Hajdanában, danában, történt éccör magába’, készült égy szép kisvonat, neve Mese-masina. Aki arra jegyöt váltott, utazhatott hét határon által, högyön-völgyön körösztül. Míg a sínön zakatolt, a kupéban nagyanyó mesélt a gyerököknek száz mesét is magyarul… Égyiket én is hallottam, mögjegyöztem magamnak, most mögosztom ám veletök, ezzel gazdagabbak lögyetök.
Vót égy kicsi sárgunyhó a falu szélin szögényen, ott lakott a sárvarga a feleségivel. Csuprot, bögrét, büdögét készítött a férj, az asszony mög kipingálta színösre, pöttyösre, úgy vitték a vásárba. Így éldögéltek, de szomorúan, mer’ nem vót gyerök, aki hancúrozna körülöttük, nem adott a Jóisten. Hanem éccör, ahogy a korongon formálta az embör az agyagot — készítött mán hat edényt —, hát a hetedikbül kipattant égy kislegény, a Hetény, de olyan helyre fiúcska, a szomszéd faluba’ sincs olyan! A nevét úgy kurjantotta, rögtön futott a konyhából a jóasszony, mi az ördög történt a fazekas műhely környékén? Ám láss csudát, nyakába ugrott Hetény, s ekképpen szólította: Édösanyám! Úgy csókolta, ölelte át. Ahogy telt-múlt évre év, égyre szöbb lött a legény, de a szülők vénültek, nem birták a munkát, mögöregödtek. Akkor Hetény előállt: ő biz’ szöröncsét próbál, útra kél a világba, a fazekas mestörség nyomába, mögtanulja, másfelé miféle formájú az edény. Édösanyja sütött néki útravalót, tarisznyába berakta, mög édösapja agyagsípját melléje. Mönt, möndögélt, égy kispatakhoz ért, ott a szélin mögpihent, falatozott s utána a sípját fújdogálta, ami messze hallatszott, még a meder aljáig is elszólt. Lakott pedig ottan, lénn az iszapban az öreg halkirály. Annak vót biz’ három lyánya, a legkisebb möghallotta, rögtön bukfencöt vetött a habokba, majd odaúszott a partra Hetény elibe s mézös szóval csalta, gyűjjön vele izibe’, lé a víz fenekire a halpalotába. No, a legény nem kérette magát, oly’ szép vót a halleány, beugrott a patakba utána. Hanem azt mög nem tudta, de nem is sejtötte, miféle céllal csalták űt ide; csak azt látta, a palota korlátja s körben a kerítés csudaszép míves vasmunka, ügyes kovács munkája. Beljebb mönvén, a szobákban faragott bútorokat láta, ügyes asztalos munkája. Ám a terítéknek híja vót, szép virágos cseréptálra vágyott a királykisasszony, ezért csalta magával a fazekaslegényt a kovács— és asztaloslegény után. Mögbűvölte űket, el nem eresztötte, hiába várták haza szögény fiúkat. Hetény azonban kigondolta nyomban, hogyan szökhetnének. Készítött három nagy hombárt, abba’ elrejtőztek, de előtte a hallány lelkire kötötte, vitesse föl az edényöket a fölszínre, hogy a Nap kiszáríthassa, máskülönben – vizösen — nem töheti a fazekaskemöncébe s akkor a halkirály-családnak nem lösz cserépedénye. Úgy is lött, fölvitték az agyagedényöket a partra szárítani. A legényöknek több sé köllött, kiugrottak s elinaltak. Erdő közepiig nyargaltak, ott aztán földre rogytak, elaludtak. Arra eszméltek, sötétség vöszi körbe űket, de a távolban fény deröngött, arrafelé elindultak, hát égy csárdát találtak ottan. Be is nyitottak, mer’ éhösek vótak, oszt mögvacsoráztak. Hanem aztán mögszomjaztak a jó kosztra, bort röndöltek s addig ittak, míg a kedvük kivirult és nótázásba fogtak. A nagy hangzavarra — mer’ a csárdánál járt éppen a király vezíre — benézött s kérdte, kik-mifélék ezök a víg legényök, kik itt ösznek-isznak s mulatnak? Hetény elmondta sorba’, barátait bemutatta, hogy ügyes kezű kézművesök. No, több sé köllött a vezírnek, möghívta mindhármukat, föl Budára, a várba, mönjenek a király udvarába. Ott dógozott az ország kézműveseinek színe-java, teljesült hát Hetény vágya, a mestörségöt úgy magáévá tötte, hogy a végin a kisujjábul kirázta.
Történt éccör, vadászatra hívták a szomszéd királyt, azután mög lakomázni léültek. A budai király büszkélködött a terítékivel, hogy olyan gyönyörű nincs is a Földön másnak, amilyent néki Hetény fazekas mázaz! Tetszött is a szomszéd királynak, de mégjobban az ő leánykájának. Úgy beleszeretött a szép tányérokba, hogy készítőjét nyomban látni kívánta. Hívatták Hetényt, gyüjjön azonnal, talán a király mögjutalmazza. Hanem a jutalom nem aranypéz vót, annál sokkal drágább, maga a királylány! Amint möglátta a legényt, nem birt tovább ülni a helyin, első pillantásra mögbabonázta Hetény, a deli fazekaslegény. Így, mire öreg szüleihöz hazatért, mán nem vót szögény gölöncsér, de a „sarat” úgy szerette, a palotába is elvitte a fazekaskorongot, ha kedve tartja, pörgeti, kedves feleséginek agyagedényt készítget. Itt lött vége a mesének. Ha nem hiszitök, gyertök el, nézzétök mög, nálunk is van edénye!
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:23 :: Rózsa Ibolya
