Pápay Arankának szeretettel
„Happ, happ farsang,
itt kötik az ártányt,
nem adják a máját,
csak a szalonnáját.
Itt is adnak, amott is
a jámbor házaknál.
Adjon az Úristen
ennek a gazdának
két szép ökröcskét,
két szép béreskét,
aranyekét a fődjébe,
aranyostort a kezébe.
Happ, happ farsang
itt kötik az ártányt,
nem adják a máját,
csak a szalonnáját.
Szálljon erre házra
az Isten áldása,
hogy nagy darab szalonnát
tűzzenek a nyársra.”
(énekelhető régi népi rigmus)
Vízkereszttől hamvazószerdáig
A magyar nyelvben több változata is él az eredetileg német-bajor-osztrák Fasching szónak.
Van, ahol farsangként várják, míg máshol a fasangot, fansangot vagy fassangot üdvözli a népek apraja-nagyja.
Nem árt azonban azt sem tudni, hogy az eredeti Fasching kifejezés irodalmi, azaz nem köznyelvi formája a Fastnacht összetett szó volt — melynek előtagja a Fasten (böjtölés), míg utótagja a Nacht (éjjel) —, s a böjti napokat megelőző egész időszak jelölésére szolgált. Maga a farsang szavunk pedig kialakulásakor csupán a böjt napját megelőző éjszakát jelölte.
A fentebbi rigmus keletkezése az idők homályába vész, s az ilyenkor szokásos disznótorokra emlékeztet, s nyilván azért nem adják oda az éneklőknek — akik esetleg roma származásúak is lehettek (happ = ugorj! a gurvári cigány nyelvjárás szerint) —, mert az megrontaná az egészségüket.
S hogy mennyire babonásak voltak még néhány évtizede is az emberek? Hans Grunding híres önéletrajzi regényének első oldalán ezt olvashatjuk:
„ … ki látott már olyat, hogy istenes ember fia-borja pontosan karnevál napján pislantson elsőt erre a világra? Ráadásul pont éjfélkor, amikor már hamvazószerda komorsága dereng…
Ezt a balszerencsét! Részvéttel nézegettek. Mert forgathatták a kalendárium lapját, ahogy akarták, jó abból itt se lett, meg ott se. Az egyik oldalon a buja világi gyönyörök tobzódása, a másikon a nagy lemondás…
Elhatározták tehát, hogy 1901. február 19-ének gyermeke legyek: örömnap szülötte, karnevál forgatagából perdült lény. Hamvazószerdát kihúzták életem nagykönyvéből…”
Mennyi ismertnek hitt dologról írt ez a nagy író a Karnevál és hamvazószerda között című könyvében! Noha máris itt van az első fogalom: karnevál. Tudjuk, mit jelent? Bálokat, mulatságot, Velencét — válaszolnánk. De nem! Alapja a latin carne (hús) szó, s eredetileg a húshagyó keddet jelentette, s ebben a szövegkontaktusban a „carne vale” már a mai tradícióink szellemiségét is hordozza, azaz „ég veled, hús”.
A farsang vagy a karnevál mindenképpen a tél végi mulatságok, vidámság és álarcos alakoskodások időszaka. A vízkereszttől (január 6-tól) hamvazószerdáig (a húsvét előtti negyvenedik napig; más nevein szárazszerda vagy böjtfogadószerda) tartó ünnepségek a téllel való utolsó viaskodásokra, az újjászületni akaró ember erőfitogtatására hívják fel a figyelmet.
A farsang idejét mindig is húsvéthoz igazították, amely egy ún. „luniszoláris” mozgóünnep. A Hold (Luna) fényváltozásai alapján számították ki pontos kezdetét eleink úgy, hogy a húsvét mindig a március 21-e utáni első vasárnap, míg az azt megelőző hetedik hét utolsó napja még a farsangvasárnap.
Így aztán maga a farsang vízkereszttől húshagyó keddig tart (Ha ezen a napon sütött a nap, akkor bőséges esztendőt vártak.)
