Tara Scott : Arcmás – 7. rész

 

Visszament Kimhez. Leült mellé, és kezébe vette a kezét. Lázas, meleg volt a kis kéz és er?tlen. Mark szíve belesajdult. Nézte a lányt. Kissé gyorsabban lélegzett, de a szívritmusa már nem volt annyira gyors. Megmozdult a szája s ? közelebb hajolt, hogy hallja. Értelmetlen motyogás, majd csend. Mark az arcához szorította a kis kezet. Érezte az ereit a keze fején, szinte lüktetett.

Mark – hallotta alig hallhatóan, bizonytalanul. Aztán megint érthetetlen motyogás.

Itt vagyok, kicsim. Fogom a kezed. Érzed ugye? – s óvatosan rányomta a száját.

De Kim csak nyöszörgött. Mark azon töprengett, vajon mit mondott Kim? És egyáltalán tudatosan mondta-e a nevét? Az el?z? három nap jutott eszébe. Milyen boldogok voltak. Most olyan távolinak, olyan régnek t?nt az el?z? nap. De az nem lehet, hogy azért talált rá, hogy most meg elveszítse. Ezzel próbálta er?síteni magát. Valahogy értelmetlennek t?nt. A n?vér s?r?n bejárt Kim állapotát ellen?rizni. Mark csak addig engedte el a kezét, míg nem voltak egyedül. Besötétedett. A n?vér valahányszor bejött, szánakozva nézett rájuk. Aztán kispárnát, és egy takarót hozott a fiúnak. ? megköszönte a kedvességét. Jól esett a gondoskodás. Miel?tt kiment, még rápillantott a lányra.

Ha valaki azt mondja, hogy itt találkozok ilyen esettel… Lesz több is?

Remélem, hogy nem. Remélem… sóhajtotta.

Hajnal felé bármennyire küzdött ellene, elnyomta az álom. Hirtelen hangos, szaggatott, éles hangra riadt fel. Mire felfogta, hogy hol is van már rohant be a n?vér Dokival együtt, és még pár n?vér követte ?ket.

Mi történik Doki? – kérdezte rémülten, miközben az egyik n?vér gyengéden az ajtó felé terelte. Anélkül, hogy az orvos válaszra méltatta volna, becsukódott mögötte az ajtó, és bezárták a reluxákat is. Mark az ajtó el?tt ide-oda mászkált, s öklével a tenyerét ütötte.

Filmekben már látott ilyet, és tudta, hogy nagy baj van. De hogy mi, azt nem tudta, mint ahogy azt sem, hogy mennyi id? telt el mióta kitessékelték. Hallotta, hogy sürögnek-forognak a lány körül. Aztán egy id? múlva alább hagyott a lábak dobogása. Lelassult minden, s ? azon töprengett vajon ez jót, vagy rosszat jelent? Lépéseket hallott, melyek az ajtó felé közeledtek. Mire feltárult, már ott állt türelmetlenül toporogva. Doki kilépett, és megkönnyebbülten nézett rá.

Visszahoztuk – sóhajtotta. Mark értetlenül nézett rá. Aztán hirtelen megértette.

Nem tudott megszólalni, csak a Doki vállára tette a kezét egy pillanatra köszönetül, aztán elindult az ágy felé. „Mit kellene tennem, hogy itt tartsam?” – tette fel a néma kérdést. Olyan tanácstalannak, tehetetlennek érezte magát. Aztán Doki fordult be az ajtón egy-egy kávéval a kezében. Mark felugrott, és maga mellé húzta a másik fotelt. Elvette a kávét, megköszönte míg leültek.

Nem lett volna szabad elaludnom. Annyira sajnálom. Olyan tehetetlennek érzem magam.

Te? – Doki szemöldöke felszaladt a homlokán. – Akkor mit szóljak én? Ellenszer nélkül… Azt sem tudom a következ? percben mi történik… Ha bármi más… Két eset nincs egyforma. De idáig legalább csak olvastam róla, azt kívánva, hogy soha ne találkozzak vele. S most itt van…

Igen. Tudom. Épp a napokban voltam Norfolkban egy konferencián. A felmelegedés okozta problémákról folytak az el?adások. És most… Nem is értem…

Láttam a papírjaiban, hogy New York-i. Idejön nyaralni… Megkérdezhetem…

? az, akire vártam egész életemben… Gondolom, ezt akartad kérdezni.

Értem – sóhajtott egy nagyot, miközben Kimre nézett.

Doktor Parker…

Jogot végzett. Jutalom üdülésen van itt, a cége igazgatója küldte pihenni egy hónapra az Édenbe.

