1.
Tegnap szembe jöttél a kórházfolyosón
velem. Tenyereden hordozod a méhem.
Sírsz. Én sikoltok. Menekülnék egy résen,
hogy ne szakadjak a föld alá. Apollón
merre bujkálsz, négykézláb állatod ha hív?
Most egymás előtt megállunk. Állóképek.
Ujjbegyedre rászáradt magzatmáz-réteg,
és én, „a vákumosbéerhánegatív”.
Ennyit tudsz rólam.Tenyereden a méhem
foltozod. Miféle asszonnyá formáltál,
hogy kedvem lenne megölni téged? Én nem
gyilkolni születtem. Vállamon ökörnyál.
Ősz van. Kikerülnélek, de aztán mégsem.
Jó nézni, ahogy szívedből féreg dézsmál.
2.
Még mindig nézlek. Te rám mosolyogsz és én
vissza. Rothasztom lelkedet a halálnak.
Elillant már belőled a friss kalászszag,
mikor anyaságom tiszteletlenségén
szabadon engedted délibáb-hatalmad.
Azóta virrasztok. Egyszer irgalmat nyersz
felhőléptű fiam előtt, s lesz egy inverz
képleted, amire nem hullik vérharmat.
Látod, milyen alázatos csenddel várom,
hogy újra jöjj. Beérném azzal a nappal.
De nézd az időt előttünk, ahogy nyargal.
Én sem tudom megőrizni méltóságom.
Tehetetlenségem is becsüli Istent,
mégis szajhának szüli anyádat itt lent.
