dudás sándor : Az út

               “Sokszor még szinte a hangját
                is hallom a festményembernek.”

                 In memoriam Montágh Imre

    Út a hangtalanban:
    elhagyott ösvény.
    Egyre s?r?bbek a fák.
    Az út vándorát
    feltarisznyázza a sejtelem:
    mit mond a hársak,
    a tölgyek szélvert susogása?
    Gondolatban hallható
    szavak hívják
    tovább.
    Innent?l
    önmaga az út:
    a bizonyosság!
    Életre él,
    beszédre igéz
    festményarcokat.
    Önkéntelen mozdulatok,
    szempillantások,
    mimikák:
    az él? hangtalan
    beszél!
    Dzsungeléj.
    Vadak zöld szeme villog.
    Ösztönös önkívületben
    lüktet,
    ráng a lét – –

        Egyszerre csak
        a Sötét Óriás
        megelégelve,
        hogy háborgatják
        birodalmát,
        el?tte termett
        és nem engedte
        tovább.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: dudás sándor
Szerző dudás sándor 772 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.