Horváth János : Szerelem

Ez az írás még nem jelent meg nyomtatásban, és valószín?leg nem is fog.

 

 

A lány tizenhat volt, a fiú alig múlt tizenhét. Semmi nem utalt arra, hogy járnak egymással. A fiú közömbösen kinézett az ablakon, a lány vele szemben állt, és átnézett a válla fölött.
    – Akko’ jössz este? – kérdezte a lány, továbbra is távolba néz? tekintettel.
    – Ja – hangzott a tömör válasz, rezzenéstelen arccal.
    – Anyagot hozol?
    – Ja. Nincs, csak kett?. Elég?
    – Ha nincs több.
    – Mondtam már, nincs.
    – Akkor elég.
    – Hívsz?
    – Hívlak.
    A lány a következ? megállónál egy kicsit közelebb húzódott a fiúhoz. Ha kinyújtotta volna a karját, akkor talán eléri a fiút.
    – Szeretsz?
    – Aha.
    – Mennyire?
    – Nagyon.
    – Mutasd! 

    A fiú közelebb lépett, majd belecsimpaszkodott a lány fenekébe, és megnyalta piersinges nyelvével a lány szemöldökét.
    – Ennyire? – kérdezte a lány.
    – Aha.
    – Hú, király!
    – Ja.
    A busz megállt, és a lány rugalmas léptekkel elindult az ajtó felé. Lelépett a lépcs?n, és elégedetten mosolygott.

    – Szeret – mondta felém fordulva, miközben becsukódott a busz ajtaja.
    – Ja – válaszoltam neki, de ezt már nem hallhatta.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Horváth János
Szerző Horváth János 170 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.