S. Szabó István : CIKÁ-PATI / Negyedik fejezet

Történet a hetvenes évekből, rólunk, velünk, nektek.*

4.

 

 

 

A sápadtan felkelő nap opálos fényét veti a kerékpárját káromkodva szerelő Losonczi bácsira. Mielőtt befordulok a klotyóra, meglátom a Csomorné ajtaját.

Tárva-nyitva, odabent ég a villany, Csomorné zaftos pongyolában ül a sámlin…

Egyelőre nem kívánom a pacalt.

Ez most már tényleg a nyárelő! Hétágra süt a nap, pokoli jó kedved van, és a csajok miniben rohangálnak. A dagadtak és a rondák is, de nincs mit tenni! A divat az, divat. Bár még nincs nyári hőség, de te már ingben lófrálhatsz, és tömheted magadba a nagy adag fagyit, két ruppóért, tölcsérestől, szalmonellástól.

Tehát tombol a tavasz.

Ilyenkor kell a tanulni vágyó(?) fiatalságot hat ökrös szekérrel az iskolába vontatni, majd berácsozni az ablakokat, nehogy meglógjanak.

Állok a peronon, hűs szellő vág az arcomba. Úgy ragyog a nap, hogy még a rút pofájú, sánta kalauz is kedvesnek tűnik, amikor elkéri bérletemet. Aztán kis híján hanyatt esem, mert valószínű, hogy ez az állat hosszú évek óta nem mosott fogat, így meglehetősen magasra szökött szájának a PH értéke. Amikor magamhoz térek akkor a kocsi belsejében, kiszúrom a Smasszert.

Lehidalok, olyan elegáns.

Rózsaszínű ing, halványzöld, bokáig érő, csőfazonú farmer, sárga frottír zokni, bordó, hegyes orrú műbőr csuka.

Elég ciki a krapek, úgyhogy igyekszem nem észrevenni.

Bezzeg ő! Integet és üvölt.

— Szabó, Szabó itt vagyok!

Sóhajtok egy nagyot és a közelébe furakszom.

— Jól nézel ki Jancsikám! — súgom neki, és izzadok, nehogy felnyerítsek a gyönyörtől.

— A faterom jutalmat kapott! — mondja ragyogó arccal, és kivillantja fogköves mosolyát.

Végigmérem, majd szomorú arccal kérdezem.

— És ezt mind te választottad?

Mosolyogva bólogat.

— Fogd meg! Na, fogd csak meg ezt az inget! Nylon!

Meghúzom az orromat.

— Érzem! — gyorsan hozzáteszem. — Érzem az ujjaimmal!

 

Végre leszállunk. Sétálunk a suli felé és látom, hogy az emberek többsége megfordul utánunk.

Rohadt ciki!

A balfasz Néró már messziről fütyül és ordítozik.

— Gyuri, Gyurika! Gyere, repülj ide a papa vállára! Pi-pi-pi-pi!

Smasszer a fogai között sziszegi.

— Megütöm! Esküszöm, hogy pofán vágom!

Gyula odasétál hozzánk, kezet fogunk, majd óvatosan megsimítja Jánosom ingét.

Tettetett áhítattal suttogja.

— Ne törődj vele János! Nincs ennek szépérzéke! Világ életében tuskó volt szegény!

A Smasszer ránéz a Várkonyira, reménykedve kérdezi.

— Neked tetszik?

A földet nézzük, igyekszünk valami szomorúra gondolni. Feszít a röhögés.

Gyula komoly pofával válaszol.

— Ez az ing nagyon szép! Na és a cipő! János…

Csámpás léptekkel, kitaposott dorkóban, zokni nélkül jön a Roma.

Tizennyolcadik hónapja és tizenkettedik napja ugyanabban a sötétkék kötött kardigánban rohangál. A görény messziről lengeti a kalapját, ha találkozik vele.

Megáll a Smasszer előtt, és rajongva mondja.

— Te, te vacak, te! Az összes csaj zokog a klotyóban! Azt mondja a jobbos Winkler, hogy olyan szép vagy, mint egy filmsztár. Egy orosz filmsztár!

