Blazsek Attila : A bohóc II/II. rész

A civilizációhoz hasonlóan a káosz a naptól 419 millió kilométeres távolságra kering? Ceres kolóniára is elért csápjaival. A monumentális telep fölött hosszúkás, szivar alakú csapatszállító ?rhajók lebegtek…

 

 

 

 

 

A söröskorsó darabokra törött, ahogy rúgkapálva leverte azt a konzol mell?l. A „Freja” nev? szórakozóhely azon tagjai, akik nem voltak becsatlakozva, ámulva nézték az ül?alkalmatosságáról rángatózva lepottyanó fiatalembert. Egon, aki nemrég még unalmasnak és eseménytelennek jellemezte a ma estét, most aggódva csapott rá a Zalkod konzolját is ellen?rz? kapcsolóra, amely a hálózat vészelhagyását tette lehet?vé. Mivel a srác még ezt követ?en sem hagyta abba a rángást, két másik pultot támasztó alakkal átvágtattak a m?anyag és üveg berendezési tárgyak és dekorációs elemek között. Egon kirángatta a bal csukló alatt beépített biomechanikus interfész csatlakozóját, egy másik fickó a rem-szemüveget távolította el a verítékez? homlokáról. Két kisebb pofont követ?en Zalkod magához tért.
    – Na, most orbitális pácban vagy, tesó – állapította meg Egon. Zalkod éppen biztosítani szerette volna afel?l, hogy természetesen téríti a kárt, ám lassan újraéled? szinapszisai hamarosan megsúgták a probléma valódi mibenlétét. Valószín?leg többen is látták a közjátékot. Ez lenne a kisebbik gond. A figyel?k azonban minden óvintézkedés ellenére lokalizálták a helyszínt, ahonnan becsatlakozott. Végül eszébe jutott, hogy pontosan emiatt használ nyilvános terminálokat…
    – És én is. Kusto szerint van három perced, amíg ideérnek a zsaruk, meg a Cadex emberei. Szóval, ha jót akarsz, cimbora, elhúzol innen.
    Tudta, hogy a csapos nem a leveg?be beszél. Látta maga el?tt, amint a rend?rség földalatti hangárjaiból egy hidraulikus tet?kapun át gyorsreagálású kommandósokat szállító AG járm?vek emelkednek szirénázva a magasba. A Cadex nem lesz ilyen kíméletes, valószín?leg az el?állítását követ?en valamelyik ügyvédnek álcázott beépített emberével mérget rakat a kajájába, vagy egyszer?en úgy rendezik, mintha kihallgatás közben rátámadt volna ?reire, és a dulakodás közben kitörik a nyakát.
    – Kösz mindent, Egon! – mondta, feltápászkodott, majd elszaladt.

    – Kisvakondot hol hagytad? – kérdezte egy gúnyos n?i hang a háta mögül. Fél szemmel bepillantott a résnyire nyitva hagyott kórterem ajtaján, ahol Ika ugyanabban a pózban feküdt, ahogy nemrég magára hagyta. Hátrasandított, testvére egykedv? arcát látta maga el?tt. Kellett neki néhány másodperc, mire leesett, hogy húga Páncél hunyorgó, szemüveges ábrázatára és zömök testalkatára céloz.
    – Sehol. Vagyis fogalmam sincs, hol lehet. Figyelj Ada, baj van. Beszélnem kellene Ika technikusaival, vagy kezel? dokijával.
    A lány cinikusan elengedett egy féloldalas mosolyt. Igazából nem tudta, hogy annak van-e több értelme, ha ordibálni kezd a fél?rült bátyjával, vagy inkább faképnél hagyja. A srác tuti, hogy a fél éjszakáját a Frejában töltötte, valószín?leg be is szedett valamit, és most az éjszaka közepén a kezel?orvossal akar beszélni. Ada csak annyit válaszolt, hogy ez lehetetlennel határos kívánság, Zalkod mégis hat perccel kés?bb már az álmos tekintet?, unott ábrázatú középkorú kopasz orvosnak magyarázta elméletét Ika tönkrement stimuláló-dekkjér?l, és a harlekin képében kiszabaduló mesterséges intelligenciával összeolvadt tudatáról. Az orvost frusztrálta, hogy az éjszaka közepén kirángatják a pihen?jér?l, és egy sört?l b?zl? punk sületlenségeket állít a többszázezres orvosi technológiáról, de azért végighallgatta. Méghogy a kislány zöld bohóc képében kísértsen a virtuális hálózatban… Fejét ingatta, miközben a fiatalember széles gesztusokkal magyarázta neki a történteket.
    – Nézze doki, nem az a kérdés, hogy technikailag lehetséges-e? Tudom, hogy online a rendszer, azt is, hogy egy brutális MI védi. Volt szerencsém hozzá, úgy hazavágott, amikor megközelítettem, hogy a periférikus rendszerig nem tértem magamhoz. A kérdés az, vajon orvosilag…
    – Teljességgel lehetetlen, fiatalember. Napok óta nem mértünk nála semmiféle agyi aktivitást, márpedig egy virtuális térben tett séta alatt az MR valószín?leg t?zijátékot produkált volna. Amit mond, lehetetlen, azaz mikroszkopikus esélye van.
    Zalkod tekintete felderült.
    – Azaz mégsem lehetetlen, csak nagyon minimális a valószín?sége?
    –Az esetünkben ugyanaz. Higgyen nekem, pályafutásom során megtanultam, hogy a zéró és a zéró egész egyezred közel ugyanazt jelenti
    Zalkod azonban tudta, hogy igaza van. Ebben a pillanatban döntötte el, hogy átmegy azon a spéci MI-n, és mindenáron felveszi a kapcsolatot a kislány tudatával.

