Kamaszságok II. rész Brrr… A Suli! – 7torony Irodalmi Magazin

Nyomtatás

– Csörr. Csörrcsörr.

– Kuss!

– Csörcsörrcsörrcsör!

– No jó. Akkor csörögjél.

– Csörr?

– Nem, még alszok.

– Csörrcsörrr….

– Te csak ne szóljál be. Semmi kedvem megint felkelni. Már tegnap is felkeltem. Meg el?tte is. És tegnap is, meg tegnap el?tt is szar volt. Akkor ma miért lenne jobb?

– CSör.

– Oké, próbáljuk meg…

Hát, végül felültem, és nagyokat pislogva felkattintottam a kislámpát. Még sötét volt. Meg hideg is. A beépített szekrény ajtaját kinyitottam, majd a pulcsikat szinte lefejelve elkezdtem pulcsikat keresni.

És ez megy minden reggel. Vaksi öltözés, fogmosás, cucc berakodása a táskába (mert miért is raknám be el?z? este? Hiszen nincs nekem arra id?m!), kitámolygás a buszmegállóba, fél órás várakozás, vagy keró el?bányászása, és fagyoskodás. Még soha, senki nem javasolta oktatási reformként, hogy három hónapig tartson a tanítási id?, és minden más rendes tanulási id?szak forduljon szünetbe? Akkor én most javasolom. Sajnos úgysem lesz bel?le semmi.

Egyébként én iskolába járok. Új és meglep? információ? Nem baj. Gimnazista vagyok, Debrecenben. Méghozzá nem is akármilyen gimnazista. Drámás gimnazista. Mármint dráma szakon tanulok. Minden, csak nem unalmas. Bár a matematika oktatása terén vannak a szaknak hiányosságai, és az osztály nincs az élbolyban sem fizika, sem kémia vonatkozásában, attól még jó. Például tanulunk drámaelméletet. És emelt szinten magyart is. Nem is akármilyen rendszerb?l, HEFOP rendszerb?l. Fordítsak? Humán Er?forrás Fejleszt? Operatív Program. Egyszer?bben anyagmozgatóu csinálóu. A dolog lényege az, hogy megpróbál önálló gondolkodásra nevelni (az amúgy is önállóan gondolkodó rétegét a fiataloknak) minket. Hogy ez miért rossz? Hát, talán mert érettségin rá fognak kérdezni, hogy „Na, és mikor született Pet?fi?” Válaszolni meg persze tudom majd rá azt, hogy „Ezt, sajnos, nem tudom, de szívesen elmondom a véleményemet az európai felvilágosodásról.

Szép és jó, ha megtanulunk önállóan gondolkodni, de az is biztos, hogy így nem megyünk semmire tanulás terén. Mert az érettségi nem HEFOP-os, hanem nehéz.

De térjünk vissza a sulira. Huszonegy osztály jár ezen intézménybe, ami Debrecen belvárosában van, igen jó helyen, minden közel van hozzá (már megéri oda járni). És ezen huszonegy osztályból az egyik az enyém. Mi D-sek, azaz D-rámások vagyunk. Meglátszik. Az osztály egy része biztosan kritikus lesz, ugyanis semmihez nem ért, csak a másik kritizálásához. Lesznek színészek, zenészek is nem kevesen, meg persze táncosok. Nem állunk rosszul m?vészetek terén. Ezt azért mondom el, mert van olyan D-s osztály, ahol a m?vészetek nincsenek el?re helyezve. Csak jó az a HEFOP, k?m?ves drámásoknak.

Van nekem egy osztályf?nököm is. (Na, ilyenkor rossz, nem tudom, hogy merjek e neveket leírni. Inkább nem próbálkozom, még baj lenne bel?le.) Oszif? nem csekély termettel rendelkezik. Ha le akarnám fejelni a száznyolcvankilenc centimmel, akkor fel kéne raknom egy sámlit egy székre, a széket egy asztalra, az asztalt egy létrára. É akkor megpróbálhatnám lefejelni. De mire mindre fölmászok, az azért elég felt?n? lenne, így én lennék lefejelve, mihelyt felérnék az adott magasságba. A pasi amúgy orgonam?vész. Vagy zongora. Vagy mindkett?. Igen, inkább mindkett?. Istenien játszik a billenty?kön, én hallottam már játszani, imprózott már az osztálynak. És csodálatos volt.

