Radnai István : A harangok Rómába mennek

A sekrestyés egy kövér csomagot kapott egyenesen Rómából! Izgatottan bontották fel a barátok. Mi lehet, könny?, tehát nem biblia van benne, sütemény lenne?
Magától a pápától!

 

 

   

A harangok Rómába mennek! Annyiszor hallottam gyerekkoromban, hogy ahogy voltam, karingben felszaladtam a toronyba. A nagyok is utánam, de botladozva, hiszen a csuha, amit kaptunk, mint valami szoknya akadályozott a futásban.

Bár a legkisebb voltam, csak korosztályomban számítottam a magasabbak közé, az alsó szinten maradtam, a legvastagabb kötelet kaptam el, nincs olyan ember, aki elvehetné. Persze a legvastagabb kötél a legnagyobb haranghoz tartozott, hosszabb is volt valamivel, a többiek egy szinttel feljebb kellett kapaszkodjanak, hogy haranghoz jussanak.

A szintek padlózata középen utat adott nemcsak a zegzúgos lépcs?nek, a köteleknek. 

Ha felmentél a harangok alá – közvetlenül a hatalmas ablakokban, amelyekben ültek a város panorámája, a körülölel? hegyek vagy dombok, kinek-kinek milyennek t?ntek. Ültetett fenyves. Hát akkor hegy! Kilátó, gombák virágok – a nyers szikla csak fura alakzataival bukkant el?, ezért nevük is volt, de erre most nincs id?m… 

A kórus ajtaja is a toronyra nyílik, ilyenkor nyitva marad, és amikor felzeng a nagycsütörtöki szertartásban az orgona, figyelni kellett, mert rántani kellett bizony a kötelet!

Erre jelre indultak be a harangok, na persze, ez afféle helybenjárás volt, de jó hangos…

Recsegett a padló, talán a torony is megingott, mit tudom én, lényeg, hogy a teljes súlyom alig volt elég, hogy megmozdítsam. Ne felejtsük el, a legnagyobb harang volt és valóban a legnagyobb, amivel életemben találkoztam! 

Kis késéssel, de mély, hasas hangja megrezdült, átjárta az amúgyis érzékeny gyomromat. Hiszen ezt a harangot sosem bízták rám, ha nem voltak gimnazista ministránsok, akkor maga a sekrestyés jött velünk.

Persze akkor még nem tudtam, hogy ? lesz a világ legöregebb sekrestyése, és a kett?nk titkát ezért tudta ilyen hosszú ideig meg?rizni. 

Talán még a házf?nök – nem, ? sem tudhatta meg soha! Hogy én a legkisebb a legnagyobb harangot! 

Hogy ne konduljanak össze-vissza, számolni kellett és id?ben megkapaszkodni a kötélben, egy kicsit magasabb fogást keresve  és felugrani!

Ha teljes súlyoddal érkeztél le a padlózatra, a harang a tehetetlen lengését feledve, megnémult. Így kellett tenni, hogy az összehangolt harangok zúgása szép összhangban érjen véget.

Mivel magam ütemkésésben voltam a lomha, nagy harangommal, a számolás végére érve, nem felugrottam, de magamat kötöttem a harangkötélhez! 

A hatalmas harang, ma azt hinnék repül? csészealj, ufó vagy más földönkívüliek… Pedig nem volt olyan alakja, szabályos harangalakú harang volt, ha nem lett volna óriási, egy harangvirágra gondolhattál volna, amely kicsit felgy?rte bronzszirom szoknyáját!

Lehet, hogy valami földöntúliak voltak, hiszen a harangok hangja hív, a nevükben és hívja ?ket, a kicsiny lélekharang. 

Azért olyan parányi a többiekhez képest, mert a lélek is csak valami parányi lehet, mert fájni tud, de megfogni nem lehet. 

Most aztán, mint az Úrangyalánál, az ámulattól elfelejtett a lélekharang elállni!

Pedig ez ma nem illett ide. Az orgona zengése-búgása, fortisszimója régen elhallgatott. Az orgonista akár mehetett volna aludni, ha nem lett volna egyben kántor!

Márpedig az nagy baj lett volna, ha ilyenkor elalszik…

Pedig hallgatott – szájtátva! 

