Oknyomozó riporterként kerestem fel Prosztingerfalvát, az ott éldegélő Sárika nénit.
A település egykoron téeszéről, a „Tojózz többet” téeszről volt felkapott, ma az enyészet és a munkanélküliség jellemzi.
A főutca mindkét oldalát trágyaszar szegélyezi, amit az az öt tehén állít elő, ami az egykori állományból mára megmaradt. Őket Gazsi bácsi hajtja ki a legelőre, nap mint nap. Ami nem változott, az öreg ma is szittyózik.
Sárika néni lepusztult háza a falu szélén omladozik. Annak ellenére, hogy elmúlt nyolcvan éves, frissen serteperkél a házkörül.
Beszédbe elegyedünk.
— Jaj, drága fiam, sok ganéság történt velem mostanság. Múlt kedden két jólöltözött, barnára sült fiatalember keresett fel a Hivatalból. Szép zakót, meg nyakkendőt hordtak, igaz alul tréningruhát viseltek, tornacipővel, de ma már minden lehetséges.
Azt mondták, a papírpénz ellenőrzésével bízták meg őket, mert errefelé sok a hamis. Odaadtam az összeset. Mit tesz isten, az utolsó darabig lefoglalták, mondták ezek mind másolatok. Olyan aranyosak voltak, hogy ne kelljen bemennem a központba, ők bevállalták, hogy elviszik, kicserélik, és majd postán visszaküldik a jókat.
Azt is mondta az egyik, hogy sokkal jobban fogok járni, mert a két darab húszezres helyett majd négy darab tízezrest fogok kapni.
Teltek, múltak a hónapok, a pénz csak nem jött. A szomszédok azt vették észre, hogy Sárika néni a küszöböt rágja. Mivel segíteni nem tudtak rajta, jó étvágyat kívántak neki.
Sárikának eszébe jutott a takarékbetétkönyve, amit szintén a fiatalemberek vihettek el. Az egyik ugyanis a bankók vizsgálata után kért egy pohár friss vizet a kútról. A másik meg mondta, ő addig bennmarad a szobában, lerendezi a papírmunkát.
Vékonyka kis könyvecske volt, benne tartotta fejőnői megtakarításait, mert — anno — útba esett jövet, menet a Takarékszövetkezet.
Várta a postást a nyugdíjával. De a büntetett előéletű kézbesítő már Monte Carló felé pedálozott.
Már nem bírta tovább az éhezést, bement a polgármesteri hivatalba segélyt kérni. Az előadó, akit csecsszopó kora óta ismert és többször bepelenkázott, rárivallt.
Arról hablatyolt, hogy ebben a nehéz időben az önkénykormányzat nem adhat csak úgy mindenkinek pénzbeli támogatást. Tessék közmunkát vállalni. Aszfaltozza le a főutcát, akkor majd segítenek ők is. Sárika azzal érvelt, hogy a szomszédban élő család egész nap dajdajozik, isznak, dorbézolnak, és mégis kapnak vagy ötféle segélyt.
Az előadó iszonyú haragra gerjedt, meg el is vörösödött, tudván, igazat mond az öreglány.
Naná, hogy kapnak! Az baszna be, ha miattuk hetente lógna a nyakunkon az Ombucman.
Van nekünk éppen elég gondunk a magafajtával.
Sárika dolgavégezetlenül távozott.
Otthon megbotlott a félig elrágott küszöbben, elesett és meghalt.
A Hivatal fellélegzett, egy gonddal ismét kevesebb lett.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.20. @ 10:26 :: Schődl Gábor