Szegény. Mennem kell, ügyeletes vagyok. Kés?bb benézek. Mindent elkövetek…

Tudom, Doki. És kösz.

Az ajtóból még visszaintett.

 

Mikor egyedül maradt, csak akkor ébredt rá, hogy hajszálon múlt, hogy Kimet elveszítse. Doki annyira természetesen viselkedett, hogy teljesen lekötötte a figyelmét, míg beszélgettek. „Vajon direkt tartott szóval?” – merült fel benne. Nem mert elaludni. Minden neszre, mozdulatra figyelt. Le sem vette szemét a lányról. A rettegés jeges marokként tartotta fogva szívét.

Nem tudta hogy Kim alszik-e, vagy egyáltalán magánál van-e, vannak-e fájdalmai, hallja-e ?t? De fogta a kezét, és beszélt hozzá. F?leg Key Largoról, és a Bahamai kirándulásukról. „Emlékszel a korallszirtekre, ahogy átsütött a nap a vízen? A vörös t?zkorallokra? És a sárga-kék halakra? És Harbor Islandsen a rózsaszínes – narancsos homokra a naplementében milyen csodálatos volt? És a delfinek bársonyos meleg érintésére?” Ilyeneket kérdezett. Egy-egy képet kiszínezett, s hosszasabban beszélt róluk. Kim arca nem rezdült. Id?nként nyöszörgött röviden, aztán újra csend. Mark aggodalommal látta, hogy még újabb hólyagok jelentek meg a lábán, és tovább terjedt. „Dolgozik a méreg” – gondolta keser?en. Doki reggelig többször benézett, és Mark rámutatott az újabb hólyagokra. Erre Doki is elhúzta a száját, és megcsóválta a fejét. Újabb adag antihisztamin készítményt adott be Kimnek, és a n?vérek bekenték a b?rét antibiotikus ken?ccsel, csillapították a lázát, de egyebet nemigen tudtak tenni a lányért. Mark is tudta, hogy itt csak várni lehet, hogy az id? teltével – jó esetben – enyhül a méreg hatása. Ha addigra a szervei nem mondják fel a szolgálatot.

Reggel épphogy felkelt a nap, már hívták is a lány szülei. Nem mondta el, mi történt az éjjel, úgy gondolta ráérnek itt megtudni. Csak annyit mondott, hogy úgy t?nik változatlan az állapota. Sarah is hívta, bár beszélt Kim szüleivel is, de t?le akarta hallani a híreket. Végül az anyja telefonált, már a reptérre készült. Mikor rákérdezett, hogy telt az éjszaka, Mark egy pillanatra elhallgatott. Soha nem tudott volna hazudni neki és elmondta, hogy Kim szíve megállt az éjjel, de szerencsére visszahozta Doki. Ez Clairenek is sok volt, és bizony elsírta magát.

Sue jelent meg az ajtóban, kezében kávét és szendvicset tartott. Mark kiment hozzá a folyosóra.

Azért jöttem, hogy felváltsalak. Menj haza, zuhanyozz le és öltözz át! – adta kezébe a poharat.

Aranyos vagy, kösz és a szendvicset is, de nem mehetek el. Éjjel leállt a szíve. Nem hagyhatom itt.

Istenem! – kapta kezét a szája elé a lány. Miért nem szóltál?

Nem tehettél volna semmit, és te sem aludtad volna ki magad. Ma érkeznek a szülei, és anyám is. Tulajdonképpen tényleg át kellene öltöznöm. Megizzadtam az éjjel. Gondolom, az idegesség is rásegített. Gondolod, hogy…

Menj nyugodtan! Ha bármi változik, azonnal hívlak.

Sietek vissza. – Kihörpintette a maradék kávét, s elindult. – Ezt megeszem útközben, és kösz – emelte fel a szendvicset.

Sue leült Kim mellé s figyelte, hogy lélegzik-e? Visszaemlékezett az együtt töltött id?kre. „Milyen életvidám volt, kedves szellemes… Ha valaki Markhoz való, hát ? az.” Most tehetetlenül, csendben feküdt mintha nem is ? lenne az a Kim, akit megismertek. Az ajtóban a fiúk jelentek meg. Sue kiment hozzájuk. Elmondta nekik is, mi történt az éjjel. A fejüket csóválták, és ugyanaz a kérdés foglalkoztatta ?ket. Hogy történhetett meg ez az egész? Most, ahogy végignézett a fiúkon eszébe jutott az olasz lány, akivel Mark majdnem egy évig volt együtt. „Elkényeztetett, nyafka kis liba volt. És buta, mint a tök. Utáltuk mindannyian, csak Markra való tekintettel nem éreztettük vele. A fiúk azért egyszer-egyszer beszóltak neki, mikor már nem bírták tovább.” – emlékezett, s Kimre pillantott. Egyfolytában a mellkasát nézte, emelkedik-e? „Kim egész más. Szeretetre méltó. Mark megérdemelné. Megérdemli” – javította ki magát azonnal ijedten. A fiúk elköszöntek, várta ?ket a munka. Markkal a kapuban találkoztak. Délután újra jönnek, mondták.