    Páncél majdnem infarktust kapott, amikor Zalkod szó szerint rátörte az ajtót. A bódé alvásszaggal keveredett állott leveg?jébe kintr?l színes fényáradat hasított be, ami a házilag tákolt priccsen aludni próbáló seftes szeméb?l azonnal kiverte az álmot.
    – Kell a konzolod, és minden vacakod, amid csak van – jelentette ki a feldúltnak t?n? fickó, és egyenesen a hátsó helyiségben tárolt masina felé vette az irányt.
    – Neked is jó estét… – nyöszörögte álmosan a másik. Vakarózva, kábán tápászkodott fel. Zalkod csörömpölve igyekezett kiszabadítani minden használhatót a lomok közül. A hardver elég újnak számított, bírni fogja a strapát. Szüksége volt azonban némi csodaszerre Páncél kotyvalékai közül, amelyeket ki tudja, hol rejtegetett. Most már ketten csaptak zajt a hátsó szobában.
    Páncél rövidesen egy köteg ampullát bányászott el? egy ezeréves klímaberendezés doboza mögül. Jobbnak találta hasonlóan védett rejtekhelyeken tárolni az egyébként meglehet?sen sok pénzt ér? biológiai vegyületeket. Ezek már nem szimpla mikrobák voltak, amelyek egyik percr?l a másikra megtaníthattak valamit fogyasztójukkal.
    – Hiperpolarizáló neurotranszmitter stimuláns – mondta, és kivett egy dereng? kékes szín? folyadékot tartalmazó orvosi ampullát.
    – Az meg micsoda?
    Zalkod gyanakodva elvette az üvegcsét, és visszaolvasta a ráragasztott, kézzel írt címkét. Hellyel-
közzel ugyanaz volt ráírva, mint amit az imént hallott.
    – Halvány dunsztom sincsen – mondta Páncél álmos vigyor mögül. – De az tuti, hogy katonai cucc, és a gyarmatokról lovasította meg egy haverom. Azt mondta, anélkül pörgeti be az agyad, hogy a gondolkodásodat és ítél?képességedet befolyásolná. Hackerek használják, ha sokáig kell bekötve maradniuk, vagy ha valami miatt szupergyorsnak kell lenniük.
    Zalkod elvette az anyagot, letörte a fedelét, és egy szempillantás alatt felhajtotta. A virtuális térbe történ? becsatlakozáskor még nem vett észre semmi különöset. A kemikália azonban hirtelen hatni kezdett, emiatt úgy érezte, mintha a fénysebesség háromszorosával száguldana. Sosem érezte még úgy, hogy a konzol processzora lassabb lenne az agyánál, most azonban kifejezetten ez volt a benyomása. Úgy érezte, neuronjai fényéveket vernek rá a szilícium alapú technológiára.
    Egy ügyes csellel kitért az Ikát véd? MI útjából, az azonban dörzsöltebb és gyorsabb volt, mint amire el?ször számított. Még a stimulálószer segítségével sem tudta lóvá tenni, bármilyen körmönfont trükkhöz is folyamadott. Kezdett halálosan kimerülni. Tudta, hogyha nem itta volna meg Páncél csodalöttyét, már rég félájultan feküdne a földön, mint a Freja padlóján nem is olyan régen.
    – Oké id?, id?, ID?! – mondta kétségbeesetten a beszél?modulon keresztül. Szavait az azonnal nullákká és egyesekké kódolta a virtuális térben Az MI furcsamód abbahagyta a csépelését, mintha tényleg figyelembe vette volna az id?kérést. Zalkod bambán meredt maga elé, és méregette leveg? után kapkodva az alaktalan kiberszörnyet. Tett egy lépést hátra, ahová ellenfele már programja szerint nem követhette. Aztán az el?z?ekt?l még furcsább dolog történt. A harlekin egyszer?en kilépett az MI háta mögül, az pedig mintha észre sem vette volna jelenlétét. Zalkod a festett digitális bohócarcba bámult.
    Vajon most hogyan tovább?

