Szulimán Eleonóra : Találkozásom Petőfivel

saját fotó,
2009.szeptember 18-án *

 

 

Megérkeztem. Álmomban sem reméltem, hogy egyszer eljutok Koltóra. Előttem a Teleki kastély zsalugáteres ablakai kitárva. Körülöttem utastársaim ugyanolyan meghatódott, ámuló tekintettel nézik az őszi napfényben fürdő kastélyt, ahogy én teszem.

    Szeptember van, úgy, mint akkor, százhatvankét évvel ezelőtt, amikor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élték itt ifjúházas boldog napjaikat. A mézeshetek hat hétig tartottak.  Petőfi életének legboldogabb szakasza volt. Állok a kastély előtt, még melegít a szeptemberi napsugár, lágy szellő fújdogál, s nem tudom levenni szemem az épületről. Eszembe jut a „Szeptember végén”, a „Beszél a fákkal a bús őszi szél”, beülnek fülembe az ismerős verssorok. Már-már látom magam előtt Petőfi törékeny alakját, ahogy átöleli Júliáját és lassú lépésekkel elsétálnak előttem.

    Kilépek az időből, csak a térben létezem. Pirulva nézek a nagy költő felé, s kérem, hogy bocsásson meg nekem, nekünk. Nem vagyunk méltók az ő nevéhez. Nem vagyunk méltók az ő híréhez. Bízott bennünk, az utódokban, s mi csalódást okoztunk. Nézem őt, s visszanéz rám óriási csillámló bogár szemeivel, sűrű fekete haját hátrasimítja, majd csendesen így szól: – Megírtam már rég, hogy egyszer kihal a szolganemzedék, mely apáit arcpirulással emlegeti. Ezt követi majd egy új nemzedék, lehet, hogy most születik meg, lehet, hogy már sokan megszülettek és nevelkednek.  Meglásd, ők jobbak és többek lesznek, mint őseik voltak.

    Nézek rá, mosolya erőt ad, fényesen csillogó szeme hittel teli, a „síron túli világból” is azt üzeni, hogy jön majd egy jobb kor, csak rajtunk múlik, hogy mikor. Lassan távolodik alakja, még hallatszik járása. Intenék utána, még szólnék hozzá, még hallgatnám, még nézném… De már nem lehet.

    Elsétálok a kastély mellett, s elém tárul a völgy, arról a helyről nézem, ahonnan Petőfi is láthatta. A látvány maga a csoda. Teleki Sándor, a kastély egykori ura így ír róla: „Kertemből a kilátás olyan, hogy kontinentális vidéken ritkítja párját. Házam egy kis lejtős magaslaton áll. Az előtéren észak felé sima, nagy térség, zöld rétekkel és tölgyfa csoporzatokkal, a térséget a Lápos vize kígyózza végig, s egy magaslatról egész futása látható, mint ő (Petőfi) mondaná a kanyargó Szamosról: mint egy odafagyott villám.”

    A másodtéren, a Láposon túl, lankás dombok szilvafákkal beültetve, felettök egy fennsík, óriási tölgyerdőkkel: tiszta időben tizennyolc falunak fehér tornya látszik, s minden falu kertjei fákkal beültetve, mintha erdők közepén állanának: harangjaink hangja elhallatszik hozzánk a völgybe, s szép időben a nagybányai harang is idáig zúg.

    A háttérben amfieteátrális kanyarulatban a Kárpátok hegyláncolata. Ugocska megye két nagy mamelojától föl keletre, az ősz Ciblesig, közepén az öreg Rozsály, óriás szikla kidomborodásokkal s tetején mérföldre terjedő egyenes fennsíkkal, megrakva sötétzöld áfonyabokrokkal: jobbra tőle a Gutin, a hegyeknek óriás púposa, hegyesen kiálló gránit csúcsaival, északról Máramarosba, nézve a Tisza folyását, e magyar Nílust, mely gazdagít és rombol, áldását és végpusztulást áraszt. Távolabb a Hugyin, fején a fehér felleg: büszke úr ő, irkán emeli le fövegét, csakis a nap ragyogását süvegeli….”

