjat ragadva. Holdfény vet ösvényt –
Magnézium-sugár a manzard-résen át –
A zúzott egércsontvázak között.
Roppant jelenés verdesi szárnyát,
Arany-szem izzik a csontterem fölött;
S karma szorít egy rángó, szürke lényt.
|
|||||||||||||||
|
|||||||||||||||
|
|