    A civilizációhoz hasonlóan a káosz a naptól 419 millió kilométeres távolságra kering? Ceres kolóniára is elért csápjaival. A monumentális telep fölött hosszúkás, szivar alakú csapatszállító ?rhajók lebegtek, a vékonyka légkörön keresztül sz?r?d? sárgás fény meg-megcsillant sötétszürke törzsükön. A felszíni épületekhez közel kisebb repül? járm?vek cikáztak, így próbálták szemmel tartani a lent kitört zavargásokat.
    Az egyik vakítóan kivilágított teherdokkból gigászi méret? teherhajó igyekezett elhagyni a felszínt. Pilótája pánikba esett, így teljes utánégetést kapcsolt az ionhajtóm?vekre, hatalmas t?zvihart keverve maga körül. Ablakaiban retteg? Cadex alkalmazottak arcával, akik zavargások nélkül is kell?en utálták a törpebolygót, amelyen állandó -30 C fokos hideg uralkodott. A sziderit kitermelését állandóan nehezítette a vastag jégpáncél és a széls?ségesen hideg id?járás, így a munkaer? által kevéssé preferált kolóniák egyikévé vált. Magától értet?dött a szuburbanizációs tendenciák megjelenése, így a C983 számú kolónia el?bb-utóbb a f?ként Közép-Kelet Európából származó szerencsevadászok és egyéb kétes elemek kedvelt menedékévé vált.
    Az ionhajtóm?vek felnyüszítettek, azonban a túl hirtelen emelkedés miatt a hajó orrrésze magasabbra került. A korrekció ismét rosszul sikerült, a nagyobb gázfröccs hatására ezúttal a tat billent felfelé, magával sodorva az egyik kisebb test? jár?rsiklót. Az egyenesen a farok stabilizáláshoz használt sugárhajtóm? egyikébe csapódott, majd hatalmas detonációval felrobbant. A lángoló teherhajó bömbölve hullott alá a dokk betonjára. Odalent ?rjöng? csürhe rohamozta meg, amelynek tagjai már maguk sem emlékeztek, miért gy?lölik annyira a törpebolygót ellen?rz? mamutvállalatot. Automata fegyverek döreje hallatszott, amelyet rövidesen elnyomtak a túlterhelt hajtóm?vek fájdalmas nyüszítései, majd robbanásai.
    Egy szerencsétlen, céges logóval ellátott kezeslábast visel? pilótát vonszoló fél?rült lázadó a sárga kék és szürke színekben úszó égre emelte tekintetét, épp id?ben ahhoz, hogy lássa a szomszédos piramisból sikeres felszállást végrehajtó Cadex hajót. A V állású szárnnyal és három hajtóm?vel felszerelt járm? leoldotta az els? fokozatot, és a légkör felé tartott.
    A pilóta alaposan be volt drótozva, hogy a technikusokat és tudósokat szállító ?rhajót gondolatai sebességével legyen képes irányítani. Noha vészhelyzet esetére rendelkezésre állt egy szinte ember nagyságú üvegb?l készült fej el?tti képerny?, a repülés során az azon villogó színes szimbolikát nem kellett figyelemmel követnie. Fején karbonszálas sisakot viselt, amelyhez hasonlót a lenti konzol-b?vészek is használtak. A másodpilóta és az operátor hasonlóképpen a gép központi hálózatára voltak kötve.
    – Pályaadatok készen, kapitány– jelentette az operátor.

    – Vettem. Átváltunk robotpilótára.
    A hajó tett néhány korrekciós man?vert, aztán a hangsebesség többszörösével elhagyta a Ceres légkörét. A robotpilóta ezt követ?en maximális teljesítményt vezérelt a hajtóm?veknek, így egy villanás alatt elt?ntek az ?r sötétjében.