Hamvazószerdától (Ezen a napon már az őskeresztény vallás vezetői is szentelt hamut hintettek a hívők fejére ezzel a bűnbánatra emlékeztető mondattal „Emlékezzél meg ember arról, hogy porból vagy és porrá leszel, a porba visszatérsz.”) már bizony tilos volt mindennemű hús fogyasztása, s nagycsütörtökig bezárultak a templomajtók is ezzel emlékezve Krisztus negyvennapos sivatagi böjtjére.
A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem lesz fejfájása, miképpen, ha vízkeresztkor megcseppen az eresz, akkor bizony későn tavaszodik.
Még a múlt század elején is ekkor voltak a legvidámabb fonóünnepek. A jókedv azonban a farsang utolsó heteire, a böjtelőre hágott a tetőpontjára. Aki ma városban él, s nincsenek vidéki rokonai, el sem tudja képzelni, milyen számunkra ma már furcsa nevei voltak a vasárnapoknak (Böjtelő vasárnapjai: hetvened — vagy kilenchagyó vasárnap; hatvanad — vagy kövérvasárnap; ötvened — vagy húshagyó vasárnap). A két utolsó vasárnap között eltelt hetet régen kövér – vagy zabálóhétnek is nevezték, s már kövércsütörtöktől elkezdődött a lakmározás. A legjellegzetesebb étel, a fánk receptjét féltve őrizték a gazdaasszonyok. Miután debreceni vagyok, az étel Hajdúságban szokásos elnevezései a teljesség igénye nélkül: finomfánk (Álmosd), kihiltyi (Balmazújváros) siska (Hajdúhadház), pampuska (A Tisza-mente). A debreceni cívisek, hogy fitogtassák jómódjukat, csak a tojás sárgáját tették a tésztába (mint ahogyan ez ma is így szokás), de a fonatos volt a legtöbbre tartott étel. Még utcanév is őrzi azt, hogy sokan éltek városunkban e könnyű, jól kelt, pántlikás fánk készítéséből.
Batyusbálok, vénlánycsúfolók és más farsangi dramatikus játékok
A farsangi szokások fénypontjának a maskarások felvonulása és játéka számított. A szereplők lehettek állat-vagy zsánerfigurák és a télre utaló jelmezesek.
Konc király és Cibere vajda küzdelme a 16. századtól kezdve a húsos és a böjti ételek, azaz a Tél és a Tavasz harcáról szólt. A leghíresebb alakoskodás, a mohácsi busójárás eredetileg télűző szokás volt, s a hagyomány szerint a törököket is a félelmetes maszkosok riasztották el a városukból. A mórok elleni küzdelemre a hétfalusi csángók táncában találunk rá, amely a dél-európai moreszka táncot örökítette át. Tréfás lakodalmak és temetési paródiák is színesítették a napokat. A Hortobágyon híres volt a csikósfarsang. Egyes helyeken önálló asszonyfarsangot is tartottak. A vénlányokat pedig miként Csokonai a Dorottyában, kicsúfolták. Nem is akárhogyan! Kolomppal, ostorral, ricsajozással emlékeztették őket hamvazószerdán a sorsukra. Volt olyan területe is hazánknak, ahol szűzgulyahajtással, tuskóhúzással, kongózással és cibereszűréssel váltak a csúfolódás alanyává ezek a pártában maradt nők.
Húshagyó napján aztán kisúrolták a fazekakat, s ezután már csak olajjal lehetett sütni-főzni.
Néhány helyen tartottak még egy „csonka”-, vagy „torkoscsütörtököt” is, hogy a maradék ételeket is elfogyaszthassák.
Mai szokások
Napjainkban minden megyeszékhelyen megrendezik a saját mulatságukat a magukra is valamit adó társadalmi rétegek, akik nem sznobságból különülnek el egymástól. Nagyszerű alkalom egy bál a régen nem látott ismerősökkel való találkozásra. Gyakorlatilag az egész ország farsangol az óvodától kezdve egészen az egyes településekig. Régen előírás volt, hogy egy partnerrel egy bálon csak háromszor lehetett táncolni. Manapság karnevál szépét is választunk, s mindig nagy esemény az első bálozók tánca.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.28. @ 12:39 :: M. Fehérvári Judit