Pogány Gábor : Hortobágy – a vidéki sajtó történetének szelete 2.

Hortobágy – ezzel a címmel jelent meg száznegyvenhét évvel ezelőtt egy debreceni folyóirat, amely azután “mindössze” hat évfolyamot élt meg, elfogyasztva két szerkesztőt, nehány munkatársat. Dolgozatomnak e fejezetében megismerkedünk a lap szerkesztőivel. *

 

A lap első számának beköszöntőjét olvasva véltem úgy legelébb, hogy a hazai sajtó-történet eme csepp része megérdemelne egy dolgozatot.

    Idézem tehát Illésy György kollégát:

    „Ismerkedés az olvasóval:

    Tapasztald kedves olvasó! mert szemeid előtt történik: mint tűnnek egymás után fel és le újságok, folyoiratok és röpivek a debreczeni közélet láthatárán…

Szomorú tapasztalás, meganyi visszariasztó élő példa, mely hangosan kiabálja felénk: “ne szerkessz lapot Debreczenben!”

Minket nem ejt kétségbe… sem anyi éhező szerkesztő… példája! Mi meg vagyunk győződve, hogy Debreczen népe nem oly hideg, minőnek látszik; nem oly míveletlen, minőnek hirdetik…

Annálfogva, polgártársaink józan felfogásába vetett teljes bizalommal egy folyóiratocska szerkesztéséhez fogunk…

Folyóiratunkat a debreczeni színügyegylet adja ki.

Isten áldja meg mindnyájukat.

A szerk.”

    Nos, úgy vélem, e sorokat olvasva érthető, miért vélek analógiákat jelenkori lapkiadásunk irányában.

 

Megjelenik hát, 1861. csúf novemberében egy Debreceni lapocska. Nem tudni, hogy kik, milyen közös origóban egyesült többféle akaratból hozták létre a semmiből, hogy milyen ötletek bábáskodtak keletkezésénél. Nem tudni azt sem, hogy miért éppen Hortobágynak keresztelték. A Hortobágy első számának alapján egyébiránt arra volt hivatott, hogy az irodalom népszerűsítésével színházba csalogassa az embereket. Ez kiolvasható, ez biztos. Hogy azután miért vállalkozott szinte az első perctől kezdve – nevezzük közszolgálatinak – egyéb küldetésre… Igény, az volt rá? Folyamatosan bővült a lap és a megcélzott népújságból idővel gazdasági-társadalmi-irodalmi újsággá, valamint közlönnyé vált. De ne szaladjunk ennyire előre.

 

Hortobágy: a tények

    Folyóirat.

1861. november 1 – 1867. június 23.

Megjelent eleinte havonta háromszor, 1862. v. hótól hetente.

Az első számok alcíme: Közhasznú és mulattató tartalmú lap.

Később, azaz 1865. I. hótól: Közhasznú és mulattató hetilap, egyszersmind a debreczeni színügyegylet, gazdasági egyesület, zenede, és dalárdaegylet, kertészeti egylet, takarékpénztár és több helybeli egylet közlönye.

1866. I. hótól: Debreczeni hetilap, a színügyegylet, a gazdasági egyesület, zenede és dalárda egylet, kertészeti egylet, takarékpénztár és több helybeli társulat közlönye.

 

Szerkesztők: Illésy Görgy (1863. VII.) – Sárváry Elek.

Utóbb: Debreczeni Lapok és Alföldi Hírlap (1861. VII. 1-)

 

A szerkesztőkről

      Illésy György

Mező-Sason született 1832. január 14-én. Apja a Bihar megyei község református lelkipásztora volt. Szülei mellett nagy szerepet kapott nevelésében nyugalmazott őrnagy nagybátyja is. Iskoláit Miskolcon és Debrecenben végezte, valószínűleg nyelvi zseni lehetett, mert könnyen tanult idegen nyelveket. Minden bizonnyal zenei hallása is jobb volt az átlagosnál, hiszen feljegyezték róla, hogy értette a zenét. Egyébként szépen szavalt. Alig múlt tizenhat éves, amikor beállt honvédnek. Eleinte a gyalogság egyik zászlóaljában menetelt, majd tüzér, s idővel tőzmester lett belőle. A világosi fegyverletétel után Komádiban bújt meg, de végül ráakadtak és besorozták a császári seregbe. Zenész lett egy katonazenekarban, és négy évi szolgálat után hazakerült.

    Nevelőként dolgozott, nyelvet tanult, költeményeket írt, fordításai a Kisfaludy társaságnak is feltűntek, ráadásul lapot is szerkesztett. A Hortobágyot mégpedig. Megbecsülték és szerették, olyannyira, hogy felkérték: legyen a debreczeni gőzmalom pénztárnoka. Illésy György azonban nem értett a számvitelhez és bizony némi hiány keletkezett a kasszában. 1865-ben mindenét hátrahagyva Pestre ment, ahol is elébb a Fővárosi Lapoknál volt korrektor és franciából fordított ugyanott. Fél év alatt megtanult angolul és tudását a Vadász és Versenylap számára kamatoztatta. 1866-ban már a Magyar Világnál találtatott, hogy nem sokkal később a Sürgöny című kiadványnál kössön ki. Jókai hívta a Hon szerkesztőségébe. 1868-ban betegedett meg, 1870-ben már ágynak döntötte a betegség, de betegen is dolgozott: ekkor rendezte költeményeit megjeleníthető formába, azaz sajtó alá. 1871. október 21-én halt meg Pesten. Október 24-én temették. Több gyermeke és neje gyászolta.

    A Hortobágyot lapozva többször is szembeötlik: Illésy György szépen írt. Mondhatni: jól tudott magyarul. Még hamarabb észreveszi az olvasó, hogy mennyire finom humorral bírt a néhai költő-szerkesztő-fordító-zenész. És hogy mennyire tudott az a finom humor marni időnként? Nem tisztelve azokat sem, akiket egyébiránt tisztelt – nyilván nagyon. Érzékenyen nemzeti érzelmű írástudó volt, mégis: melldöngetést mellőzve írt nemzetről s fricskázta a hatalom orrát.

     Sárváry Elek

    Az 1834-es születésű szerkesztő talán kevésbé kalandos életutat járt be, mint akit követett a Hortobágy szerkesztői posztján. Tősgyökeres debreczeni emberről értekezek éppen, kinek a nagyapja, bizonyos Sárváry Pál, a kollégium jeles professzora volt. Valószínűleg a professzornak nem kellett szégyenkeznie unokája miatt, hiszen Sárváry Elek kiválóan értett franciául, oroszul és angolul. Olyannyira, hogy ezekből a nyelvekből rendszeresen fordított magyarra költeményeket, elbeszélő prózát és szakmai szövegeket egyaránt, illetőleg történeti munkákat is. írásai, fordításai megjelentek a Divatcsarnokban, a Pesti Naplóban, a Hölgyfutárban, a Szépirodalmi közlönyben, a Nővilágban, a Debreczeni Emlényben, a Debrczeni Közlönyben, a Csokonai albumban. Mint sportíró volt főmunkatársa a Vadász- és versenylapnak.

1896 decemberében halt meg, Debrecenben.

 

folyt. köv…

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.