    A harlekin némán meredt rá. Az ?rz?-véd? MI mintha megfagyott volna, nem mozdult. Zalkod nem mert közelebb menni, hátha az a dög csak arra vár, aztán szépen ropogósra süti agyát. Ismét az a furcsa érzés kerítette hatalmába, ami legutóbb. A bohóc egy pillantás múlva már el?tte állt, és megragadta.
    Zalkod olyan sebességgel szánkázott végig a virtuális téren, mint a Cerest elhagyó ?rhajók. Ismeretlen híradások, szappanoperák, közvetítések, filmek akadtak útjába. Kisebb vállalati hálózatokon száguldottak át, miel?tt azok figyel?programjai a jelenlétüket észrevették volna. Úgy t?nt, mintha a harlekin egyfajta kaméleon technikával operálna. A legtöbb rendszeren úgy csusszant át, mintha annak maga is része lenne.
    Aztán egyszer csak ott tornyosult el?ttük a roppant hálózat. A villogó Cadex felirat szinte elvakította. Ösztönösen megtorpant a perifériánál, magára vonva a robotok figyelmét.
    – Mit szeretnél, Ika? – kérdezte. Válaszként látványos fényjelenségek kíséretében a harlekin ismét megragadta, és szó szerint betuszkolta a vállalat t?zfalán keresztül.
    Páncél aggódva figyelte Zalkod rángatózó testét és a régi folyadékkristályos monitoron megjelen?, számára érthetetlen szimbolikát. A képerny?n felvillanó karakterek el?ször megmerevedtek, majd emberi szem számára követhetetlenül kezdték felváltani egymást, amib?l egyértelm?en bajra következtetett.
    Zalkod a stimulánsok hatására könnyedén kikerült pár kiiktatására küldött kisebb programot. A harlekint egyszer?en nem vették észre. Nem látta, hol van, de érezte maga körül. Kellett néhány másodperc, mire agya felfogta, hogy betört az egyik legnagyobb vállalat központi rendszerébe, és egyre beljebb kerül annak koncentrikus körei mentén.

    A Cadex-?rjárm? a fénysebesség többszörösével száguldott el a Phobos mellett. A Mars holdjára telepített navigációs állomás ezt követ?en azonosította a „Paharai” névre keresztelt hajót. Az állomás rutinszer?en küldte el a gép központi számítógépének a szükséges pályaadatokat, amivel a Holdon m?köd? következ? navigációs pontot milliméteres pontossággal megtalálhatják.
    Mivel a Phoboson sugárzó adótorony a válaszjeladó-automatikától megkapta a megfelel? kódokat, a Paharai rendszerei azonnal csatlakozhattak a Cadex online hálózatához, így a pilótának és a navigátornak a m?szerek szemmel tartásán kívül különösebb feladatuk nem volt az út hátralév? részében.
    A Ceres-telep elhagyása után a Mars, majd a Föld következett. Valamikor réges-régen a távolságot még több mint két év alatt tették meg a felfedez?k. A modern hajtóm?veknek hála e napokra az út nem egészen fél nap alatt leküzdhet? távolsággá vált. A fénysebesség többszörösével megtett utazásnak voltak egyszer?bben kiküszöbölhet? élettani hatásai, amelyek miatt néhány tudós ellenérzéseit fejezte ki vele szemben, a telepek közötti ingázás azonban ezen id?kre olyan rutinná vált, mint a régen az interkontitnentális hajó- vagy repül?géputak.
    Néhány óra elteltével a legénység leadta a belépéshez szükséges kódokat és pályaadatokat a Föld irányítóállomásának is. A Fedélzeten szállított kéttucatnyi technikus és tudós az ablakokon kipillantva az anyabolygó azúros ragyogását láthatta, amint egyre közeledtek otthonuk felé. A pilóta természetesen már régen visszakapcsolt a normál utazósebességre, hiszen az el?bbi tempóval jó eséllyel fúrhattak volna egy meglehet?sen hosszú alagutat az egyik óceán és a föld magja közé.
    – Kézivezérlés, kövesse a VOR6776 adót, irány a Cadex központ – adta ki az utasítást a pilóta. A másodpilóta nyugtázta, és lekapcsolta a vezérl? automatikát. A navigációs kompjuter megtalálta a kért adó frekvenciáját, így ráálltak a helyes irányra a földi koordináták felé. Az ?rhajó hosszú lángcsóvát húzva belépett a légkörbe.

