Kőmüves Klára : Kacsintó kocsonya

 

 

 

Volt egyszer egy kedves este, nagyapám a levest ette.

Ott ültem a sámlin bambán, nem értettem miért nevet rám.

Aztán hangos kacagásba kezdett, egy tálban kocsonya rezgett.

Megrettentem. Fül és farok a tányérból mit vigyorog?

Nagyapám maga elé rakta, pisze orrom megcsavarta,

ölébe vett és hadarta…

– Ne ijedj meg édes fiam! 

A kocsonya csak azért remeg, mert jól megcsapta őt a hideg!

Kiengedni képtelen, így vacog csak szüntelen.

Fülem-farkam behúztam, az ölében lapultam.

Aztán egy régi történetbe kezdett, ami ma is megnevettet,

S valahányszor a kocsonyát eszem,

a nevetést?l elmegy az eszem.

Mert régen nem volt hűtő, elég volt a pince,

hogy azt az órákig főzött rendetlent rendre teremtse.

Egyszer egy asszony kocsonyát főzött.

Benne minden jóval, foghagymával, bőrből egy kilóval.

Na persze füllel-farokkal, s azzal a disznónak kevés örömmel,

amikor majd fogsor tépődik körömmel.

Aztán az akkor még folyékony étkek,

szépen, tányérokba porciózva a pincegajdorba tértek.

Hosszú órák teltek, amikor hazajött a férj,

s az asszony gyermekéhez emigyen beszélt:

– Édes fiam! Szaladj gyorsan, nézd meg a kocsonyát, elaludt-e már!

S a fiú rohant, bevégezni anyjának szavát.

Közben a kocsonyába csúnya varangyos béka ugrott,

S a fiú látva két gübbedt nagy szemét,

Az anyjának így szólt:

– Édesanyám! Nem alszik. A kocsonya pislog még!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 630 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))