Szegény Jancsi! Az idegtől lángol a burája, és vitustáncot járnak a szemei.

— Elég, hagyjatok békén!

Közben beérünk az osztályba. Persze a híre már megelőzte Jánosunkat, úgyhogy amikor átlépi a küszöböt, az egész osztály vastapsban tör ki.

A felhőtlen jókedvnek a csengetés vet véget.

Első óra biológia. Rettenetes Otti tartja, családi nevén, Gyökösné. A tanárnőnek irtózatosan nagypofája van, ráadásul humorérzékkel is megáldotta őt a Teremtő.

Beviharzik a terembe. Hóna alatt a napló, fején hatalmas vörös hajkorona.

Panyi Jutka jelentést tesz.

— Tanárnőnek jelentem, mindenki itt van, aki számít!

Gyökösné vigyorogva bólogat.

— Köszönöm Panyi, köszönöm! Úgy hallom magának a Takács számít! Itt van kedves Feri?

Roma feltápászkodik.

— Itt vagyok tanárnő!

— Jól van! Üljön le. Ha netán esküvő lesz, vegyen magának egy új kardigánt.

Nyerítés.

Rettenetes végignéz az osztályon. Megakad a szeme szegény Smasszeren.

— Réder! Azonnal álljon föl! Kicsoda maga? Elvis Presley? Hol a köpenye?

Köztünk legyen szólva, senkin sincs köpeny.

Persze a Néró azonnal belepofázik.

— Nem Elvis Presley, Otti néni! Tommy Steel! Tisztára Tommy Steel!

— Kancsár! Maga csak hallgasson! Maga szintén ordenárén néz ki, csak magát még nem vettem észre!

A választékosan öltözködő Peti felhúzza dudányi orrát.

— De tanárnő! Már hetek óta ebben a cuccban járok! A bátyám küldte Amerikából!

— Hetek óta ordenáré vagy! — vágja rá a Fityere, majd egy elegáns mozdulattal elhajol a feléje küldött vonalzó elől.

Otti néni lezárja a vitát.

— Na elég lesz! Vegyék elő a füzeteket, dolgozatot írunk. Téma: Az emberi test.

Durung belebrummog.

— Na, Furkó! Akkor ebből te kimaradsz!

— Ezt hogy érti kedves fiam? — fordul a tanárnő a Tóth Sanyi felé.

— Hát úgy tanárnő, hogy a Furkó az egy gerinctelen suttyó!

Ottilia vészesen bólogat.

— Értem! Akkor maga, mint főemlős, írjon be magának egy intőt, leállatoztam a társamat címmel. Majd aláírom, ha meglesz vele. Most, pedig tessék elkezdeni a dolgozatírást.

Várkonyi átszuszog a másik oldalról.

— Isti! Suli után jössz moziba?

Igent bólintok, és gondolatban bevések magamnak egy karót biológiából.

Piszok lassan telik az idő. Mintha már hetek óta délelőtt lenne. Pedig délelőtt van, csak nem hetek óta. Mert ha hetek óta délelőtt lenne, akkor az elég szar lenne, mert nem lenne délután. Viszont ha nincs délután csak délelőtt, akkor mindig suliban kéne ülni. Brrr! Még a víz is kiver erre a gondolatra. 

Szóval ilyen komoly hülyeségekkel múlatom az időt. De aztán hála az égnek és a miniszteri rendeletnek fél kettőkor kicsöngetnek.

A Kápolna téren találkozunk a Borzák Lacival. 

Felszállunk a végállomáson veszteglő 36-os tujára, az Ó-hegy utca tetején. Azt nem mondom, hogy hosszú a szerelvény, mert egyetlen egy, nyitott peronú kocsiból áll az egész. Állunk a hátsó peronon és dumálunk. Várjuk a villamosvezetőt.

A Néró a betekert féknek támaszkodik, Gyulám az áramszedőt huzigálja, Borzák a lépcsőt köpködi.

