P. Borbély Katalin : Tűz volt

*

 

 

 

A kisfiú arra ébredt, hogy kishúga nyöszörög mellette. Péterke hétéves, Margitka három. Ketten voltak a kopár kis lakásban. A gyerek körülnézett, de anyját nem látta sehol.

    – Mi a baj, Margitka?

    – Fázom – válaszolta a kislány.

    A kisfiú felkelt, megborzongott. Kinyitotta a nagy, kétajtós szekrényt, kiráncigált belőle egy nagykabát–szerű ruhadarabot. Visszavitte az ágyhoz, és bebugyolálta a kishúgát.

    – Mindjárt jobb lesz. Várj, hozok egy kis tejet.

    Az ajtó mellett álló egyajtós szekrényből kivette a tejesüveget, töltött a kiscsuporba, és megitatta kislánnyal, hogy legalább éhes ne legyen. Mintha ez megnyugtatta volna Margitkát, mert elszenderedett. Péterke pedig azon gondolkodott, vajon hova ment anya, és mikor jön vissza. Ő is visszabújt a takaró alá, de már nem tudott visszaaludni. Nem tudta, hogy mennyi idő telhetett el, de a kislány ismét nyöszörögni kezdett.

    – Még mindig fázom!

    – Várjál, megnézem, hátha maradt parázs.

    Felkelt, és a kályhához ment. Egy pillanatig koncentrált, megpróbált visszagondolni, hogyan látta a begyújtást a felnőttektől. Először az alsó ajtót nyitotta ki az ütött-kopott vaskályhán, majd a felsőt. A piszkavassal megkotorta a hamut. Felderült az arca, amikor egy pici parazsat vélt felvillanni.

 

    Mintha hosszú, mély álomból ébredt volna, amikor az első fuvallatot megérezte. Bágyadtan pislogott a világra. Körbenézett, de mindenütt csak fekete hamut látott. „Most én fogok melegíteni, hiszen ezek a gyerekek fáznak”– gondolta, s megpróbált kiragyogni a hamuból.

    Péterke a szanaszét heverő lomból kiszedet egy nagydarab újságpapírt, összegyűrte, és begyömöszölte az ajtón. Aztán körülnézett, mit tehetne még rá, mert tudta, hogy a papír hamar ellángol. Összekotorta a faforgácsokat, és talált még pár ágdarabot a tegnapi begyújtásból. Várt egy kicsit, aztán megnézte, hogy meggyulladt–e a papír. Sajnos, a pici parázs ereje kevés volt. Ekkor fedezte fel a gyerek a gyufát a szekrény sarkán.

    A parázs megörült a hirtelen jött segítségnek, mert egyedül nem boldogult ezzel a dologgal, épp csak megperzselte, de ereje már fogyóban volt. Hirtelen világos lett, a láng ereje bevilágította a kályha belsejét, aztán még jöttek mindenféle éghető anyagok, melyektől ereje és melege egyre duzzadt. „Még, még, még!…” – gondolta, hirtelen jött éhség és mohóság vett rajta erőt, maga sem értette, hogy miért. Hiszen eleinte csak melegíteni akart a gyerekeknek, de most azt érezte, hogy mindez nem elég. Amikor a gyerek ismét kinyitotta az ajtót, arra gondolt, hogy hátha van még valami, amiből kifacsarható egy kis energia, és merészen kiugrott a szőnyegre. Örömmel tapasztalta, hogy az is ég.

    A gyerek hátraugrott és nagyon megijedt a parázstól. Ahogy a szőnyeg égni kezdett, nagy füst lett, amitől mindkettőjüknek köhögni kellett. Megnyitotta az ablakot, de a hirtelen légörvény még jobban felkorbácsolta a tüzet. A beömlő hideg miatt a gyerek inkább visszacsukta.

    Már nem gondolt a gyerekekre, csak enni akart és hatalmas lenni… Bekebelezni a világot!

    A szomszéd ház udvarán Mariska néni ekkor vitte ki a szemetet. Amikor meglátta a füstfelleget, azonnal tudta, hogy baj van. Beszaladt a házba, és telefonált a tűzoltóknak. Aztán átszaladt a szomszédba, de nem tudott bemenni, mert az ajtó zárva volt, az ablakon keresztül csak a füstöt látta.

    Megérkezett a tűzoltóautó és a mentő.

    – Jaj, jöjjenek gyorsan, szerintem a két gyerek bent van!

    Az egyik tűzoltó pillanat alatt betörte az ajtót s már hozta is kifelé az alélt kisfiút, aki a friss levegőn tért magához.

    – Margitka – suttogta a mentős karjában, majd ismét elájult.

    A tűzoltó visszament, és takaróstól, mindenestől hozta ki a másik gyereket is. Közben társai már nagy erővel oltották a tüzet.

    A hideg víztől elfogyott, elenyészett utolsó gondolata a két gyerek volt: „nagyon fáztak…”

    A sarkon fejkendős asszony fordul be. Ahogy meglátja a sokadalmat, eldobja a szatyrot és szaladni kezd.

    – Mi történt?! – sikoltja.

    A pillanatnyi csendben megszólal Péterke:

    – Nagyon fáztunk…

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.06. @ 15:41 :: P. Borbély Katalin
Szerző P. Borbély Katalin 59 Írás
1967-ben születtem. Hosszúpályiban van az otthonom, de Komáromban dolgozok Alapító tagja voltam a Hosszúpályi alkotó klubnak. 15 éve írok komolyabban. Elsősorban prózával próbálkozom. Tagja vagyok az Irodalmi Rádiónak, és a Klárisnak. Írásaim az ő antológiáikban jelennek meg.