metró II.

újabb három jelenet

3. jelenet

 

a kis emo-s üveges tekintettel bámul ki az amúgy párától és tagekt?l átlátszatlan, betonfalra mutató ablakon. a kocsi végében áll, mintegy ellenszegülve az utazóközönségnek, és görcsösen próbálja lazának feltüntetni magát: háttal a falnak d?l, nem kapaszkodik, tornacip?s lábát keresztbe veti. feketére festett, félhosszú haját hagyja szemébe hullani, és érz?dik rajta, hogy rettent? sejtelmesnek gondolja hajfüggönye mögül el?villanó, ellenséges tekintetét. próbálna is építeni a hatásra, amennyiben lenne a kocsiban legalább egy valamirevaló célpont. a sajnálatos körülmény azonban az, hogy most épp ? az egyetlen jelenlev? a tizenhárom éves világfájdalmasok klubjából.

fekete-fehér kockás converse cip?t visel, piros f?z?kkel; fölötte enyhén sz?k, fekete cs?nadrág, amit egy többsoros, szögecses öv tart meg csenevész derekán – hasának horpadása jól látszik az xs-es, vérvörös halálfejjel díszített lánytrikóban, csakúgy, mint a metró szelét?l és a pózolás jóles? izgalmától megmerevedett, t?hegynyi mellbimbói. Ruháit és féloldalas táskáját az élet egyetemes utálatát, és kedvenc depresszívrock zenekarait hirdet? kit?z?k díszítik, helyenként oda nem passzoló rajzfilmh?söket ábrázoló badge-ekkel vegyesen. alsó ajkában, bal orrcimpájában és egyik szemöldökének n?iesen kecses ívében vékonyabb fajta piercinget visel.

els? blikkre nehéz volna eldönteni, hogy fiú-e vagy lány, második blikkre pedig érthet?vé válik, hogy pontosan erre hatásra gyúr: külsejének minden gondosan megkomponált eleme hangsúlyozza divatos metroszexualitását.

a népligetnél amolyan b?rkabátos-borsodis banda száll föl. mozgásukból ítélve nem ez volt az els? kör; lendületükb?l pedig egyértelm?vé válik, hogy nem is az utolsó. nem abból a toleráns, mindegy-ki-vagy-haver punkfajtából valók, és nem is az intellektuálisabb komplexmetál-hallagtókat tömörít?, feketepólós-szomorkodós táborból: néha egy-egy akelás és pokolgépes póló villan ki b?rkabátjuk alól, miközben öntudatlan végzik elnagyolt mozdulataikat. még fel sem szálltak mindannyian, de már kiszúrják maguknak az emo-s srácot, és minden kertelés és megingás nélkül közelítik meg a célszemélyt; hét méterr?l elhangzik már a söríz? köszönés:

mivan köcsög, a pöcsödbe is lövettél egyet? – mutat a falkavezér az egyik piercingre, majd hogy a többiek fogukat villogtatva nyerítenek ezen, felbátorodva folytatja: ha lenne pöcsöd megtetted volna, mi?

újabb bárgyú röhögéshullám. az emo-s karcsú teste menekülni feszül, de túl sok id? van még hátra a pöttyös utcáig és túl sok a tér közte és az ajtó közt; zakatol a metró, a sok ellenséges tekintet félelemgyengült testének feszül, és csodálkozón nagyra nyílt szeme ragyogóvá nedvesedik, ahogy gyomorszájon találja az els? sz?rös ököl. mikor a váratlan ütést?l földre kerül, a felbátorodott haverok anorexiától törékeny bordáit rúgják, hátracsavarva pálcikakarjait. arisztokratikus ív?, cukorkarózsaszín szája gyomorsavval kevert nyálat öklendez a sokat látott metrókocsi padlójára, majd még miel?tt idejünk volna a felháborodásra, a banda leront a metróról a pöttyös utcánál.

a srác alázottan, öntudatát keresgélve, meg-megránduló rekeszizommal hever. többen odarohhannak, kérdezik, jól van-e, hívjanak-e ment?t, vagy valami rend?rt, vagy akár a biztonsági szolgálatot; kérdezik, mit érez, eltört-e valamije. ismeretlen tapintások áradata éri ványadt testét, óvatosan segítve ?t talpra, és miközben lassan újra pózába helyezkedik, szájáról és álláról letörölve savkevert nyálát, csak annyit kér: hagyjatok!

az ügy le van rendezve.

 

 

 

4. jelenet

 

 

barátom a tolakodó es?t?l bosszúsan szárítgatja kalapját a metró deák ferenc téri megállójának nyugati pályaudvar felé mutató peronján. apjától örökölt b?rkabátján es?cseppek ragyognak, pilláin is ott csüngenek még a város nyomora fölött síró ég könnyei; kócos haja a tincseket összetapasztó vízt?l fénylik; az egész megfáradt ember mintha gyöngyökkel volna kivarrva.

a nagy kalaptisztogatás közepette ártalmatlan, reflexszer? káromkodás sz?r?dik ki ajkai közül, mikor figyelmes lesz egy bozontos szemöldök?, köpcös férfire, aki észrevétlenül közelítette meg, és most szemérmetlenül szólítja meg ?t:

szereted a lányokat? – kérdi a köpcös, mire barátom, csak hogy tudja, mire számítson, végigméri az embert: ódivatú, lomtalanításról származó, makkos b?rcip?, zokni nélkül; kockás nadrágjának alja mintegy háromnegyedessé rongyolódva lifegi körül a trombózisgyanús, kidagadt vénákkal díszített bokát. az ember fölötte usa feliratú pólót visel, egy enyhén bandzsának rajzolt szabadságszoborral díszítve; alul kidagad a pólóból apró, el?reugró sörhasa. erre ráborítva viseli a nadrágjához méltóan elny?tt, szintén kockás tweedjakót, ami mintha szell?ztetés céljából volna számtalan helyen kiégetve.