Lassan megtelik a kocsi belseje. Meglehetősen sok az idős, nyugdíjas utas.

— Elkésünk! — mondja Tyutyu, és az órájára néz.

Erre ez a marha Néró egyetlen lendülettel kitekeri a féket.

Lassan gurulunk lefelé a lejtőn.

Jó Gyulám röhögve felkiált.

— Jé, nincs vezető!

Tyutyu jajgatva sopánkodik.

— Segítség, segítség! Nincs itt a pilóta! Segítség, meghalunk!

Erre aztán kitör a pánik.

Mindennek tetejébe röhögve mutatunk ki az ablakon. Alacsony, töpörödött fickó rohan a sínek között a villamos után, és kiabál.

— Állj! Álljanak meg! Én vagyok a vezető!

Néró flegmán betekeri a féket. Nyekergés, csikorgás, nyikorgás, lassan megállunk.

A kis kopasz lihegve felkapaszkodik, rángatózik a szája, tiszta idegbeteg. Olyan rohama van, hogy a Sárgaház két emeletét megtöltené egyedül.

— Csibészek, huligánok! Rendőr! Hol egy rendőr! — sikítja magas fejhangon, és izzad, mint egy ló.

Borzák mérgesen leugatja.

— Na hívjon csak rendőrt! Majd jó alaposan lecsukják, hogy nem jól rögzítette a kocsit! Ha nincs itt a barátom, maga a Keletiig futhatott volna a szekere után!

Mi közben komoly arckifejezéssel bólogatunk.

Néró szomorúan teszi hozzá.

— Megmentettem száz, vagy talán több ember életét, erre ez a nyikhaj fenyeget.

A Nyikhaj egy egész söröskupak vastagsággal magasabb a Kancsárnál.

A vezetőnek kigúvadnak csipás szemei, a szája széle rángatózik, mert ekkora pofátlansággal még életében nem találkozott. De okos ember lévén befogja a pofáját, mivel egy kicsit többen vagyunk, mint ő.

A nagy balhé közepette lekéssük a Munkás Filmszínház első előadását. A legközelebbi vetítés fél hatkor kezdődik. Addig még rengeteg időnk van, úgy hogy kajálni kéne valamit.

— Menjünk a Gyusziékhoz! — adja meg az útirányt Borzák.

Nincs messze a Bolgár utca, itt a Várkonyi rezidencia.

Ez is Kőbánya. Erre laknak gazdagék, újgazdagék, és azok, akik valakik. No meg a Gyuláék.

 

A kégli kétszintes. Otthoni méretekhez képest kész palota. A szülők még dolgoznak, úgyhogy miénk az egész vár.

Sörrel kezemben állok a nyitott ablaknál. Szemben velem a hangulatos koporsógyár. Azért hangulatos, mert ha meghalsz, csak lefütyülsz, és már hozzák is a ládádat.

Tavaly csináltunk itt egy jópofa mulatságot. Amolyan ereszd el a hajam, vagy lehánylak, ha nem ugrasz arrébb bulit.

Elég az hozzá, hogy dőlt a pia, a csajok már régesrég sikongva elmenekültek, amikor a Néró az egyik fiókban talált egy riasztópisztolyt. Volt annyira ügyes és humoros a baromarcú, hogy kiosont az erkélyre, és az egész tárat kilőtte a koporsógyár portását célozva.

Mindezt az éjszaka kellős közepén. 

Nem lett belőle nagy balhé! Á, dehogy!

Szerencsétlen fickó kint ácsorgott a kapu előtt. Fent az égen világított a hold, csillagok ragyogtak, valahol levelibéka kuruttyolt. Egyszer csak a Peti kezében felugatott a fegyver.

Képzeljétek el. A pasas hasra vágta magát, sapkája elgurult, lapos kúszásban mászott be a fülkéjébe.

Azonnal kihívta a zsarukat.

Később megesküdött az anyja életére, hogy a golyók a füle mellett süvítettek el. Mi persze hiába esküdöztünk, hogy csak riasztó töltények voltak, bevittek minket a Gergely utcai őrsre. Megtöltöttünk három nínús kocsit.