    Talán egy régi típusú lokátorerny?re hasonlított annak a kommunikációs alrendszernek a háromdimenziós képe, amibe a harlekinnel látszólag véletlenül belefutottak. Az egész egy gigászi légiforgalmi irányító pultra emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy a grafikusan ábrázolt légi folyosók között most ?k ketten ugráltak ide-oda, gondosan megfigyelve a kicsi bet?kkel és számokkal jelölt egységeket. Ezek mindegyike vagy egy szállító ?rhajó, vagy egy repül?gép szimbóluma volt. Mivel a program az egész föld légkörét hivatott lemodellezni, az egész terület kiterjedtebb volt, mint egy futballpálya. A vékony vonalak legtöbbje a Cadex valamely adójával volt összekötve, a város közepén elhelyezett központi épületb?l pedig valószer?tlenül sok szögletes, többszörösen megtört fénycsík tartott a végtelen valamely távoli zugába.
    A harlekin hosszú perceken keresztül töprengve nézett maga elé.
    Zalkod kíváncsian várta a fejleményeket, amíg rá nem döbbent, hogy Ika agya jelenleg is a Cadex rendszereit szedi ízekre, és fontos információk után kutat. Vajon mire készülhet?
    A zöld ruhás bohóc emberi szem számára szinte láthatatlan lassúsággal emelte fel bal kezét, hogy egy éppen a légkörbe belép? egység szimbólumára mutasson. A szállítóhajó jele fölött a PAH968 bet?sor állt. Zalkod tanácstalanul ténfergett, mígnem eszébe jutott a reggeli híradások között mutogatott egyik Cadex hajó, ami sikeresen evakuált egy a Ceres-telepen megtámadott laboratóriumot. A neve talán Paharai volt? A többi jelhez képest magasabban elhelyezked? ábra minden bizonnyal a hazatérni kívánó hajót jelölte.
    Ika még mindig a hajó felé mutatott. A bohóc rápillantott, ekkor a tekintetéb?l megértette, mire készül. Ika bosszút akart állni.
    Egy szempillantás alatt elt?nt a rikító fénycsíkok között, és beírta magát a központi navigációs rendszerbe. A virtuális tér megtelt vészjelzésekkel és figyel? robotokkal. A kettejük elfogására indult MI-k egy g?zmozdonyhoz hasonlítva dübörögtek végig az alrendszerek között. Zalkod tudta, hogy vadásznak rá. Azt is, hogy ezek a dögök nem állnak meg, amíg ki nem belezik. Reményt vesztve ragadta meg a bohóc vállát.

    – Valami gond van, f?nök – mondta aggódva a másodpilóta. Fölösleges volt, hiszen a gép parancsnoka is érzékelte a problémát. A központi számítógép nem engedelmeskedett a kormányparancsoknak, a hajó fékez?rakétái kikapcsoltak, a járm? gyorsult. A sebességmér? a troposzférába történ? belépéskor 3 machot mutatott. Ez kétszerese volt az ilyenkor megengedett maximumnak.
    – Jelezze a központnak. Rázós utunk lesz – parancsolta.
    – Nem megy – mondta az operátor. Hangján érz?dött, hogy alaposan be van gyulladva. Az utastérben ül? beszíjazott Cadex-alkalmazottak hatszoros gravitációval présel?dtek székeikbe. – Nem tudok kapcsolatba lépni velük. Olyan, mintha valami blokkolná ezt az átkozott rendszert. Nem tudunk kimen? jelet adni…
    A pilóta látóidegeinek közvetített képen a röppálya vadul villódzni kezdtet, majd elt?nt. Helyette egy másik jelent meg, amely nem a leszálló teher dokk, hanem a Cadex központ felé mutatott. Érezte, amint a hajó korrigálja az irányt, és rááll a légifolyosóra. Ekkor állt össze benne a kép. Valaki beférk?zött az irányító programba, és épp most próbálja megölni mindnyájukat.
    Már régen az öreg kontinens felett száguldottak. A 15 000 méteres magasságban elszabadult hajót egy katonai gép próbálta elfogni, azonban a hatalmas energiatöbblet miatt erre esélye sem volt. A tapasztalt pilóta sejtette, hogy ha azoknak lehet?ségük lett volna rá, már régen lel?tték volna az irányíthatatlan szállítót. A következ? lehet?ség a föld- leveg? fegyverek bevetése volt. Várta a feléje tartó légvédelmi lövedékek becsapódását, de azok nem jöttek. Pokoli érzés volt belegondolni, hogy valaki úgy akar leszámolni a Cadexel, hogy ?ket használja él? lövedékként, és a több mint nyolcvan tonna maradék üzemanyaggal töltött hajót egyenesen belevezeti a központba. Legszívesebben a földnek kormányozta volna a gépet, de már egyáltalán nem volt hatalma fölötte.

