Petz György : VIRÁG

A tegnapi ital maradt meg bel?led,

amit az ismeretlen lépcs?házban ittunk,

mikor bezárták a házat, és se ki- se be,

de hisz bent voltunk,

jobban, mint bármikor életünkben.

Sosem nyitják ki azt a lépcs?házat,

sárga és kék fények váltakozása

sejtelmes körbe üvegtéglásat,

aminek tetején húztuk meg magunk.

Én halálvirágnak hívtalak magamban,

Schnitzlert olvastál, Mannt, és Hofmannsthalt,

és vonzódtam hozzád, Kafkához

Balázzsal, Bartókkal, fiatal Lukáccsal

mint múltam végs? darabjához,

amin túl csak a halál.

Ilyen szép mellei N?nek! – de engem

a versek érdekeltek, nem is a fölhozatal,

és elkápráztatott ?szinteséged,

amivel ott szúrtál-vágtál,

ahol ildomos n?nek tán nem szabad.

Írisz, ha rózsa tövisét hordja.

Irigy vagyok, rosszindulatú,

kicsinyes, félm?velt – mondtad

fejedben a fél világirodalommal,

sötét hangod, elharapott mondataid

csönddel terhes Jugendstilt idéztek

és dekadenciát, megalkotottat.

És most harminc év teltével

mit is mondjak… – belehaltam abba,

ahogy voltunk, voltam, lehettünk volna,

minden mozdulatunk a hiábavalóság vonta,

alföldi predestinált talán úgy jobb ha?

De életb?l is vagyok,

egyetlen kísérlet a magam helyén,

túl nagykamasz kornak világvégéjén,

mert azon túl is van,

ahová csupán a kíváncsiság vihet,

nem az egész-, de a teljességvágy.

Nem kérem, fogadj vendégnek, átutazó,

nyelved már nem az én beszédem ?re,

és magad sem vagy félszeg tudásom metsz?je,

hálát hiába próbálnék

szerelemnévvel nyakadba keríteni,

egykori múzeumom ?re. Hajnalodik.

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974À“1979 Szeged, magyarÀ“történelemÀ“Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (27, 15, 9, 6). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából À“ ÃÅjszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.