dr Bige Szabolcs- : Gyárfás 5.

Reggel átveheti a körzetet *

 

 

Az ingázás kellemetlenségeitől eltekintve nyugodtan teltek a napjaik, s már két événél több, hogy szorgalmasan végezte közegészségtani munkáját, ami nem elégítette ki csöppet sem, mert inkább volt irodai, adminisztratív jellegű, mint orvosi munka. Hiába kérte a városi, meg járási főorvost, engedjék ki körzetbe, gyógyítani, de nem álltak kötélnek. Váratlanul azonban másképpen alakultak a dolgok.

      — Boga doktor! — fogadta egyik reggel a főnöke. — Jó hírem van a maga számára.

      — Hallgatom főorvos úr!

      — Továbbképzés indul a fővárosban közegészségtan és járványtanból.

      — És?

      — És a kollégára gondoltunk. Sőt már vissza is igazoltam. Na?

      — Biztató…

      — Nem is örül?

      — Meg akarom beszélni otthon is.

      — Sokat ne beszéljen — váltott át morcosra a főorvos —, reggelre kérem a válaszát. Ha megy jó, ha nem irány ki falura!

      Otthon a bejelentés nem aratott osztatlan sikert, de Gyárfás nem is várta el Ibolyától, hogy örvendezzen egy féléves távollétnek, mint ahogy maga sem.

      — Főorvos úr, döntöttem! — kezdte reggel nagy bátran Gyárfás. — Nem megyek Bukarestbe!

      — Hogy? Mi? Elment az eszed? — váltott dühösen tegezésre a főnök.

      — Nem — válaszolt röviden.

      — Azonnal jelentkezz a rajoni főorvosnál! Telefonálok neki, hogy azonnal álljon veled szóba.

Ilyen gyorsan még senki nem került a rajoni főorvos színe elé, mint most Gyárfás. Szigorúan fogadták, nem csak gyorsan.

      — Itt van két papír a kezemben. Melyiket írjam alá?

      — Egyiket se! — keménykedett Gyárfás.

      — Nem addig van az! Mert akkor a minisztérium rendelkezésére bocsátjuk és mehet a Deltába a lipovánok* közé!

      — Melyik az a két papír? — enyhült meg ijedten a fiatalember.

      — Az egyik Bukarestbe szól a féléves továbbképzésre, a másik pedig Szentdemeter községbe szól, a kolléga onnan már rég be szeretne jönni a városba. Cserélnek. Nem rossz hely az, van vasútállomása is — jegyezte meg a végén kissé gúnyosan.

      — Főorvos úr, mikor kezdjek?

      — Itt a kinevezése — írta alá és bélyegezte le az aktát. — Reggel átveheti a körzetet. Én is elkísérem. Találkozunk a félhetes vonatnál. Jó napot! — nyújtott immár barátságosan kezet.

      Egy óra múlva már a havi esedékes körorvosi gyűlésen ott ült többi kollégája között. A főorvos, ahogy meglátta, mikor bevonult a munkatársaival, odabiccentet neki, mintegy elismerve beilleszkedését az új közösségbe. A szünet után egy számára ismeretlen fiatalember ült le mellé. Kezet nyújtott és bemutatkozott.

      — Antal vagyok. Kis Antal. Nem emlékszel rám? Együtt kezdtük az első évet. Az előadóteremben mindig ott ültem az ablak mellett az első sorban.

      Gyárfás nem emlékezett, de nem akart udvariatlan lenni, így hát bólogatott.

      — Emlékszel, az öreg Bojér tartotta a nyitó előadást? Úgy szerettem az öreget! De nagyon bírtam Szilágyi profot is  és így áradozott tovább, a professzorok, tanárok, adjunktusok neveivel dobálózva.

      — Majd később beszélünk, de most nem akarom, hogy rám szóljanak — jegyezte meg Gyárfás, és valami kellemetlen viszolygás támadt benne újdonsült társa iránt, de nem mutatta.

      A gyűlés végeztével, ahol sok értékes tudnivalót közöltek velük, és bizonyos büntetéseket helyeztek kilátásba végre nem hajtás esetén, Antal a közeli cukrászdát ajánlotta a további beszélgetések színhelyéül.

      — Vendégem vagy! — jelentette ki gálánsan.

      — Nagyon kedves tőled, de nem fogadom el! — vágott vissza határozottan Gyárfás.

      — Nem akartalak megsérteni — szabadkozott Antal —, legyen akkor fifty-fifty.

      Találtak egy üres sarokasztalt, s oda telepedtek le. A rendeléssel — kávé, üdítő — oldódott a feszültség közöttük.

      — Hogy te milyen rátarti vagy! — állapította meg Antal. — Minden tiszteletem a tiéd. Szeretem a határozott embereket — fecsegett tovább.

      — Most hol dolgozol? Nem láttalak itt a városban — kezdeményezett társalgást jól nevelten Gyárfás.

      — Körzetben, de most tájékozódom, hogyan lehetne ide átjönni. Vannak kapcsolataim — kezdett bizalmaskodni.

      — Nocsak!

      — Tudod, szabad bejárásom van a megyei első titkárhoz! Szólhatok a te érdekedben is, hogy maradhass a városban. Kinevez munkaegészségügyi felügyelőnek, vagy üzemorvosnak a vegyigyárban. Na?

      — Ez az üzemorvosi dolog jól hangzik.

      — Vedd úgy, hogy már tied is az állás! Csapj bele! — nyújtotta a kezét.

      — Ilyen gyorsan megy?

      — Ha te is teszel érte valamit!

      — S mi lenne az?

      — Egy semmiség, egy aprócska szívesség. A jövő hónapban felkereslek, s akkor elmondod, kivel ismerkedtél meg, kivel barátkoztál össze, s azok milyen emberek, mit gondolnak a világról, az országról, a pártról, s a kormányról.

      — Na, ne! Ugye csak viccelsz?

      — Komolyan beszélek — bizonygatta Antal.

      — Tudod mit? — dühödött fel Gyárfás. — Én megyek ki falura, te pedig menj a francba!

      Ezzel kiviharzotta helyiségből. Még most is elöntötte a haraggal vegyes szégyenérzés, ahogy rágondolt arra a beszélgetésre.

 

*lipovánok orosz eredetű nép, kétszáz éve telepedtek le a Duna-deltában és Moldovában, sárból-nádból épített házakban laknak nagy szegénység közepette.

 

 

/folyt. köv./

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 605 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.