    – Nem, Ika, ez nagyon-nagyon rossz ötlet! – sikoltotta Zalkod, amikor nyilvánvalóvá vált a bohóc szándéka. A sziluettek helyett most a szállítóhajó küls? kamerái által közvetített kétdimenziós kisfelbontású kép lépett, amelyen pixelesen már kivehet? volt a madártávlatból közvetített város. A fények apró gombost?fejeknek látszottak, a központi Cadex-torony pedig hivalkodóan magasodott föléjük. A bohóc nem tágított. Zalkod pedig tudta, hogy meg fogja ölni a hajón utazó szerencsétleneket, és azokat akik e balszerencsés percben odalenn az épületben tartózkodnak.
    Dühösen próbálta kicsavarni kezéb?l a PAH968 jel? szállítóhajó irányító rendszereit. A bohóc azonban harapófogóba fogta minden érzékszervét, hírtelen úgy érezte magát, mintha tengeribeteg lenne. Akkora er?vel rángatta, hogy egy pillanatra úgy t?nt, a bohóc menten széttépi. Ekkor értek a helyszínre az ?rrobotok is. Normál esetben ezt a hálózatot nem védték, hiszen a tervez?k sosem gondolták, hogy valaki ilyen mélyen bejusson a Cadex virtuális rendszerébe.
    Zalkod a bohócot igyekezett legy?rni, a figyel?programok pedig ?t próbálták szó szerint meghámozni. Perceken keresztül küzdöttek reménytelenül, amikor dühében eleredtek a könnyei.
    – Nem ölhetsz Te is embereket, Ika! – mondta, és ekkor hatalmas áramütés érte. A bohóc szorítása mintha kissé engedett volna. – Nem ölhetsz… Nem lehetsz olyan, mint ?k…
    A  harlekin nyomatékként a Cadex által elkövetett biológiai támadás képeit kezdte maga körül villogtatni. El?kerültek a huszonnyolc emeletes szociális tömbök, a vegyvédelmi ruhák és a zokogó hozzátartozók képei. Aztán az ablakon kihulló apró gyermekalak, amelyet az amat?r blogger készített. Tudta, hogy Ika nyomatékként villantja fel a korábbi híradásokból és emlékekb?l összerakott montázsokat, ám azt is érzékelte, hogy a bohóc kissé meginog. Habozni látszott, a hajó mintha egy árnyalatnyit jobbra tért volna ki. Egy roppant MI akkorát sújtott tudatára, hogy Páncél kishiján kicsatlakoztatta a virtuális térb?l. Persze valószín?leg akkor is zöldség lett volna bel?l, de legalább túléli. Az MI azonban addig csépelte, amíg padlóra nem került. Valahogy úgy érezte magát, mint a földre került ketrecharcos, ám a program nem kegyelmezett még ekkor sem. Kénytelen volt a bohócot elengedni.
    – Kérlek szépen… – mondta a harlekin felé fordulva. A szállítóhajó már csak másodpercekre volt a célponttól. A gigászi épült betöltötte a kamera által sugárzott képet. A pilóta látta az emeletet, amelybe a hangsebesség háromszorosával fognak becsapódni. Az utasok között kitört a pánik, többen a törhetetlen ötvözetb?l készült ablakokat verték öklükkel. Volt aki a mellette ül? ölébe hányt. Pokoli kínokon ment keresztül, aki ezekben a percekben a Paharai fedélzetén tartózkodott. A navigátor hangos ?rjöngésben tört ki, és kitépett magából minden csatlakozót. A másodpilóta csak azért nem ütötte le, mert tudta, már úgy is minden mindegy…
    – Kérlek szépen, ne tedd…

    Zalkod könyörgött, miközben az MI mintha a fején ugrált volna. A bohóc tekintete most szomorúbb volt, mint valaha. A padlóra küldött fiú tudta, hogy a fedélzeten ül?k a következ? pillanatban már halottak lesznek.
    Meglepte, ami ezután következett.
    A Paharai az utolsó pillanatban kitért a Cadex központ tornya el?l. S?r? kondenzcsíkot húzva felfelé emelkedett, bal szárnya azonban súrolta a legfels? irodák ablakait. Az éjjel sokáig dolgozók valószín?leg majd’ infarktust kaptak, amint a nagytest? járm? bömbölve elhúzott mellettük. A pilóta nem fogta fel, hogy még élnek, az utasok közül többen elájultak a hisztérikus roham miatt. A gép azonban emelkedett, a várost kezdték maguk mögött hagyni. A pilóta eszel?s röhögésben tört ki. Újra ? irányította az ördögi masinát!
    A másodpilóta szeme sarkából figyelte a görcsbe rándult test? operátorukat. Egy panel segítségével leválasztotta a rendszerr?l. Nincs rá szükség, hogy még egy ?rült belepiszkáljon az irányításba. Még így sem hitte el teljesen, hogy a mai napon mégsem kell meghalnia. A fickó kis szerencsével talán rendbe jön, most azonban pocsék színben festett.
    – Mi a kénköves ménk? volt ez? – kérdezte még mindig zihálva.
    Nem érkezett válasz. A parancsnok csak azzal tör?dött, hogy végre letegye a gépet. Leválasztotta magukat a Cadex navigációs programjáról, még akkor is ha az a jelek szerint végre tökéletesen m?ködött. Eldöntötte, hogy nem kísérti tovább a sorsot. Manuális irányítással, emlékezetb?l kormányozta a szállítót a kijelölt teherdokkok irányába.

