dr Bige Szabolcs- : Gyárfás 9.

Otthon lesz majd minden finomság *

  

Gyárfás tudatában elásva ott lappangott mindez, ha nem is beszélt róla soha. A kisgyermekkorában hallott történet sokszor kísértette álmaiban is. Most édesanyja emlegetésére pillanat alatt végigfutott rajta ez az egész. Ibolya valamit észrevett, mert megkérdezte, mi történt, de a férfi csak rázta a fejét, hogy semmi baj, de ezek az emlékek felidézték benne a gyermekkorában átélt eseményeket is.

      Édesapja hiába szenvedte végig a hadifogság minden nyomorát, negyvennégyben, negyvenöt évesen behívták frontszolgálatra, amikor már a várostól csak alig 40-50 kilométerre dörögtek az ágyuk, és egyre másra érkeztek a sebesült szállítmányok a hadikórházba. Hiába üvöltött a rádió dicső csatákról és írtak a lapok taktikai visszavonulásról, benne volt a levegőben a veszteség. És erre megjött a SAS behívó! 

      Tudták, bevonulni kész öngyilkosság. Inkább összepakolták a legszükségesebbeket és a három gyerekkel még aznap este vonatra szálltak. Irány Budapest. Alig indult ki a vonat, bombariadó miatt megálltak a nyílt pályán. Fények leoltva, a mozdony is lezárta a tüzet, reszketve üldögéltek jó órahosszat. Csak ekkor merte a mozdonyvezető újra éleszteni a tüzet, hogy tovább mehessenek. A fővonalról elterelték a szerelvényt, mert az kellett a hadseregnek, s itt csak nagyon lassan haladtak. Félnapot se mentek, újabb megállásra kényszerültek. Vadászgépek támadtak rájuk. Mindenki kiugrált a kupékból és a vagonok alá feküdtek. A kocsik tetejét összevissza lyuggatták a golyók, hogy kilátszott a kék ég. Sérülés csak annyi történt, hogy néhányan a nagy kapkodásban elestek, és a kövek felsértették a térdüket, könyöküket. Másnak szerencsére baja nem esett. Lassan, megállásra készen indultak tovább. A fővároshoz közeledve megszűntek a támadások, mert a légelhárítás még sikerrel távol tartotta az ellenséges gépeket.

      Budapesten egy ott lakó, ott élő nagynéni fogadta be a családot. Lakott még nála két másik unokaöcs is, de a nagy budai lakásban jól elfértek mindannyian. A vendégszobát a két unokatestvér kapta, a Boga család a nagy nappalit, a nagynéninek megmaradt a saját szobája. A kiscseléd birodalma pedig a konyha volt.

      Izgatott nyugtalanság uralkodott a városban, s ez kihatott a családra is. A férfiak hevesen gesztikulálva vitatták a háborús és politikai eseményeket. Szárnyra kapott az a hír, hogy Horthy Miklós kormányzó különbékét akar kínálni az oroszoknak. Tett is már lépéseket ez ügyben. Mások, az „angol-barátok” inkább a szigetország segítségében bíztak. Mindenki a recsegő, sípoló rádiót bújta, de annyi hamis hír szerepelt az adásokban, hogy inkább az angol adókat hallgatták, és akik bírták a nyelvet tolmácsoltak a többieknek. Erre aztán kitört a vita! Ebbe robbant bele a Kormányzó proklamációja.

      Végig se mondhatta a beszédét a nyilasok, a németek segítségével Horthy Miklóst őrizetbe vették. Hallották a rádióban, amikor félbe szakadt a beszéd, lövések és zavaros hangok után, egy németül ugató hang mondott valamit és vége lett minden reménynek. Nem mertek tovább a fővárosban maradni, Mártont letartoztathatták volna, mint katonaszökevényt. Így aztán újból vontra szálltak, s menekültek tovább most már nem csak a front, hanem a nyilas terror elől is.

      Az ország legnyugatibb és leghűségesebb városában álltak meg. Ismerősnél találtak kiadó szobát. Egy gyermekét egyedül nevelő özvegyasszonynál. Nem volt könnyű az élet Sopronban, a háborús árak, még az úgynevezett „műrostos” holmik árai is a csillagos égig értek. Pénzük rohamosan fogyott. Márton állás után nézett, de csak egy sovány írnoki beosztást sikerült szereznie. Anya pedig a hadikórházba járt be, miután egy gyorstalpaló ápolónői tanfolyamot elvégzett. Így a gyerekek egész nap a házinéni gondjára maradtak. Mindennaposak voltak a bombázások, és sokszor nappal többet tartózkodtak az óvóhelyen, mint a lakásban. Legtöbbször amerikai gépek jöttek, és nagy károkat okoztak a szőnyegbombázással. Nem kímélték se az iskolákat, kórházakat, vagy lakónegyedeket sem. Legtöbbet a vasútállomás környéke szenvedett.

      A szomszédok, mikor meghallották, hogy Gyárfás édesanyja a kórházban dolgozik, esténként át-átjöttek beszélgetni a sebesültekről, a látott, hallott eseményekről. Közben szerényen átadták a katonáknak, a kórháznak szánt nélkülözhető dolgaikat.

      — Kimostam ezeket a régi lepedőket, hátha jók lesznek valaminek.

      — Kötszert, tépést készítünk belőle — válaszolta Aliz, Boga Mártonné, aki szívesen meg is mutatta, hogyan kell csinálni.

      A beszélgetés mellett így kötszerkészítéssel töltötték az időt. A gyerekek is lelkesen részt vállaltak a munkából. Tíz centi széles csíkokra hasították a lepedővásznat, kivasalták forró vasalóval és feltekerték. Ha rövidnek sikerült a vászoncsík, összevarrtak kettőt, hármat, legyenek legalább két méter hosszúak.

      — Miért kell kivasalni? — okvetetlenkedett valamelyik gyerek.

      — Így fertőtlenítjük, meg könnyebb feltekerni is — válaszolta anyu.

      — Tekerhetem én is? — kérdezte Gyárfás, és miután megkapta az engedélyt lelkesen tekerte fel az asztallapján a még meleg vászoncsíkot.

      — Hova tegyem? — kérdezte, mikor sikerült szorosan feltekerni.

      — Oda abba a cipős dobozba!

      Így működött a kaláka téli estéken. S a Karácsony is eljött a maga ködös, szürke vigasztalanságában. Öröm helyett aggodalom és félelem ülte meg a lelkeket. A gyerekek szívszorongva várták, vajon hoz-e az angyal Karácsonyfát. Végül is hozott, ha nem is olyan plafonig érőt, vagy csillogó-villogót, mint amilyeneket a képeslapokon látni  de fenyő volt! Apa szerzett valahonnan három zöldágat. Összekötözték és színes krepp-papír csíkokkal díszítették. Szerény ajándékok is kerültek alája. Gyárfásnak egy kartonból kivágott teherautót, testvéreinek is ilyen házi gyártmányú játékokat, papírcsákót. Még édességet is kaptak: kockacukrot és lekváros buktát.

      — Ne búsuljatok, gyerekek! Ha vége lesz a háborúnak hazamegyünk, és otthon kaptok majd mindenféle finomságot, cukorkát, csokoládét, süteményeket — bíztatta a gyermekeit Aliz anyu.

       Nem rajta múlott, hogy nem így történt (!)

 

 

/folyt.köv./

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 605 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.