Kühne Katalin : Az eltipratás bűvköre

 

 

A világ tele van b?vészekkel. Kend?kb?l galambot varázsolnak el?, testeket tüntetnek el, f?részelnek ketté, majd megforgatják pálcájukat és a ládából épségben lépnek elénk, akiket halottnak hittünk. Elhitetik velünk, hogy azt látjuk, amit ?k láttatni akarnak. Korunk b?vészei azonban mások. A kend? alól nem galamb száll ki, hanem csontsovány csecsem? szomorú szeme néz ránk, tekintete minden nyomorúságát elárulja. Elf?részelt, megcsonkított, megbecstelenített testek, ember- és állattetemek hevernek a porban. Pikk ász helyett kifosztott bankkártyákat szórnak elénk. A föld ásványkincseit, term?földjeinket, tiszta vizeinket, életterünket tüntetik el. Szétporlik minden körülöttünk, darabokra hull a világ. Gonosz, kontár illuzionisták függöny mögött, a háttérben m?ködnek, onnan irányítanak mindent. Láthatatlan falakat építenek közénk, ?k a falak mögé bújnak. Fekete mágiával háborúkat szítanak, gyalázatos varázslatukkal nemzeteket süllyesztenek el. Sátáni, édeskés hangjukkal, hazug ígéreteikkel légvárakat építenek. E várak úgy omlanak le, olyan hirtelen, mint a kártyavárak. Hipnotizálnak bennünket. Halálos kórt terjesztenek. Testvér a testvért gy?löli, gyilkolja szóval, tettel, gondolattal. Forog, pörög az inga, mi pedig szót fogadunk, kiadjuk minden titkunkat, azt tesszük, amit kívánnak. Nem vagyunk a magunk urai. ?k mozgatnak bennünket, mint marionett-figurákat. A gazdaság csodás eredményeir?l papolnak, miközben nyomor, betegség, halál pusztít, fogy az emberiség. A természet kincseivel úgy bánnak, mintha minden az övéké lenne. Arra nem gondolnak, hogy saját jöv?jüket is ellehetetlenítik, nemcsak a miénket.

   Játszadoznak velünk, mint a papírfigurákkal. Formálnak, szúrnak-vágnak szörny? késeikkel, dobálnak ide-oda, a mélybe taszítanak, majd végleg eltemetnek. Megaláznak, eltipornak, megsemmisítenek minden értéket, de közben úgy állítják be, mintha minden tettük az emberiség javát szolgálná. Háborúskodások nem pusztítottak el annyi embert, mint a mai globalizált világban. Az emberiség az ókortól napjainkig nem szenvedett annyit, mint most. Kínzókamrákban nem nyomorították meg úgy a foglyokat, mint ahogy ma tömegeket lassú éhhalállal. Mai hitlerkék, sztálinkák, leninkék, „disznófej? nagyurak” túln?ttek el?deiken, jó tanítványokként még pokolibb terveket sz?nek, kegyetlenebbül ölnek, mint ?k valaha is tették. Ezek a mai Cipollák mindenkiben Mariot látnak, pálcájukkal szörny? világot varázsolnak. Lehet, hogy annyira belejönnek a játékba, hogy az egész emberiség, minden él?lény elpusztul, és magukra maradnak? Akkor már nem lesz kit eltiporni, saját magukat tépkedhetik darabokra. Minden b?vkör bezárul egyszer, önmagát megemésztve. Bár már ott tartanánk!

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Kühne Katalin 90 Írás
Nevem Hornyánszkyné Kühne Katalin. ÁÃ?rói nevem az egyszerűség kedvéért Kühne Katalin. 1947-ben születtem Szegeden, de Miskolcon élek pár hónapos koromtól. ÁÃ?rásaim az Irodalmi Rádió honlapján, CD-n és nyomtatott formában jelentek meg, elhangzottak az IR-ben. Eddig két kötetem van: Családi album (Miskolc: Felsőmagyarország, 2007), ami visszaemlékezéseimet és édesapám Töredékek a harctéri naplóból c. írását tartalmazza. A Jel a sziklán c. verseskötet (Miskolc: Irodalmi Rádió, 2007) válogatás régebbi verseimből. A harmadik idén novemberben jelenik meg Idősíkok címmel, az Uranus Kiadó adja ki, ez prózakötet. A Kláris c. folyóiratban és antológiákban szerepelnek írásaim. A könyvek, a természet, a művészetek szeretete kísért végig egész életemben. Szüleimtől, távolabbi őseimtől, barátaimtól az értékek tiszteletét örököltem, ezt próbálom továbbadni utódaimnak.