Kühne Katalin : Életer?

 

 

Gyökereinket keresem, múltunk értékeire emlékezem. Ebben rejlik minden kincsünk, ami a továbbéléshez szükséges. Az emberiség történelme során mindig tanult el?dei tapasztalataiból. Így tudta megújítani magát és környezetét. A gyökerekhez kell leásnunk ahhoz, hogy fejl?dni tudjunk. Életer?nket ebb?l meríthetjük, mint ahogy a fa is gyökerei által szívja magába mindazt a tápanyagot a talajból, amelyre növekedéséhez szüksége van. A sziklák tetején sorakozó feny?fák megkapaszkodnak gyökereikkel kicsiny területen is. Csodálatos példáját láttam ennek a Békás szorosban. Az áldott föld átadja erejét a feny?knek. Termékeny talajban teremhet meg minden élelmünk. Megkapó látvány, amikor egy apró növény kihajt, szárba szökken, majd hatalmas fává n? és gyümölcseivel hálálja meg az emberek gondoskodását. Barlangok mélyén láttam, hogy pici fény is elég ahhoz, hogy apró él?lények telepedjenek meg. Csodás napunk melege és fénye nélkül sötétség és elviselhetetlen hideg lenne földünkön. Többmillió évvel ezel?tt a föld nagy részét tenger borította, kés?bb alakultak ki a bel?le kiemelked? szárazföldek. A legfejlettebb lény, az ember szervezetének hetven százaléka víz. Ezért a víz számunkra létszükséglet. Az éhezést tovább bírjuk, mint a szomjúságot. Sivatagokban a víz adja az életer?t ahhoz, hogy oázisok alakuljanak ki, és nyújtsanak felüdülést az oda érkez? karavánok utasai számára. Súlyos betegeknek, haldoklóknak segít az oxigén a továbbéléshez. Ha nem kapunk leveg?t, vagy ha szennyezett, az a földlakók számára hatalmas károkat okoz. Bolygónk gyomrában izzik a t?z, ami id?nként felszínre kerülve ugyan pusztít, de ami a vulkánkitörés után visszamarad, termékeny talajjá, teremt? er?vé válik.

    Minden elem, amely körülvesz bennünket, lehet pusztító és teremt? er?. Nélkülük nem lenne élet a földön. ?seink mindezt tudták és átörökítették legendáikban, mítoszaikban, népmeséikben. Nem véletlen, hogy a népmesék h?sei a föld különböz? pontjain ugyanazon tulajdonságokkal rendelkeznek, és hasonló er?kkel küzdenek, mert közös a sorsunk. Erre az egységre kellene a mai embernek törekednie, össze kellene fognunk, hogy megmenthessük mindazt a kincset, amit még nem tettünk tönkre, ami még további évmilliók során elegend? lesz az élethez.

    Minden nép tiszteli a földet, anyaföldnek vagy földanyának nevezi. A földm?vesek munkája nagyon nehéz, de aki ebben n?tt fel, sohasem tudja elhagyni, utolsó er?feszítéseivel is ragaszkodik hozzá. Tudjuk, hogy fény nélkül nincs élet. A tudatlanságot, a sötétséget csak fénnyel tudjuk megszüntetni. A nagy tanítókat ezért hívják lámpásnak. „Világ világossága” az Úr, általa lesz minden tökéletessé. Az embrió kilenc hónapig magzatvízben él. Amikor elhagyja ezt a csodálatos közeget, és megszületik, akkor is nagy szüksége lesz a vízre egész élete során. Földünk oxigéntermeléséhez is nélkülözhetetlen a víz. Tiszta leveg? a fejekben is, ez adhat számunkra olyan szabadságot, amit az emberiség ennek segítségével történelme során elért. Mérgez? légkörben gonosz gondolatok, tettek születnek. De ha körülöttünk tisztaság van, akkor a lelkünk, értelmünk is fejl?dhet, csodákra lehetünk képesek. Minden mindennel összefügg. Életer?nket csak akkor ?rizhetjük meg, ha mindenre vigyázunk: földre, fényre, vízre, leveg?re, t?zre.

    Gyökereink megismerése, értelmünk világossága, légkörünk tisztasága, a víz és t?z ereje által változtatni tudunk életünkön. Cseppenként adjuk át utódainknak mindazt a tudást, amit ?seink halmoztak fel. Legyünk toleránsak embertársainkkal, de ne késlekedjünk, harcoljunk a gonosz er?kkel. A szeretet tüzével védelmezzük az értékeinket, akkor talán még sokáig fennmaradhat az emberiség, és elegend? életer? áramlik a föld minden pontjára. ?rizzük a fényt, a lángot!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kühne Katalin
Szerző Kühne Katalin 90 Írás
Nevem Hornyánszkyné Kühne Katalin. ÁÃ?rói nevem az egyszerűség kedvéért Kühne Katalin. 1947-ben születtem Szegeden, de Miskolcon élek pár hónapos koromtól. ÁÃ?rásaim az Irodalmi Rádió honlapján, CD-n és nyomtatott formában jelentek meg, elhangzottak az IR-ben. Eddig két kötetem van: Családi album (Miskolc: Felsőmagyarország, 2007), ami visszaemlékezéseimet és édesapám Töredékek a harctéri naplóból c. írását tartalmazza. A Jel a sziklán c. verseskötet (Miskolc: Irodalmi Rádió, 2007) válogatás régebbi verseimből. A harmadik idén novemberben jelenik meg Idősíkok címmel, az Uranus Kiadó adja ki, ez prózakötet. A Kláris c. folyóiratban és antológiákban szerepelnek írásaim. A könyvek, a természet, a művészetek szeretete kísért végig egész életemben. Szüleimtől, távolabbi őseimtől, barátaimtól az értékek tiszteletét örököltem, ezt próbálom továbbadni utódaimnak.