Kim Parker leemelte kabátját a fogasról és felvette. Sötétedett, s ilyenkor már jócskán leh?lt a leveg?. Körülnézett még egyszer irodájában, majd miután megállapította, hogy minden fiókot bezárt, mindent elpakolt, felvette laptop táskáját, válltáskáját és kilépett az ajtón. Beütögette a riasztó kódját, s elindult a lift felé. A folyosó végéhez közeledve lépteket hallott, és az oldalfalon egy másik ember árnyékát pillantotta meg, mely egyre n?tt, tehát ?felé haladt. „Így szoktak kezd?dni a legdurvább krimik” – gondolta, s megborzongott. A lépések kongva közeledtek a kihalt óriás épületben, s a szíve egyre hevesebben vert, szinte hallani vélte. Éppen el akart futni, hogy elérje a lépcs?házba vezet? ajtót, amikor a sarkon barátn?je fordult be. Szélesen elmosolyodott Kimet megpillantva. ? még a folyosó közepén állt, s megkönnyebbülve nagyot sóhajtott.
– A szívbajt, hoztad rám. Na csak érjünk le, lesz egy-két keresetlen szavam a biztonsági ?rhöz – fújt egyet mérgesen.
– Ne bántsd, kérlek! Még így is, hogy ismer, könyörögnöm kellett neki, hogy ne szóljon fel, mert meg akartalak lepni. Nem gondoltam, hogy megijedhetsz, eszembe sem jutott, hogy nem biztos, hogy jó ötlet – engesztelte Sarah, miközben beléptek a liftbe.
– Jól van – nevette el magát Kim –, elfogadom a véd?beszédet.
A lift pillanatok alatt a földszintre ért.
– Üdvözlöm, Doktor Parker! Remélem nem okozott gondot, hogy felengedtem az ifjú hölgyet önhöz, mert én mondtam…
– Semmi baj – fojtotta bele a szót már barátságosan mosolyogva a lány, miközben válltáskájából el?kotorta slusszkulcsát.
– Jó pihenést kívánok! – hajtott fejet, az ?r.
– Köszönöm, John. Nagyon kedves. – S Kim, már a régi volt megint.
A nappal megszokotthoz képest, gyér volt a forgalom az utcában, amikor kifordultak az autóval a mélygarázsból.
– Mi lesz velem nélküled egy hónapig? – Nézett rá Sarah, kétségbe esve.
– Most engem fogsz kipihenni – s arca a rá váró élmények gondolatától, vidáman ragyogott.
– Kösz. Ez igazán vigasztaló volt – duzzogott barátn?je –, jó hogy azt nem mondod, hogy örüljek neki!
– Nem, dehogy – engesztelte –, csak tudod, hogy nagyon rám fér már a pihenés. Ha már én is érzem a kimerültséget, akkor…
– Tudom. Ez az utóbbi pár hónap tényleg rád nyomta a bélyegét – ismerte el Sarah –, de nyertél, mint mindig.
– Nyertem, de nagyon nehezen. Még egy ügybe sem feccöltem ennyit, mint ebbe, és végig hajszálon táncoltam, nem kötélen. Ki is készített.
Széles sugárútra fordultak. A járdán rengeteg ember járt-kelt, a mozi el?tt kisebb tömeg alakult ki. Egy fiú gördeszkával próbált, akrobatikus ügyességgel utat törni magának. Sarah utána fordult, próbálta szemével követni, míg el nem t?nt egy sarok mögött.
– Tudod, azt sajnálom – fordult újra Kim felé –, hogy nem láttad az igazgatótok arcát, mikor a bíró kihirdette az ítéletet. A feszült figyelemb?l, hirtelen kisfiús öröm lett úrrá rajta. Fantasztikus volt. Persze, ha jól meggondolom, mindenét elveszthette volna. Igen, azt én is, de az ereje, amivel magához szorított örömében, nagyon is férfias volt. Azt hittem kiszorítja bel?lem a szuszt. Aztán visszamentünk az irodába, be sem hívott. Nem vártam, hogy hálálkodjon, végül is csak a munkám végeztem. Csak furcsa volt. Visszamentem a helyemre, és rendezkedtem az iratokban, amikor úgy fél óra múlva hívatott. Akkor nyomta a kezembe a repül?jegyet és mondta, hogy egy hónapig hallani sem akar rólam. Egy hónap, az Eden Roc luxus szállodában, Miamiban. Mit mondjak? Jól esett.