Mindenki a templom mennyezete felé, volt, aki illetlenül hátrafordulva a torony felé lesett. De balgaság, a mennyezeten át nem lehetett kilátni, sem a toronyra, sem a lemen? napra, sem a hirtelen csillagossá váló égre. 

A Szent Péter tér teli volt néppel, hívekkel. A harangok még kétütemnyit zúgtak, hiszen ott nagyobb az ünnep, amikor egy újabb harang, kicsit hamisan megkondult, de el is hallgatott. 

Alatta álltam és leoldottam a derekamról a kötelet. A svájci gárdisták átengedtek, hiszen karingben voltam, csak bámultak utánam, miféle szerzet lehetek, mármint a csuhám miatt, amely a karing alól a földig lelógott. Majd elbotlottam, hiszen megkötöttem én, de a kötél egy kicsit meglazította a madzagot. 

Mindenki csodálkozott, hogy nem az oltár felé indulok. Aztán arra gondoltak, talán perselyezni fogok, ami nagy tisztesség volt. 

Eltévedtem, sehogy sem értem ki a térre, valami ablaknyílás vagy erkélyféle, hát kimászni nem volt kedvem. Magasan fent, ég és föld között félúton lehettem, az ablakból valami díszesen hímzett sz?nyeg, mint valami hatalmas stóla lógott lefelé. 

A hívek elkezdtek felfelé mutogatni, de csak a fejem látszott ki, mint valami glóriával a háta mögött, mivel az ablak ki volt világítva.

A karingemb?l alig valami látszott ki. Mindenki a fejemet nézte, sem süveg, sem bíborszín?, sem lila fejfed?, semmi csak a kócolódott hajam.

Az is éppen csak a párkány peremén, de mégiscsak határozottan az látták, van ott valaki, habár alkalmatlan id?ben. 

Az asszisztencia az oltár el?tt, a pápa éppen helyet foglal. Na, igen, akik bejutottak ezt látták. De akik kívül rekedtek, az a hatalmas tömeg kereste a pásztorbotot, de csak kócot látott! 

Kis sz?ke kóchajat, mintha valaki, aki odafönn rendezkedik, nem akarná, hogy meglássák, De hiszen ott akkora rend volt, annál nagyobbat már senki sem csinálhatott. Nem is sejtették, hogy ágaskodom, és amikor a hatalmas termeken átlopóztam, valahogy felgyújtottam a villanyt, így került mögém, éppen a fejem fölé a glória! 

Karácsonykor még hagyján, hogy valami apró ember megjelenik, hiszen pólyásbaba ezt a szerepet nem játszhatta. Az életnagyságú betlehemben, ha szavalni, elmondani is kellett a szöveget, akkor én, mint legkisebb hamar szerepet kaptam. És Mária milyen szép volt, fels?s lány volt, csak messzir?l mertem rásandítani. Bezzeg, amikor megkaptam a szerepet! Akkor reménykedni kezdtem. Azon gondolkodtam, ha a cserépben a virágot locsolják, hamarább megn?. No, meg a citromfa is! Akkor a szereplés után beleálltam egy lavór vízbe. Ez a csoda akkor azonban nem jött össze. 

Kóboroltam volna a városban, így, amikor kitaláltam végre a zegzúgos folyosóra, a fal mellett lefelé osontam.

Ilyenkor senki sem jár-kel a hatalmas palotában, a svájci gárdista, az alabárdjára támaszkodva, meg kell hagyni, szusszant egyet. Nem is egyet. Mert ez olyan egyenletesen csinálta, hogy a dobogó-zakatoló szívverésem ellenére meghallottam. A palota kilincsére akasztottam a karinget és csuhát, nálunk ez volt a ministránsruha tartozék, ha elfelejtettem volna mondani, és elindultam.

Alatta inget hordtam és nadrágot, az este és az éjszaka langymeleg volt, ahogy nagyapám szokta mondani. A hatalmas tömegben elvegyültem, fel sem t?ntem. Csak nekem t?nt fel, hogy mindenkinek a szavát értem, pedig cifrán beszéltek.

Hogy milyen nyelveken? Ne kérdezd, ennyi év távolából! 

El is feledkeztem a harangról! Éhes sem voltam, szomjas sem voltam, mentem, mentem. 

