Sonkoly Éva : Háttal a fénynek

Nézem, lassan imbolyog a sírokon…*

 

 

 

Háttal állok a napsugárnak régen. Nem mérem az időt. Leveleket sodor a szél. Előttem egész halom. Ebből tudom, sok ideje nézem a két sírt. Egybe hantolták. Árnyékom átöleli, lassan fölé nő. Kibontja az emlékezést, s én megyek az emlékek ösvényén.

 

Kedves Olvasó! Csak akkor gyere velem, ha nem ijeszt semmi, még az sem, amire mások a „borzalom” szót használják. Még van idő, gondold meg!

Először szépen indul a történet. Május, virágok, illatok, a szerelem hónapja. Eső, napsütés, száraz, majd meleg napok, esték, álmok. Most csukd be a szemed, s ha gondolod, képzeld a legszebbet, de maradj a képzeletnél, s ne gyere velem!

Árnyékom megnő, sötét az álom. Viharfelhős, melyről mit sem tudok. Cikázó villámok, mennydörgés. Leszakadt az ég. Zuhogó esőben valaki útra indul. A vihar gyakran szül nyugtalanságot. Pontosan mit, az örök rejtély.

Valahogyan eljut egy házig. Gyalog? Autóval? Azt csak a villózó fények látták.

Az akarat nagy dolgokra képes. Nincs előtte akadály, kerítés, zárt ajtó. Átugrik azon, felfeszít mindent. Bomlott elme eszközt is talál. Tettét kigondolja…? Akkor jön az ötlet…?

Ördögi dolog ez, mondhatnánk, de a Sátán csak súg. Néhol süket fülekre talál, más érti a sugallatot, s keze háromszor lecsapott. Ugyanarra a helyre, két esetben, mert a sírhalom két embert fed.

Elborzadt. Alvókat ölt. Haltak azonnal, vagy lassabban…? Csak ő látta, aki letakarta őket. Akkor, ettől  ember lett? Ilyen a kegyelet?

Még tett némely dolgot. Előre tervezettet, vagy csak úgy… akadálynak? Zárt ajtót, dobott el eszközt.

Mosta az eső. Nyom nem maradt szárazon.

Lehetett éjfél is, mire otthon tisztálkodott. Tükörbe nézett, csak ő tudja, mit látott. Arcára habot kent, s lassan borotválkozott.

Elvégeztetett!

Nézem az árnyékom. Lassan imbolyog a sírokon. Ott a két áldozat, s én állok döbbenetben.

Árnyékomban évek, melyek fény nélkül teltek. Kiléphetnék a fényre? Egyedül…

Istenem, add, hogy egyszer bátor legyek!

 

Legutóbbi módosítás: 2009.11.05. @ 09:35 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"