úgy alkalmatlankodik az es?, mint az intimitás fogalmára érzéketlen emberek, gondolja barátom, majd hirtelen felfogja, hogy mit kérdeztek t?le, és automatikusan válaszol:

persze.

biztos? – er?szakoskodik a kis köpcös, és szinte tapinthatóan áramlik ki az állott b?z a szájából kérdeztében; erodált fogai, mint savette mészk?szilánkok keretezik vitaminhiánytól sárgult nyelvét, gennykevert lepedékkel fedett ínyét, kannásborokba adagolt vegyszerekt?l kiett szájpadlását.

miel?tt az túllehetne az elképedésen, a köpcös egy kacsintással egybekötve barátom farmeres fenekébe csíp, szerencsére a farzsebbe dugott tárcáját tapintja csak. a mozdulatot olyan kéjes nyelvcsettintéssel kíséri, mintha több évitizede érlel?d?, finom bort kóstolt volna, majd hogy barátom egy félszeg mozdulattal leüti magáról fekélyes kezét, kissé hátrahúzódva, szemhunyorítva kérdezi még:

biztos?

 

 

5. jelenet

 

 

mintha csapást mérne ránk az ég, úgy zuhannak ki az állomásra az épp befutott szerelvény ajtajain az emberek. csiricsáré nyári ruhák flittereivel, olcsó bizsukkal ékesítve magukat lépdesnek mindannyian vélt, vagy valós céljaik felé. arcukon konzekvens rigiditásként feszül a maszk, homlokukat mártíromság ráncolja; szemeik levont vitorlaként hagyják sodorni testük csónakjait.

az ajtó mellé húzódom, megvárni, hogy eljárja táncát a kifelé áramló tömeg. mögöttem egy újságpapírral telt kerekeskocsit húzó öreg vakarja épp napedzett tarkóját, és igazgatja a kiskocsijára kötözött papírhalmokat. hallom, ahogy az öreg a párás melegt?l liheg, majd két lapockám közt pont azt a pontot böki meg, amit ha er?sen nyomnak, eléggé fáj.

mért nem mozdul már, kisasszony? – teszi fel a kérdést, majd hogy látja, továbbra sem mozdulok, és inkább megvárom, míg leszállnak az emberek, lilába vörül? nyakkal korábbi szavait ingerültebbekkel toldja meg:

leülnék, ha hagyná, hogy fölszálljak végre, öreg vagyok már, ne álljon utamba, mondja, miközben még b?ven áramolna ki a metróból az emberhad; majd göcsörtös ujjával háromszor újra hátbabök, egyre er?sebben, mire mint lázmér?n a higanyszál szalad föl bennem a méreg:

hát maga nem bírja kivárni, míg mindenki leszáll? – mondom ingerülten, majd hogy megértem, hogy ezzel hibát követtem el, szabadkozni kezdenék, de az öreg nem hagy rá id?t.

évtizedes fájdalmaiból táplálkozó dühét rég várt élvezettel borítja rám: üvölt, hogy mit képzelek magamról, hogy hogy merészelek így beszélni vele; ordít, hogy neki kora folytán kijár, hogy legalább egy ilyen pofátlan tinédzser el?reengedje; üvölt, hogy a modern kor olyan fiatalokat termelt ki, akikben nincsen tisztelet; ordít, hogy majd’ ötven évet lehúzott a nyomdában, ahol senkit sem fizettek meg; üvölt, hogy miért nem értem meg, hogy ? megfáradt ember, a metrón nyilván ülnie kell; ordít, hogy a mocskos rendszer elvette a megélhetést, és üvölt, hogy nem fogadja el az alamizsnát, amit nyugdíjként kínál föl az állam; ordít, hogy ne álljak el?tte, mikor fölszállni kíván; üvölt, hogy neki már ezen a kiskocsin jár-kel az élete, és ordít összefüggéstelenül, csak mert ordítania lehet…

a ferenciek teréig utaznék, de jobb leszállni korábban. ugyan az öreg végül leülhet egy rágógumi-foltos, kövér háziasszony melegítette, félrees? helyre, maga elé vonva féltett újságpapírjait, de elviselhetetlen hallgatni a kocsi másik oldaláról rámzúduló, becsmérl? szavait:

a tisztelet az semmi, a hetven év az smafu – motyogja, majd elhangzik még egy elharapott ’kurvannyát’ is, mikor leszállok.

neki, és a tisztelt utazóközönség minden tagjának egy jobb életet kívánok.

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Zsákai Lilian 40 Articles
Zsákai Lilian - hivatásos torzszülött