Boér Péter Pál : Vonaton a múltba: Tudatalatti

 

 

A negyedik osztályi felismerésből valami elképesztő dolog történt, Zerge ugyanis Millibe úgy belezúgott pár perc alatt, hogy abból évekig nem “gyógyult” ki, pedig nyolcadik osztály végén elköltöztek a faluból. Tehát az összes ez utáni hölgyeménynek még a nevére sem igen emlékszik, holott lényegesen több történt meg mindegyikkel, mint Millivel, hisz vele a maximum közelség, az egy, egyszeri kézen fogva menés volt nyolcadik osztály végén, egymást átkarolva, semmi más. Ezt lekörözni nem nehéz. Mégis mi ebben a furcsa?

Túl az ötvenen is előfordul még, hogy álmodik vele, mint senki mással. Ezt magyarázza meg valaki! A tudatalattijába, hogy fészkelte be magát ily mértékben ez a személy, vagy ez a tény, mert nyilván nem akaratlagosan irányítja az álmait. A háta mögött ült 5-8. osztályban, állandóan sutyorgott valamit a fülébe. Korántsem az órák tárgya volt a téma. Zerge még évtizedekkel később is az első szerelmet ahhoz a lányhoz kapcsolta, akivel megtörtént az első. Hosszú ideig, talán 15-20 évig nem álmodott senkivel, volt szerelmekkel, hasonlókkal. Az elmúlt 8-10 évben kellett minderre rádöbbennie. Nem volt olyan nagy döbbenet, a miértje mégis különös. Ha mást nem, a tudatalattit, azt feltétlen igazolja, azt úgy szokták magyarázni, hogy ha a tudat a pince, a tudatalatti a pince alatti pince. Ezek szerint az ő pincéje alatt egészen furcsán tudatosuló(?) dolgok is vannak, akkor, mikor abból egyáltalán valamit meg bír fejteni. Ez mindenkivel így van, a tudatalattiját az ember nem igen tudja kibogozni. Van még kollektív tudatalatti is, de annak ehhez nem sok köze van, az aztán még ennél is mélyebb, egészen más.                      

Közben Gyuri bácsi lebaktat a Köves zugon, amelyen két irányba lehet lemenni, egy valóban nagyon köves részen és egy járdán. A köves rész neki sokkal közelebb esett a lakhelyéhez. Kiment az ajtón, bezárta maga után a bikátlan bikaistálló ajtaját és egy meredek, általa eszkábált lépcsőn – hogy kerülnie ne kelljen – lement egyenest a zugba és eltűnt annak sötétjében. Komor volt a zug, mégis szeretetteljes, főleg télen, mikor a hó ellepte a köveket. Nyüzsögtek a szánkózó kölykök és este a hóban meghempergőzve, átázva, átfázva nem akartak hazamenni.

Tele voltak energiával, versenyeztek, hogy kinek a szánkója csúszik távolabb. Ehhez nyilván technika is kellett, hiszen neki csak egy fából készült üzleti szánkója volt, ami fel sem vehette a versenyt a fémszánkóval, hacsak nincsen olyan – és ezt szerénytelenség nélkül mondhatom – igen professzionális stílusa. Szépségénél csak a szerénysége nagyobb. Így a korcsolyázás mellett a szánkózás is igen jó téli időtöltésnek bizonyult, főleg abban a rövidke vakációban, ami megtörte az akkor még évharmadokra osztott tanév monotonságát.                 

A tél nem volt unalmas soha, mert a szoba melegében legalább egy barát mindig akadt, akivel a földön hempergőztek és bebújtak az ágyneműtartóba. Lehetett az Nelu vagy Miki. Mikinek bébipárnás keze volt, ami csak nagyon kicsi gyerekekre jellemző, olyan lyukak voltak az ujja fölött, a dundi kézfején. Ő azért volt kuriózum, mert míg Nelu csak nevében, ő nem csak nevében volt román. Azonos szinten beszélt románul, magyarul, de amikor az Ernőke nevű unokatestvére megérkezett, aki viszont apja-anyja részéről magyar volt, majdnem mindig románul beszéltek. Zerge abból egy szót sem értett. Már egészen nagy gyerek volt, amikor egyáltalán csak magyarul tudó románnal találkozott, bár egy romániai (színmagyar) faluban élt. Magyarul nem tudó románnal csak tizenéves korában…

Bocsánat, az előbb tévedtem. Átmenetileg volt egy olyan felnőtt román ember, aki nem tudott magyarul és éppen a Miki nagymamájának szobáját bérelte.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 751 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/