Mikor visszaért az emeletre, Sue a Dokival beszélgetett.

Nem történt semmi? – nézett rájuk.

Nincs változás – válaszolta Doki, s Sue elköszönt.

Mark megköszönte, hogy haza tudott ugrani s megegyeztek, hogy délután itt találkoznak a többiekkel együtt.

Kis id? múlva Kim megint nyöszörögni kezdett, s Mark megfogva a kezét, érezte, hogy megint felment a láza, s a pulzusszámláló is gyorsabban csipogott. Éppen szólni akart az új n?vérnek, mikor az belépett az ajtón. Azonnal elsietett, s már jött is Dokival vissza.

Azt hittem már hazamentél – nézett rá csodálkozva a fiú.

Doki a fejét rázta, s válasz helyett nagyot ásított.

Nem hagyom itt – hajolt Kim fölé. Ha tudok, alszok keveset az orvosiban, de bent maradok. Már beszéltem a kollégámmal, elmondtam neki a történteket. Hamarosan ?t is megismered.

 

Kora délután volt, mikor Claire telefonált, hogy megérkezett. Mark megkérte Ricket, hogy hozza el a reptérr?l ?t. Id?közben megismerte Doki kollégáját is, aki szintén elmondta, hogy életben látva rendkívül megdöbbentette az eset. Nem sokkal Rickkel való beszélgetése után lépéseket hallott a folyosón. Kilépett a szobából és meglep?dve látta, hogy anyja nem egyedül jött, mellette egy asszony haladt s mögöttük Rick egy férfival. Tudta, hogy csak Kim szülei lehetnek. Miután üdvözölte anyját, bemutatkozott. Mindannyian bementek a szobába. Kimet meglátva hamar el?kerültek a zsebkend?k. Mikor a szülei mellé léptek és szóltak hozzá, ? nyöszörögni kezdett.

Borzasztó volt a látvány, ami fogadta ?ket. A hólyagok helyén sebek keletkeztek, még mindig duzzadt, piros volt a lába s felhaladt egészen a combján.

Az anyja sírva kiment, helyét Claire vette át. Megfogta a kezét, és beszélt hozzá.

Mark kiment a folyosóra, Kim apja követte.

Nem hatott a szérum ennyi id? alatt? – kérdezte értetlenül a fiútól.

Sajnos nincs ellenszer…

Folytatni akarta, de a férfi felháborodottan közbevágott:

És ennyi id? alatt nem tudtak hozatni valahonnan? Mi lesz így a lányunkkal? – tett kezével türelmetlen mozdulatot.

Mark lehajtott fejjel hallgatta, majd ránézett.

Nincs ellenszer. Sajnos ennek a medúzának a mérge ellen nincs ellenszer. Sehol a világon – kezdte nyugodt hangon magyarázni a helyzetet.

Kim apja meglep?dött, megrázta a fejét.

Nem értem. A mérges-kígyók mérge ellen is van ellenszer. Másokat is csípett már meg medúza…

Elmagyarázom, és utána érthet? lesz, mi okozott ekkora bajt.

Mindketten érdekl?dve néztek rá, közben Claire is csatlakozott hozzájuk, majd mindannyian leültek a padra, s Markra figyeltek.