Vannak az osztályban emberek, akiknek létezésér?l sokáig nem tudtam. Három év alatt most jöttem rá, hogy létezik valaki, miközben folyamatosan együtt voltam vele. Ez azért gáz. Megtalálhatóak persze azért a szokásos klikkek – alternatív, de normális csajok, picsacsajok, nem normális picsacsajok, nem normális alter csajok, jelentéktelenek, olyanok, akik leginkább a Shrek bizonyos szerepl?ire hasonlítanak (konkrétan a csúnya mostohan?vér, de kiköpött hasonmások ám!), meg persze a fiúk. Fiúk is két részre oszlanak. Egy, akinek nincsen szüksége barátokra, mert ? tökéletes, sérthetetlen, és fels?bbrend?bb mindenkinél Meg a maradék, akik mi vagyunk, mi alkotjuk a többséget. Mi sem vagyunk ám normálisak! Vagyok én, meg az egóm. Nagy termet, de inkább izmos, mint hájas, szóval olyan férfias. Ehhez társul a göndör haj, a kék szemek és a barna b?r, a felt?n?en vastag ajkakról nem is szólva. (Tokajban egyszer felkiáltott egy n? az utcán: Nézzed mán, egy fehér néger!) Szóval, kinézet terén nem állok rosszul, s?t! Ellenben igencsak érzelmes vagyok. Mondhatni, túl érzelmes. Akkor ott vannak az ikrek, akik nem is ikrek. Kinézetre sem. Bence és Vince. Bence fiatalabb Vincénél, Vince (becenév: Cini) eredetileg nem is hozzánk járt suliba. Másodikban jött át. A srác az osztály agya, az IQ-ja meghaladja az ötszázat, szóval, ha az idegenek megtámadják a Földet, és azt mondják, hogy lézerfegyver van náluk, akkor mi visszavághatunk, hogy nálunk meg Cini, és nem félünk használni! Bence sem semmi azért. Pillanatnyilag két évvel vagyok nála id?sebb. Ez nemsokára csak egyre csökken, de akkor is kemény. Tizenhárom évesen volt els?s gimnazista. Nagyon durva ritmus érzéke van – nem mellékesen dobol -, és, bár sokszor igen izgága – minimum hiperaktív – attól mi még szeretjük. Na, ?k az ikrek. Van Zotó és Zoló. Mindketten Zolik. Csak az egyik Zoltán Tamás, a másik meg csak Simán Zoli. (Tudsz még követni?) Zoló több névre hallgat. Többre, mint száz. Mindenre, ami rímel arra, hogy Zoló. Vagy csak hasonlít rá. De komolyan. Felkiáltasz, hogy Olló, Holló, Póló (nem vízi), Póló (vízi), Kálló, Toló, Vonó, Szabó… Tényleg mindenre. Mellékesen egyik legjobb barátom. Ott vannak még Nándi és Endi is. Endi eredetileg Endre. Nándi meg Nándi. ?k a tipikus céltudatos fiatalok. Nándi els?s korunk óta (vagy még hamarabb?) reklámszakember akar lenni. Endre meg szinkronhang. Nagyon profi, amikor Scooby Doo-hangon kijelenti, hogy 1941. Ugyanis ? a töri-zsenije a csapatnak. Én meg a magyar irodalom vagyok. Na jó, egy picit a töri is. De vissza a témára. Ott van még Levci. Vagyis Levente. Neki lett meg a jogsija el?ször. Massz?r az anyukája, és ? is ezt ?zi egyel?re. Profitál is bel?le rendesen. Arany torka van. Nem tudom, hány énekversenyt nyert már meg, de énekzseni. Van még Matyi, akir?l sok minden különösebbet nem tudok mondani, maximum, hogy igazi egyéniség, ügyes pantomimes. De ? nem annyira van a mi társaságunkkal, inkább a lányokkal. De azért még ? hozzánk tartozik. Az utolsó, akit kihagytam, az, aki ?! A megtestesült ész, szépség, kreativitás és stílusosság. Szerinte… Nem is írok róla többet. Volt még egy fiú az osztályunkban, Szati, de ? már másodikban sem nálunk volt. Neki voltak jó beszólásai, persze, mi is adjuk az anyagot rendesen, de ?!

