Kovács György : Talált hajnalok

 

Mikor az álom visszatér

akár az otthon ítélete.

 

Vártuk, mégis hallgatunk

– akár a férfi ki minap

gyermekének lopott –

perceken át osztozva ítéletén.

 

Korán van

a táj még csendsötét.

 

A mécsesek elaludtak

pihennek a maguk keresztjén

szemérmesen, akár az álom ostorán

a gesztenyésben talált ébredés..

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.06. @ 15:23 :: Kovács György
Szerző Kovács György 74 Írás
"Harmincas éveimben még azt vallottam, hogy amíg Dosztojevszkijt nem olvastam végig, nem veszek könyvet a kezembe. Idővel azért lejjebb adtam, köztudott, hogy akkoriban a kor szelleme és szellemisége kettészakadt, a nap huszonnégy egyforma órából állt, s ars poeticára gyakran csak a huszonötödik maradt. Évtizedek teltek munkába temetkezve csak azért, Àžhogy legyenÀ. A rengeteg lélektelenül (csak azért is) betöltetett vágy, a pillanat idézte bűnös elrugaszkodások valódi számlája most fizettetik. A maga idejében elmulasztottak pótlása már nélkülözik a mindennél fontosabb varázst, ráadásul befordítanak az ördögi körbe, amely kíméletlenül szembesít a ténnyel: mindez, csak az aktualitáskori helyénvalók rovására történhet.." http://www.kovacsgyorgy.iweb.hu/