Azt hazudta a portás, régóta figyeljük az üzemet, és halálbiztos, hogy ipari kémek vagyunk. Valószínűsíthető az is, hogy a legújabb bakelit koporsó terveit akarjuk ellopni és nyugatra csempészni.

Reggel nyolckor szabadultunk. Apáink feltűnően idegesek voltak. Az öreg Várkonyi seggbe rúgta a fiát, engem, pedig lekokizott az ősöm.

Csodálatosan indult a reggel.

 

Tehát, nézek ki az ablakon, mellettem, téblábol a Tyutyu. Valami kalácsfélét majszolgat, és tele szájjal mondja.

— Ez akkor lenne buli, ha a krematórium is itt lenne!

Bámulom a süteménytől duplájára dagadt orcáját, és érdeklődve mondom.

— Igazán, kedves Tibcsi! Na és miért?

Legyűri a falatot, meghúzza az orrát, belepiszkál elálló fülébe.

— Akkor meg lenne oldva a központi fűtés — mondja vigyorogva, és szentül meg van róla győződve, hogy jópofa.

— He-he-he! — röhögök kényszeredetten. — Te aztán igazán vicces kis fazon vagy Tyutyu! Irigylem a családodat! Ha ez minden este így megy, akkor szerencsétlenek rongyosra verik a térdüket felhőtlen jókedvükben.

— Na menj a francba, Isti! — kiált fel mérgesen, és megsértődve rákönyököl a virágállványra.

Most veszem észre, ahogy ott ácsingózik, hogy milyen sokat nőtt a tavalyi buli óta.

Mármint a virág.

Mielőtt közölhetném Tibivel ezt a jó hírt, Gyula üvölt be a konyhából.

— Indulás!

Az állandó éhséggel küszködő Nérót szíven találja a dolog.

— És mi lesz a kajával? — kérdezi duzzogva, és görcsösen átölel egy zacskó puszedlit.

Vendéglátónk nem jön zavarba.

— Csomagoljuk be, és vigyük magunkkal.

Pillanatok alatt előkerül egy éthordó meg egy sporttáska.

Borzák szeleteli a kenyeret, Tyutyu csomagolja a tányérokat és az evőeszközöket. Pikk-pakk megvagyunk. Még beteszünk egy üveg bort és egy dugóhúzót. Néró ragaszkodik a talpas poharakhoz. Ez a paraszt mindig úriembernek képzeli magát, pedig tavaly még kanállal ette a rántott húst.

Helyet foglalunk a 18-ik sor közepén.

A széles vászonra, a kötelező olvasmány színes filmváltozatát vetítik. Címe: Hamlet.

Peregnek a filmkockák. Folyik a vér, halálsikoly mindenütt.

Halk csörömpöléssel tálalni kezdjük a magunkkal hozott finomságokat. A tányérokra fantasztikus, füstölt húsos töltött káposzta kerül, a poharakba aranyló Debrői Hárslevelű. Természetesen friss kenyeret ropogtatunk hozzá.

Az előttünk ülök, hátra-hátra tekergetik a fejüket. Akkorákat nyelnek, hogy nem halljuk a szöveget.

Néró pisszeg. Csak úgy fröcsköl szájából a káposztalé.

— Csendesebben! Semmit se hallok!

Egy felháborodott éhes hang süvölt a levegőbe.

— Disznóság, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak!

— Egyé’ perecet! — recsegi a Tyutyu.

— Ne zabáljatok szemetek! Küldjék ki őket!

Ilyen és ehhez hasonló durva bekiabálások záporoznak felénk mindenfelől. Az utca embere ellenünk van. Főleg, ha éhes!

A filmet leállítják, felkapcsolják a világítást.

— Na, pakoljunk! A Melós filmszínház nem kíváncsi ránk!

Amikor kifelé megyünk Jankovics böfög, Borzák pedig fingik egy hatalmasat.

Megállapíthatom, hogy ezzel sincs nagy sikerünk. 

Legutóbb szerkesztette - S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045