Megérkeztek. Az étterem, zsúfolásig megtelt. Az ? asztaluk azonban le volt foglalva, így a pincér egyenesen oda vezette ?ket. Az asztalokon párolgó ételek, saláták illatára még jobban összefacsarodott Kim gyomra az éhségt?l. Míg az asztalukhoz értek kíváncsi férfi, és irigy n?i szemek kísérték. Ír apjától örökölte rézvörös haját, világos b?rét és zöld szemét. Ráadásul felt?n? szín? göndör, dús vállig ér? haja, egy igen szép formájú arcocskát keretezett. Gyerekkorában gy?lölte a haját, mert mindig csúfolták miatta, és duzzogva elhatározta, hogyha megn?, befesti. Meg is tette még az egyetemi évek alatt s mivel félt, hogy nem fogja eltakarni a festék, a feketét választotta. Az eredményt látva azonban legszívesebben sikítozott volna. Fehér b?re a fekete hajjal tíz évvel öregebbé tette, és riasztó kontrasztként hatott arra, aki hirtelen ránézett. Barátn?i vigasztalták, ugratták, hogy jelentkezhet statisztának egy horror filmbe így alig várta, hogy len?jön a sajátja. Gyönyör? n? lett bel?le, és igyekezett ruhái színét úgy összeválogatni, hogy teljes legyen az összhang. Irigyei mondogatták is a háta mögött, hogy a tárgyalótermekben nem csak az eszével gy?z. De ha visszahallotta, csak legyintett és azt üzente a rosszakaróknak, hogy lehet kapni vörös festéket, és már színes kontaktlencsét is árulnak. Ennyivel le is zárta magában is. Elfoglalták helyüket s már étlap nélkül is tudta, hogy jól átsült f?szeres húst kér, kevés sült burgonyával, és sok-sok salátával. Sarah pár másodpercig gondolkodott, majd úgy döntött, ez a vacsora neki is megfelel.
– Biztos, hogy Ezüst nem lesz a terhedre? – kérdezte aggodalmaskodva két falat között.
– Nyugodj meg! Tavaly is, vigyáztam rá. Nem volt, semmi baj vele. S?t! Pár nap múlva megszoktam, hogy úgy alszok el, hogy a vállamon van a feje, és a fülembe dorombol – nevetett Sarah.
– Jó, de az csak egy hét volt. Nem egy hónap. Ha gondot okoz, szólj, és azonnal hazajövök a legközelebbi géppel. Ígérd meg!
– Rendben, azonnal szólok. Ígérem. Nincs sürg?s munkám, ami meg van, apránként megcsinálom. Nem is baj. A kiállításra vitt anyag, bel?lem is kivette az er?t. F?leg az a nagy tájkép a híddal. A karomban még most is érzem.
Egy ideig csendben falatoztak, mindketten gondolataikba merültek. Aztán Sarah, váratlanul megszólalt:
– Már annyiszor meg akartam kérdezni, sosem próbálkozott? – S cinkosan nézett Kimre.
? zavartan pillantott fel, látszott, hogy valahonnan messzir?l tért vissza.
– Kire gondolsz? – kérdezte meglepetten.
– Kire? Hát az igazgatódra, természetesen – s az utolsó falat húst is bekapta.
– Ne hülyéskedj! – méltatlankodott, kikerekedett szemmel. – Az apám lehetne.
– Jó, jó! Csak kérdeztem.
– Nem is ajánlanám neki sem, és másnak sem a cégnél. Azok után, ahogy Tom kihasznált, az a szemét, senkivel onnan. Mind sajnálkozott a szememben mikor lelépett a titkárn?mmel, de annyi egyben sem volt, hogy figyelmeztessen. Még nem hevertem ki. Egy ideig biztos, hogy nem kell senki.
Hazafelé haladtak. Az úttal párhuzamosan kissé messzebb, egy utasszállítógép emelkedett éppen a magasba. A fekete égbolt alatt gyönyör?en világítottak, a színes jelz?fények. Kim megpillantotta, s felsóhajtott. „Holnap ilyenkor, milyen messze leszek már” – gondolta.
Sarah megérezte, hogy barátn?je nyugtalan.
– Valami, baj van? Úgy érzem, mintha valami nyugtalanítana. Ez a sóhaj is, err?l árulkodott.
– Igen. Jól érzed, félek ett?l az úttól – sóhajtott ismét.
– A repülést?l? – nézett rá barátn?je, csodálkozva.
– Nem, dehogy. Csak még nem voltam, ilyen sokáig távol. Anya is elsírta magát tegnap. Képzeld, azt mondta, hogy legalább a macskasz?rre ne lenne allergiás, akkor Ezüst ott lehetne velük. Egy kapocs. Apa meg azt mondta, hogy hiányozni fogok, de örül a lehet?ségnek. Meg kellett ígérnem, hogy rengeteget fotózok és napi kapcsolatban maradunk. Téged is s?r?n foglak hívni.
– Az nagyon jó lesz. Nekem is, hiányozni fogsz.
Megálltak, Sarah háza el?tt. Kiszálltak, Kim elkísérte a kapuig.
– Reggel ott leszek érted id?ben, nehogy lekésd a gépet.
– Jó. Kávéval várlak.
Elköszöntek, s Kim haza indult. Ezüst nagyon is jól érezte, hogy valamiféle változás készül, s egész éjjel a nyomában volt. Ha leült, azonnal az ölébe mászott, nyolc kilójával id?nként gondot okozott a helyezkedés. Dorombolt egyfolytában, s úgy nézett fel nagy smaragdzöld szemeivel, hogy a lány megsajnálta.