    – Azonnal csatlakoztassa ki! – ordította az ajtón berontó egyenruhások egyike. Páncél majdnem maga alá vizelt, annyira megijedt. Nem bírt mozdulni, mígnem a nagydarab fickó orbitális erej? pofonja észhez térítette. – Nem halja, ember? Csatlakoztassa ki, vagy meghalnak mindketten!
    El?ször Zalkod rángatózó testére nézett. Úgy t?nt, a srác nagyon rossz b?rben van. A kontrollmonitoron össze-vissza villództak a képek, minden rángásnál egy-egy újabb szimbólumtenger villant fel. Utána az arcára szegez?d? pisztolyokra. A nagydarab olyan elszánt képet vágott, hogy Páncél egy pillanatig nem kételkedett abban, valóban megteszi. Bár igyekezett nem a vész-kicsatlakozást használni, a dolog azért nem ment teljesen zökken?mentesen. A srác élettelenül fordult le a dekkr?l. Az egyik egyenruhás el?relépett, majd miután durván odébb lökte a seftest, lehajolt megvizsgálni a fiatal fiút. A pisztolyát leeresztve fels? egyenruhazsebéb?l egy fiolát vett el?, majd injekciót adott be neki.
    A rangid?s mereven figyelte, ahogy Zalkod abbahagyja a rángatózást. Intett a mellette állónak, aki a bilincsekkel elindult Páncél felé.
    – A törvény nevében Önöket letartóztatjuk adatlopás, jogtalan hálózathasználat valamint emberi életet veszélyeztet? számítógépes betörés vádjával. Ha valami mondanivalójuk lenne, az ?rszobán megoszthatják a kihallgató tisztjeikkel. Mozgás, kifelé!