Tanárn?:

– Szati, órán nem eszünk!

– De tanárn?, már csak ezt a falatot! Mindjárt kiesik a szalámi!

– Nem érdekel. Tedd el!

– Tudja, hogy milyen drága a szalámi?

– Szati, van matekfüzeted?

– Izé… A másikat hoztam el.

– A múltkor is. Hát miért van neked annyi matekfüzeted?

– Anyukám szeret matekfüzeteket venni.

És még sok-sok ilyen tanár diák beszélgetést hallgattam végig azon egy év alatt, amíg hozzánk járt.

Jó focista volt. Az osztály szinte összes tagja jó focista. Cini, Matyi, hátvédek, én kapus, Zoló, Zotó, Nándi, ?k elöl. Bence középpálya, meg Levci is úgy nagyjából. Endre meg a pótkapus, ha nem hoztam tesire cip?t. Vagy ? is hátvéd. Az ?tökéletessége meg már ott elcseszi a játékot, ha arra gondol, hogy beáll focizni.

Na, hát így, felsorolás-szinten, ezek vagyunk mi. Gondolom, minden osztályban, minden suliban ez a szitu, ezek a klikkek, ezek a mindenfélék.

Nem szeretek reggelenként felébredni, és végigcsinálni a napokat. Nem szeretem. De ki szereti? Egy csomó fölösleges terhelés, és stresszhelyzet. Valaki mondja meg nekem, hogy mi szükségem lesz az életben mondjuk a megoldó képletre? Pitagorasz tétele még hagyján.

,,Aderékszög?háromszögbefogóiraemeltnégyzetekterületeinekösszességeegyenl?azátfogóraemeltnégyzette-

rületével”. Á négyzet meg Bé négyzet egyenl? Cé négyzet. Na. Ezt tudom. Miért nem elég? Hát azért, hogy le tudjunk érettségizni. Rendben van, érettségizzünk le bel?le. De minek? TÉNYLEG semmi szükségem nem lesz nekem erre, nem is érdekel, fölösleges. Úgysem fogok rászorulni soha, hogy ezt, vagy mondjuk gyököket, vagy megoldó képletet használjak. Ha meg mégis, mire oda kerülök, addigra elfelejtem. Na, erre vannak a világon a könyvel?k. De én nem leszek se könyvel?, se matematika professzor, se matek tanár, se semmilyen számokkal kapcsolatban lév? valaki.

Max, ha megbüntetnek a buszon. Akkor számokkal leszek kapcsolatban.

Büntettek már meg buszon? Vagy villamoson? Metrón akár, de nálunk nincs metró, szóval engem azon még soha sem. Pedig kéne metró. Mondjuk, a suli és a házunk között. Reggelente szép komótosan felöltöznék, akár még meg is reggeliznék, meghallgatnám a híreket a rádióban, tanulnék egy keveset, majd leballagnék a pincébe. Ott tudummtudumm, metró, fölszállnék rá, egy megálló zutty, és már a suliban is vagyok. Persze, mindig abba a terembe érkeznék meg, ahol órám lesz.

– Csörr!

– Jó.

– Csörrrrr!

– Nem, nem viszlek magammal. Nem lehet. Mobilt sem használhatunk a suliban, nemhogy vekkert! Az új laptopomat sem tudom még, hogy hogyan vigyem be, hiszen nem fér a tatyómba a sok húszezrest?l.

– Csöööööör…

– Ne szomorkodj, este jövök. Itt is van a metró, érzed ezt a finom péksütemény-illatot? Frissen sült, a suliban osztogatják, hogy ne kelljen házit csinálni. Igen, a topless autómosóra néz az osztályterem ablaka, de ma amúgy is egész nap kosarazni fogunk, mert ma nehezített órarend van.

– CSÖRRRR!!!!

– Banyek… Muszáj volt felébreszteni?