– Sietek hozzád haza, ne félj! – ölelte magához.
Megszólalt, a vezetékes telefon. Letette a cicát, érte nyúlt és a füléhez emelte.
– Csak jó utat akartam kívánni – szólalt meg Tom köszönés nélkül. – Hallottam, hogy brillíroztál – jópofáskodott.
Kim, szó nélkül letette. Pár másodperc, és ismét csengett.
Újra, a fiú volt. Erre ?, kihúzta a készülék dugóját a falból. Bement a hálószobába, a macska utána. Elhelyezkedett alváshoz, amikor megszólalt a mobilja. Tom neve jelent meg.
– Csak nem unt máris rád a barátn?d, hogy ennyire ráérsz ilyenkor este? – kérdezte, gúnyosan. A férfi meg akart szólalni, de ? megszakította a hívást és kikapcsolta a készüléket.
Reggel arra ébredt, hogy szól a cseng?. Nagy nehezen felült, de az álom utolsó képei még nem foszlottak le szemér?l. A csendet darabokra törte a cseng? újra megszólaló, türelmetlen hangja. Igazán ez térítette magához. Ránézett az órára. Legkés?bb tíz perc múlva, úton kellene lennie a reptér felé. Felugrott, megnyomta a kaputelefon gombját.
– Felmennék! – hallotta barátn?je kaján hangját.
„Tudja, hogy elaludtam” – gondolta, miközben nagyot ásított, miel?tt válaszolt volna:
– Gyere! – s megnyomta a kapu elektromos nyitógombját. Pár perc, s Sarah belépett az ajtón.
– Szia! Mi történt? Hívtalak a mobilodon, ki van kapcsolva. A vezetékesen sem…
– Szia! Csinálnál kávét, míg én összekapom magam? – fojtotta bele a szót. – Utána elmesélem.
– Hát persze – mosolygott rá barátn?je, s befordult a konyha felé – siess! Találtam parkolót a ház mellett.
Pár perc múlva már az asztalnál egymással szemben ülve itták a forró, frissít? italt. Sarah kérd?n nézett rá, akin látszott, hogy kialvatlan, álmos.
– Felhívott az este, az a szemét. Volt pofája…
– Tom? – tette le Sarah csodálkozva az üres csészét.
– Ki más? – itta ki az utolsó cseppet is. – Ki tudnám tekerni a nyakát. Gyere, induljunk!
Gyorsan betette a csészéket a mosogatóba, teleengedte ?ket vízzel, aztán összekapták a csomagokat, és siettek a lifthez.
– Ezüstöt most vigyük, vagy visszajössz érte? – kérdezte Kim, miközben rátette válltáskáját az egyik b?röndre, mellyel kitámasztotta a lift ajtaját.
– Vigyük most! Sajnálnám itt hagyni egyedül, nézd, hogy kétségbe van esve!
S valóban, a cica nagy zöld szemeit Kimre függesztve sertepertélt körülöttük.
– Gyere drágám! – emelte fel az ajtóban álló kedvencet a lány. A liftben az ölében tartotta.
Lent bepakolták a b?röndöket, a válltáskáját bedobta a hátsó ülésre. Kinyitotta az ajtót, s Ezüsttel beült barátn?je mellé. Az autó meglódult alattuk. Ezüst feltette két els? lábát a vállára, és Saraht nézte. A lány odanyúlt, s megsimogatta a fejét.
– Jól megleszünk, együtt. Így van, gyönyör?ségem?
A macska rányávogott, mintha csak válaszolt volna. Erre, a két lány elnevette magát.
– Ez mit jelentett? Igent vagy azt, hogy ahogy ketten maradunk, azonnal összekarmolsz?
Ezüst elfordította a fejét.
– Rossz ómen – nevetett fel, újra a két lány.
Az autópálya zsúfolt volt, mint mindig, de szerencsére egyenletes tempóban, jól haladtak. Sarah megállt, közel a bejárathoz talált helyet. Egy autó, éppen kiállt.
– Szerencsénk van. Hozok kocsit, ne szállj ki! – lépett ki az ajtón Kim. – Rögtön jövök.
– De hát segíteni… – Nem tudta végigmondani, már el is lépett az autótól.
Pillanatok múlva, felpakolva a csomagokkal az autó mellett álltak.
– Ne kísérj be, búcsúzzunk el itt, mert könnyebb lesz mindkett?nknek!
Összeölelkeztek, majd Ezüsthöz fordult.
– Jó legyél drágám, fogadj szót Sarahnak! – hajolt be az autóba, s egy puszit nyomott a cica fejére.
Sarah, addig követte a szemével, míg el nem t?nt a tömegben, az üvegfal mögött. Aztán visszaült a kocsiba, Ezüst a mellette lév? ülésen elfeküdt, s elindultak hazafelé.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Tara Scott