    A klasszikus zenecsatorna kétszáz évvel ezel?tti klipjei óta nem látott ilyen körlencsés tükörüveges szemüveget, mint ami a kopasz, tagbaszakadt fickó orrán fityegett. A tükörüveges napszemüveg olyan tökéletesen álcázta visel?jét, hogy Zalkodnak az volt az érzése, mintha egy detektívtükrön keresztül figyelnék mozdulatait, reakcióit. Az minden bizonnyal a Cadex embere lehetett, bár rend?rségi rangjelzéseket viselt. Ujjait összefonta a saválló acélból készült asztal lapján, és jéghideg nyugodtsággal kérdezett, amikor csak kedve tartotta.
    A fiú mindösszesen egy pólót és farmert viselt. Ugyanaz a háromnapos b?zös gönc volt rajta, mint amiben behozták. Nem elég, hogy amikor az a túlméretezett vállalati MI majdnem kizsigerelte, még a dekk lokalizációját is felfedezték. Az ?rszobán térítették magához a helyszínre küldött különleges kommandó emberei, de csak azért, hogy jó alaposan megverhessék. Egy fogának csak a helyét böködhette nyelve hegyével, abban reménykedett, hogy talán nem nyelte le azt. Páncélról semmit nem tudott, de ha átkutatták a bódéját (amire jó esély volt), nagy valószín?séggel ? nem úszta meg két csorba foggal. Ráadásul Zalkodtól is vettek vizelet- és nyálkamintát, innent?l játszi könnyedséggel voltak kimutathatóak az illegális stimulánsok, amelyekb?l az utóbbi napokban nem is olyan keveset fogyasztott. A megtalált mintákkal összevetve a zsaruk hamar rájönnek majd, hogy Páncél raklapszámra árulta a lopott cuccot.
    – Annak a faramuci MI-nek köszönheti az életét. A bohócnak, ahogy maga fogalmazott – jelentette ki h?vösen a kígyókép?. Zalkod felnézett. Haja kócos volt, ajkai mellet napokkal ezel?tt megszáradt vér nyomai látszottak.
    – Ezt hogy érti? – kérdezte alig hallhatóan.
    A programjaik nem is látták. A Cadex észre sem vette, hogy velem együtt betört. A kígyókép? eddig kifejezéstelen arcán cinikus vigyor villant, és el?rébb hajolt, így adva nyomatékot szavainak.
    – Maga túlságosan kis hal ahhoz, hogy mindezt egyedül véghezvigye. A magafajta pitiáner senkik nem tudnak ilyen kerül?utakon feltörni egy komplett forgalomirányító programot. Lehetetlen, az agyának már a Cadex hálózat peremén meg kellett volna sülnie.
    Zalkod mereven nézett maga elé. Bilincseinek helye még sajgott a csuklóján.
    – Tudunk az összes kis disznóságáról. Ismerjük az összes alteregóját, az összes álnevét, az összes kamu profilját. Ez nem egy mezei bank t?zfala volt, hanem a Cadex rendszere.
    – Én állítottam meg a harlekint. Nem engedtem, hogy az a fura nev? hajó egyenesen a központjukba száguldjon.
    A kopasz tag elkapta a fiú pólóját, és olyan közel húzta magához, hogy érezte annak harmadnapos leheletét. Az el?bbi cinikus vigyor pillanatok alatt lehervadt arcáról.
    – Err?l beszélek, te idióta! Ezért élsz még, ember! Hallottuk a jajveszékelésedet, amikor könyörögtél valakinek. Nem is láttuk azt az MI-t, amíg nem kezdtél el rimánkodni, abban sem voltunk biztosak, hogy ott van. Semmi nem jelezte a jelenlétét rajtad kívül. Azt hittük, hogy az a tudósokat szállító hajó belefúródik az épületbe, mígnem az utolsó pillanatban tényleg megállítottad azt az izét.
    Zalkod belenézett a tükörüveg lencsékbe. A fickónak heges volt a fejb?re, ez csak most t?nt fel neki. Jobb szemével elég homályosan látott, valószín?leg oda is kaphatott egy jól irányzott pofont.
    – Persze, ett?l még felt?nés nélkül elintézhettek volna a helyszínen. Csakhogy a haverod lemásolta a figyel?programok nyilvántartásait, és nyilvánossá tette. Biztos, ami biztos a Cadexnek, a sajtónak és a hatóságoknak is elküldte némi kerül? úton. Emiatt rohadt nagy mázlid van.
    Zalkodnak most kezdett összeállni a kép. Noha az elküldött adatok egyértelm?en kompromittálták, az életét mégis ezeknek köszönheti. Mivel ezek nyilvánosságra kerültek, a háztömb elleni biológiai támadás után a multi nem kockáztatna még egy hasonló botrányt. Az Ikával közösen tervezett negatív sajtóhadjárat hamarosan megismételhette volna önmagát, csakhogy ezúttal az ? hulláját és sírkövét mutogatták volna a lázadó amat?rök szerkesztette kalózfelvételeken. Ekkor érthette meg, hogy néhány percen belül egyszer?en kisétálhat a rend?rség épületéb?l.
    A magára nyugalmat eröltet? alak hátrad?lt, és ujjait ismét összefonta a fém asztallapon.
    – Szóval, elmehet. A kamerákba vigyorogva fog innen kisétálni, jól láthatóan, hogy nem esett bántódása. Egy jó tanácsot azonban fogadjon meg!
    A szemben ül? fiú felvonta szemöldökét.
    – Ez az állapot, mondhatni, átmeneti. Ha a városban marad, személyesen garantálom, hogy magának annyi. Jól vésse ezt az eszébe. Takarodjon innen, amíg megteheti! Világos?

    A videotelefon harmadszorra végre hajlandó volt vonalat adni. Az ügyeletes éjszakai portástól egy érmét kunyerált. A fazon büdös volt és ápolatlan, azt azonban bizalmasan a fülébe súgta, hogy Páncél útban van az egyik büntet?telep irányába. Örülhet, hogy egy év kényszermunkával megúszta. Zalkod megköszönte az infót, amelyet nyugtázott magában. A piti seftes ett?l már sokkal rosszabb helyeket is megjárt, valószín?leg kidumálja magát és pár hónap múlva jó magaviseletért szabadul. Aztán csinál egy sokkal nagyobb üzletet valamelyik periféria kerületben. Valahol azonban sejtette, hogy soha többé nem fognak találkozni.
    A vonal túlsó végén Ada beszélt. A háttérben a n?vérszoba látszott, a steril fehér falakkal. A lány kíméletlenül ?szinte volt hozzá, bár csak most ne lett volna az.
    – Ika meghalt. Három napja, miel?tt bevittek volna. Sajnálom.
    Zalkod alig láthatóan bólintott, majd köszönés nélkül bontotta a vonalat.

 

Legutóbb szerkesztette - Blazsek Attila
Szerző Blazsek Attila 20 Írás
Civilben szenvedélybetegekkel foglalkozom. Van egy kissrácom, akit mindennél jobban szeretek. Minden művészet érdekel, az íráson kívül festeni szeretek a legjobban.