A legtöbb mérges ragadozónak egyetlen dologra specializálódott a mérge. A skorpiók, vagy a Mohave csörg?kígyók mérge idegméreg, és az idegrendszert támadja meg. A heged?pók mérge feloldja a szöveteket, olyan sebeket okozva, amilyenek Kim lábán vannak. Egyes csörg?kígyók, vagy a gödörkés arcú viperák mérge például a vérereket károsítja, amit?l átereszt?vé válnak bels? vérzéseket okozva. Az Irukandji medúza, ami egy félkörömnyi kis állat, mérge mindezt együtt tudja. Annyira összetett a mérge, hogy egyszer?en nem lehet ellenszert kifejleszteni. Ha valakit megcsíp, Irukandji szindrómát okoz, és mivel nincs ellenszere, csak a tüneteket tudják kezelni. Ami pedig a számomra is hihetetlen, hogy már idáig eljutott. Eredetileg Ausztrália partjainál volt ?shonos. El?fordult csípés már Anglia partjainál, és Key Westr?l is jelentettek ilyen esetet, de nem gondoltam, hogy idáig eljut. Talán egy hajóra tapadva… vagy egy áramlattal jutott el idáig… Nem tudom. Olyan pici, hogy a medúzaháló sem fogja meg. Alig látható. Elég, ha hozzáér az ember, mert nyolc karjából mindegyiken külön-külön több millió csalánsejtet hordoz. És hihetetlen így elmondva, de ha hozzáér a b?rhöz, a mérgét puskalövés sebességével lövelli ki magából, így rögtön mélyre tud hatolni.

Míg hallgatták, a két asszony szeméb?l peregtek a könnyek.

És akkor mi lesz most Kimmel? – kérdezte az anyja szipogva.

Bízzunk benne, hogy fiatal, er?s a szervezete. Egész éjjel mellette voltam, beszéltem hozzá. Reggel a munkatársam maradt vele, míg hazarohantam letusolni, átöltözni.

Kim anyja megsimította Mark karját, s hálásan nézett rá.

Köszönöm… mondta, s visszaindult a szobába. Claire követte. A két férfi elindult kávéért. Míg vártak az automata el?tt, Kim apja elmesélte, hogy Claire a stewardessel kerestette meg ?ket a gépen. Elmondott mindent, amit tudott a kapcsolatukról, hogy együtt utazott Kimmel Markhoz. Végül ? is megköszönte, hogy végig a lányuk mellett volt. A fiúnak nagyon jól esett, hogy érezte a szimpátiát iránta, ami Kim szüleib?l áradt felé, de végtelenül el volt keseredve.

Három csodálatos napot töltöttünk a Bahamákon, muszáj volt bemennem dolgozni. Nem akartam, hogy unatkozzon, örültem, hogy a strandra ment. Úgy volt, hogy megyek utána. Most pedig lelkifurdalásom van, hiába tudom, hogy ha ott lettem volna, sem tehettem volna semmit.

Azok alapján, amit hallottunk… Senki sem tehetett volna ellene semmit. Soha nem hallottam err?l a medúzafajtáról.

Én is csak a tanulmányaim során hallottam róla el?ször, aztán megismertünk eseteket is. De soha nem gondoltam volna, hogy dolgom lesz vele. F?leg nem így, közvetlenül érintetten.

Közben visszaértek a folyosóra. Épphogy megitták a kávét, mikor álmos szemekkel megjelent Doki. Elmondott mindent, ami történt és megnyugtatta ?ket, hogy mindent elkövet, amit csak tud, hogy enyhítsen a lány szenvedésén és úgy gondolta, mivel azonnal újra tudták éleszteni, nem valószín?, hogy károsodás lépett fel. A szüleit teljesen lesújtották a hallottak. Mark elnézést kért, hogy nem mondta el mi történt az éjjel, de úgy gondolta ez Doki feladata.

A két asszony leült Kim mellé, és halkan beszélgettek. Mark és Troy, Kim apja a folyosón maradtak, és ?k is csendben beszélgettek. Kim kilátásait latolgatták, mikor befordult a csapat a folyosón. A hangokra Dana, a lány anyja is kijött a szobából. Mark bemutatta ?ket. Sue ment be els?ként s öleléssel, puszival üdvözölte Clairet. Megsimította Kim arcát, és beszélt hozzá. A lány kissé megmozdította a fejét, s felhúzta kissé a szemöldökét. Már nem nyöszörgött, de a szemét nem nyitotta ki. Mikor azonban megfogta a kezét, Kim gyengén, de megszorította. Sue szeme megtelt könnyel.

Meg kell gyógyulnod! Vár minket Key Largo! Emlékszel? Milyen jól érezted ott magad velünk? Meggyógyulsz, és már megyünk is vissza! – s egy puszit nyomott a homlokára.

A szobából kifelé haladva nem tudta eldönteni, hogy csak képzelte-e, de mikor Largoról beszélt, Kim mintha kissé elmosolyodott volna. Letörölte könnyeit, és elmondta mit tapasztalt bent. Kiérve a szobából, a többiek is meger?sítették a kezük szorítását.