Hatalmas félkör alakú építmény meredt el?ttem, amelynek másik félkörét kicsit lebonthatták, mert ilyenre csak nem építették. És ki volt világítva. A szök?kutak is kissé távolabb, a fák egy részének olyan lapos koronája volt, mintha a tetejét lef?részelték volna karácsonyfának, mások meg soványan álltak vigyázban, mintha egy óriási, de csontsovány svájci gárdista árnyéka volna. 

Miért pont svájci gárdista? Mondták, hogy korábban, akkor, vagy kés?bb tudtam meg? Ilyen régi dolgokról ne faggass!

Jártam a városban, szamarak, lovak, lovaskocsik, de csak két kerekük volt, mindenkin valami fehér valami volt. Tóga vagy tunika, nem mindegy? 

Már sajnáltam, hogy nem csaptam a hónom alá legalább a karinget.

Az imént magam mögött hagyott épületb?l oroszlánb?gést véltem hallani.

Honnan tudtam, honnan tudtam? A részletek mellékesek, különben is, els?s koromban jártam az állatkertben. Az öreg oroszlánnak a foga fájt és rémesen bömbölt. 

Közben megvirradt, kicsit gyorsabban futottak le a csillagok, nálunk komótosabban ballagnak le az égr?l.

Árnyékba húzódtam és elaludtam. Igenis, hozzá voltam szokva a böjthöz, és nem is volt nálam a kenyérjegyem!

Délután valaki arra ment, el?ttem kanyarodott be, régi, romos épületek mellett haladt el, a vállán vitte a keresztet. Ez így rendben is van, gondoltam. Azt nem tudhatom, hogy a tömeg morgása, dühös volt-e, mert el?jönni nem mertem a falmélyedésb?l, nem voltam az alkalomhoz ill? öltözékben. Valaki átvette t?le a keresztet és vitte tovább, csak bámultam. 

Hogy most miért nem értettem a szavukat sem, ne kérdezd. A latin tanulmányaim kezdetén voltam, magoltam a ragozást.

Hogy miért pont a latin, mert orvos akartam lenni, és kész! 

Elálmosodtam, mire felébredtem tüzet élesztettek és mögüle már nem a hold, nem, az a másik oldalon, a hátam mögött lehetett, de hátam mögött fal volt, mint mondtam, lapítottam. Az ég lassan rózsállani kezdett, ezt is nagyapámtól tanultam. Vagy a nagyanyámtól? Ne zavarj bele, olyan titkot mesélek, amit a hosszú élet? sekrestyés meg?rzött élete végéig. 

El is felejtkeztem a nagyharangról, a harangomról, akkor dermedtem meg, amikor innen is, onnan is, diadalmasan megszólaltak.

Addigra már kés? volt. 

A vonatom kiskedden futott be a pályaudvarra. Nem mindegy! Nem mindegy neked, hogy a Déli volt-e vagy a Keleti? Kelenföldön szálltam le, ha annyira tudni akarod. Abban az évben lemaradtam a locsolásról, se pénz, se pirostojás. Igazis, akkor pénz helyett bájglival kínáltak és minden kislány pirostojást adott. És azt is mondták, hogy máskor is. Volt olyan férjes asszony, aki kifejezetten felszólított, jöjjek locsolni! Bizony! 

Hát, én nem mentem. Amikor beértem az iskolába, a lányok csúfolódva vízzel locsolgattak. Persze, hogy engem, hiszen húsvét után kiskedden így volt szokás. 

A sekrestyés egy kövér csomagot kapott egyenesen Rómából! Izgatottan bontották fel a barátok. Mi lehet, könny?, tehát nem biblia van benne, sütemény lenne?

Magától a pápától!

Bizony abban, egy csuha és egy karing volt mindössze! Hogy honnan tudták, hogy honnan tudták? Mit? Ja, a címet! Mondom, hogy egyenesen a pápától jött a csomag!

Hogy ? honnan tudta? Majd megtudjátok az életetek végén! Csak akkor tudjátok megkérdezni, ha ennyi id? után még emlékszik a történtekre.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Radnai István
Szerző Radnai István 330 Írás
Publikáló szerző vagyok. Cikkeim, írásai, verseim, novelláim a "rapista" illetve "RaPista" nicknéven is megtalálhatók egyes portálokon.