S. Szabó István : Horoszkóp

Nyomtatás

A férfi az ablak mellett ücsörgött. Előtte az asztalon hatalmas csokor virág, újság, kávé, a hamutartó szélén füstölgő cigaretta. Ideges volt. Hol az órájára nézett, hol a bejáratot figyelte. Óra, bejárat! Egy korty kávé. Óra, bejárat! Egy korty kávé. Majd megint… Hétköznap délután kevesen voltak a presszóban. Az ajtóban megjelent egy fiatal nő. A férfi felemelkedett, jobb kezével megragadta a csokrot, bal kezével az újságot, és úgy tett, mintha melege lenne, vadul legyezte magát. A nő ránézett, szélesen elmosolyodott. A férfinak kalapált a szíve, mert — őszintén szólva — nem erre számított. Ő egy középkorú, alacsony hölgyet várt, akivel az interneten ismerkedett meg, még a tél közepén. A nő elindult felé, a férfi előrelépett, már-már megszólalt, de a nő elhaladt mellette, és egyenesen a másik asztalnál ülő idős hölgyhöz sétált. Kölcsönösen megpuszilták egymást, és halk, de annál vidámabb beszélgetésbe kezdtek. A férfi elvörösödött arccal ült vissza, csokrát az asztalra dobta. Belekortyolt kávéjába, és gondolataiba mélyedt. — Lehet, hogy el sem jön. Az is lehet, hogy nem is nő, hanem férfi, és most itt ül valahol, és röhög rajtam! — ettől a felismeréstől nagyon megijedt. Gyorsan körbenézett, de nem látott röhögő, magányos férfit a helységben. Egy kicsit megnyugodott. Aztán eszébe jutott a pincér. — A szemét! — kiáltotta magában. — És ha ő csinál hülyét belőlem? — szemeivel a pincért kereste, aki álmos arccal valami könyvet olvasott a pult mellett, közben az orrát piszkálta.

Ekkor lépett be, a nő! Szürkén, kevésbé feltűnőn. Szürke kabát, szürke sál, szürke sapka. Egyenesen a férfihoz ment, kezet nyújtott.

— Gizi vagyok! Ugye maga…

— Károly! — pattant fel a férfi. Először az újságot kapta fel, vadul meglegyezte magát, hisz ez volt a jel, hogy valóban ő az, majd mosolyogva átnyújtotta a csokrot.

— Óóóó! — olvadt el Gizike. — Nem kellett volna.

Leült a férfival szemben, és szemeibe fúrta tekintetét.

— Nem is tudom… — mondta Károly zavartan. — Kér valamit, Gizike?

— Kávét! — mondta a nő elhaló hangon, és kigombolta kabátját.

A férfi intett a pincérnek, kávéspoharára mutatva, hogy kér még egyet. Aztán lesegítette a nőről a kabátot, és felakasztotta. A pincér meghozta a kávét. A nő mosolyogva kavargatta.

Károly törte meg a csendet. — Gizike! Magácska mivel foglalkozik?

— Asztrológiával kedvesem! Tudja, Károly — mondta elmerengve — a csillagok nem hazudnak.

— Valóban, Gizike? Érdekes! Roppant érdekes! De tudja, én nem hiszek az ilyesmiben.

— Pedig hihet benne — mondta a nő, és elővette piperetáskáját. — Elmondok egy történetet Károly. Az én Bélám bika volt. De micsoda bika! — kiáltott fel, miközben az orrát púderezte. — Huhu! Lehajtotta a fejét, kapált a lábával, és fújtatott! De hogy tudott fújtatni! Ha maga azt látta volna kedves Károly! Mint egy igazi bika!

— És mi lett a bikával kedves? — kérdezte Károly, és elképzelte a bikát, amint szemüvegben, gyérülő hajjal, hóna alatt aktatáskával kapál a lábával, és fújtat.

— Elváltunk. Tudja, nem lehetett gyerekünk. Elsősorban Bélám hibájából.

— Szép kis bika, mondhatom — nevetett magában Károly. — És aztán?

— Akkor jött Jenő, a kos. Ez a házasságom sajnos rövidre sikeredett, mert az én önfejű kosom, Isten nyugosztalja, fejjel rontott a falnak, amikor megtudta, hogy beleszerettem egy igazi szűzbe, Ottóba.

— Mi lett a szűzzel Gizike?

— Ez a kapcsolatom sem volt túl hosszú, mert Ottóm, az én sértődékeny szüzem nem állhatta, amikor a hideglábú Gézámmal, aki mellesleg hal volt, találkozgattam.

— Aha! Szóval Géza hal volt — mondta a férfi szórakozottan, és letörte az egyik rózsa fejét. — Ó, pardon! — mondta zavartan, és gyorsan megkérdezte. — Mi lett a hallal? 

— De hát tudja Károly, hogy van ez! A hal nem fér össze a magamfajtával, legalábbis a csillagok szerint, nem. Utána ismerkedtem meg az én Jóskámmal! Micsoda szerelem volt, uram-atyám, micsoda szerelem! Bak volt a lelkem.

— Csak nem bakot ugrottak Gizike? — kérdezte Károly, és előre kuncogott, mert lelki szemei előtt feltűnt egy nagydarab, pocakos bak, aki bakot ugrik Gizikével az előszobában.

— Csak Jóskám ugrott — mondta szomorúan a nő. — Egy ködös hajnalon, lefelé a Gellért-hegyről. De akkor én már Gáborommal, a mérleggel méricskéltem a szerelmet. De Gábor művész volt! Életművész! S mint olyan, nem vetette meg az élet örömeit. Most Svájcban él az ismert cimbalomvirtuózzal, Homoki Köpcös Janóval. — A nő kis szünetet tartott, majd mélyen a férfi szemébe nézve búgó hangon súgta. — És most itt vagyok Károly! Szendén, várakozón.

Károly, az oroszlán jegyében született szelíd fenevad, zavarban volt. Ugyanis rájött, hogy fene nehéz nagymacskának lenni. Nem tudta, most mit tegyen. Üvöltsön haragjában, és tépje szét a szürke verebet, vagy lustán dorombolva ölelje őt mellkasára?

— Gizike! — mondta nagy sokára. — Kérdezhetek valamit?

— Persze Károly, kérdezzen — bíztatta őt a nő.

— Magácska milyen jegyben született?

— Ikrek vagyok kedves.

A férfi felemelkedett az asztaltól, szomorúságot erőltetve arcára csendesen suttogta.

— Őszintén sajnálom Gizike, de mi nem passzolunk össze! Esetleg ha az ikertestvére ráérne…?!