Lehet, hogy tudja, hogy mi vagyunk itt? – kérdezték többen egyszerre. Egy ideig ezt vitatták, mikor a folyosó végén újabb meglepetésként Ted jelent meg. Mindannyian elé mentek, hogy üdvözöljék. Dana és Troy meglepetten egymásra néztek.

Csak két hete van itt, és mennyi barátja van – súgta Dana.

Tedet is bemutatták, majd azonnal bement a szobába. Clairet hosszan megölelte, majd odahúzta a fotelt közvetlen Kim ágya mellé, és beszélt hozzá folyamatosan egy ideig. A többiek azt látták, hogy a lány folyamatosan ingatja a fejét, mintha nemet intene. Végül megsimogatta az arcát, rálehelt egy puszit és kijött.

Mit mondtál neki? – nézett rá csodálkozva Mark, de mindannyian kíváncsian körül állták.

Hogy nem hagyhat itt, ha már végre rátaláltál… ütött Mark vállára barátja –, és biztos vagyok benne, hogy mindent ért, mert bocsáss meg, de könnyes lett az arca. Menj be hozzá! Gondolom most leginkább téged vár.

A fiú bement, a többiek reménykedve néztek utána. A csapat együtt ment el Teddel, Mark pedig odaadta a kocsija kulcsát Troynak, hogy menjenek haza hozzá. Kérdésükre azt válaszolta, hogy enni úgy sem tudna, reggel majd hazamegy, hogy rendbe hozza magát. Kim mellett marad, míg biztossá nem válik a javulás az állapotában. Nehezen, de elindultak. Mark ahogy egyedül maradtak, visszaült a lány mellé. Megfogta a kezét, a szájához nyomta, majd újra beszélni kezdett.

Kicsim! Ne hagyj itt! Kérlek! Tudod, amikor esténként a csapattal összejöttünk a szokott helyünkön, ha nyílt az ajtó, mindig odanéztem, hátha belép valaki, és én ráismerek, hogy azt mondhassam „te vagy az, akire olyan régen vártam.” Aztán amikor a reptéren el?ször láttalak, természetesen nem ismertelek fel. Látod? Most nevetned kellene – sóhajtott, s szeme megtelt könnyel. Majd tovább mesélt. – A vacsorán sem gondoltam rá, hogy…Key Largoban már közelebb éreztelek magamhoz, de Norfolkban annyira hiányoztál, hogy lerajzoltam az arcod az el?adások alatt, hogy láthassalak. Ott, akkor… Aztán engem is megdöbbentett, mikor rájöttem, hogy az els? perct?l tudtam, csak egyszer?en nem tudatosult bennem. Nem az agyunkkal fogjuk fel el?ször, hogy beleszerettünk valakibe. Valahol máshol születik meg a szerelem. A szívünkben? Vagy talán a lelkünkben. Mikor Key Largo után este egy puszit kaptam t?led, annyira szerettelek volna magamhoz ölelni, de féltem, hogy elriasztalak. Nekem az a puszi akkor, a világot jelentette. Mégsem mertem tovább gondolni… Talán nem mertem magamat hozzád mérni… És amikor megláttalak a reptéren a várakozók között… A szemed, ahogy rám néztél… Elárult. Életem legboldogabb pillanata volt, amikor magamhoz ölelhettelek… Maradj velem!… Maradj velem, hogy szerethesselek! – s még elmondta gondolatait, a leped? egy ráncára tapadt tekintete. Az utolsó mondatot mondva nézett csak a lányra, s látta meg a könnypatakot, mely vörösre áztatta szemeit, melyeket továbbra sem nyitott ki. Gyorsan papír zsebkend?t vett el?.

Bocsáss meg kicsim!… Csak beszélek össze-vissza – hajolt fölé, hogy leitassa könnyeit.

Kim ajka megremegett, s résnyire nyílt. Mark nem értette tisztán, de valószín?leg annyit suttogott csak: „szeretlek.”  

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Tara Scott
Szerző Tara Scott 62 Írás
52 éves vagyok, Szolnokon élek családommal, valamint kutyákkal, és cicákkal. Szabadidőmben könyveket írok. Minden érdekel, ami kapcsolódik a repüléshez, állatokhoz, szeretethez. Nem velemszületett nevem, de már jó ideje (:))))) viselem: Lethenyei Zoltánné. Ezen a néven az iwiwen is megtaláltok. Ha mostanában nem engedélyezték a több- nejűséget, akkor egyedül vagyok még. Ott láthatjátok a családomon kívül az állatainkat is. "Családom, és egyéb állatfajták" /G. Durrell/ Hát, ennyit magamról.