    Petőfi és felesége a kastély északkeleti részén található szobában lakott. Innen nyílik a legszebb kilátás ma is. Itt töltötték legtöbb idejüket, vagy a parkban lév? somfa alatt ültek, ami háromszáz éves korában, l997-ben kidőlt. A tövéről hajtott csemetében tovább él a költő kedves helyének emléke.

 

Petőfi Sándor Koltón harminhárom verset írt. Talán a legismertebbek közülük az alábbiak.

Beszél a fákkal a bús őszi szél,

Szeptember végén,

Elértem, amit ember érhet el…

Meddig alszol még, hazám?

A táblabíró

 

    A mézesheteket követően Petőfi Sándor és Szendrey Júlia elhagyták Koltót, és pesti otthonukba költöztek. Ezután soha többé nem tértek vissza. Nem  látták többé azt a helyet, ahol a legboldogabb és gondtalanabb napjaikat töltötték.

    A Teleki kastély ma múzeum és iskola. A barokk épületben 1960-ban Petőfi emlékszobát hoztak létre, erről tanúskodik az első vendégkönyv is. Itt található még a Teleki-szobának elnevezett terem, ahol 1848-as ereklyék, korhű katonaruhák, fegyverek láthatók. Nyomon követhetjük Teleki Sándor kalandos életútját, ifjúkorát, száműzetésben töltött éveit, és irodalmi munkásságát. Mellette lévő szobában Jókai Mór emlékét idézik a tárgyak. 1876-ban töltött itt néhány felejthetetlen napot, amiről írásaiban is megemlékezik. Ugyanabban a szobában lakott, ahol Petőfi és ifjú felesége. Ezt a szobát Petőfi-szobának nevezték el.

A földszinten iskola működik, láthatóan nehéz körülmények között.

 

    Itt kell hagyni Koltót. Elindulok. Elindulunk. A busz ablakából visszatekintek, nézem a kastélyt, a parkot, a fákat, amíg csak látszanak. Még bennem él Petőfi szelleme, hallom a hangját, értem a gondolatát, jó ideig nem tudok szabadulni tőle:

 

    „ Beszél a fákkal a bús őszi szél,

    Halkan beszélget, nem hallani meg;

    Vajon mit mond nekik? Beszédire

   A fák merengve rázzák fejöket….

 

    A táblabíró

    Elöljáróbeszéd

 

    Ah siralmas idő! Oh elfajult világ!

    Boldog mostan a vak, s jaj annak, aki lát,

    Haj százszor jaj annak, mert csak azt láthatja,

    Hogy küszöbén van már az ítélet napja.

 

    A földön minden fölfordult fenekestül,

   Lábra kap a gonosz és a jó elrestül,

   Bizony pedig csoda, mert nem nő a hája,

    Sőt oly sovány lett, hogy csörög a bordája.

 

    Életem sok drága éjét virrasztám át,

    Az elmélkedésnek égetvén  lámpáját:

   Mi lehet az oka, hogy a világ pusztul,

    Hogy hátunkra nyerget kapunk a gonosztul?…

 

    …De mit nekünk a nyelv, mit az irodalom!

   Ez csak haszontalan cifra az asztalon:

    Nagyobb az, hogy recseg az asztal lába is,

    Bebujt az ördög a politikába is.

 

    …Ah siralmas idő! Oh elfajult világ!…

    De hála istennek, maradt még legalább,

    Maradt egy-kett? a táblabírák között,

    Kikhez, te rossz szellem, nincsen semmi közöd…”

                                               (Koltó, 1847)

 

 

 

 

 

    Forrás: Szilágyi Zita, Teleki kastély Petőfi múzeum, Bigstudio, 2009.

            Teleki Sándor: Petőfi Koltón

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szulimán Eleonóra
Szerző Szulimán Eleonóra 160 Írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton." - Inuit eszkimó asszony