B.G.Boróka : Nem hagy nyugodni

Napok óta érzem az idő rövidségét. Félelem fog el, valami ismeretlentől, amit nem is szeretnék megtapasztalni, pedig tudom, hogy egyszer mindenkinek át kell élnie ezt az érzést. *

 

 

 

Beteg az apám. Napról-napra sorvad, veszít erejéből, árnyéka egykori önmagának és tehetetlenségem bosszant, lelkiismeret-furdalást generál és közben nagyon félek.

      Elképzelem magamban a pillanatot, hogy hogyan fog elmenni. Reménykedem benne, hogy ott tudok mellette lenni, foghatom a kezét és megkérhetem rá, hogy onnan fentről, onnan a túlról is vigyázzon rám.

      Persze megint csak magamra gondolok, az én fájdalmamra, az én életemre. És tényleg, az jár a fejemben, hogy mi lesz velem nélküle. Azon gondolkodom, hogy a kérdéseimmel hová menjek majd, kitől kérjek és kérdezzek ezután. Kinek sírhatok majd a vállán, kinek mondhatom majd el, hogy mennyire jó valami és mennyire megvisel?

      Mi lesz velem, ezzel a nagy hiánnyal, amit a nemléte majd bennem hagy?

      Hogy lehet ezt az érzést elviselni? Megbirkózni azzal a gondolattal, hogy jön egy pillanat, mikor már megfáradt, beteg teste lélektelenül, élettelenül nyugszik az ágyon. Hogy eljön az az idő, mikor már nem néz vissza rám, nyugtatón nem nyújtja felém kezét, hogy ne idegeskedjek. 

      Úgy érezem, hogy a halál egy újabb kaput nyit meg a lelkünk előtt. Beléphetünk majd egy másik világba, ami egy új dimenziót, új lehetőséget tár elénk. Éppen ezért a halált nem félem. De tudom, ahogy a megszületés, ugyanúgy az elmúlás is fájdalmas és nem mindenkinek adatik meg a csendben elalvás lehetősége.

      Apám szenved és már nem csak a teste. Nem tudja saját magát elviselni. Négy testvérét veszítette el ugyanebben a kórban és tudja mi vár rá.

      Borzasztó lehet magunk előtt látni, hogy milyen kínok között kell eltávoznunk és ilyenkor meg lehet érteni, ha a világ gondja az már nem az ő gondja, meg lehet érteni, hogy neki a pillanatok sokkal többet érnek, mint a holnapok. Mert nem biztos, hogy lesz holnap…

 

Legutóbbi módosítás: 2012.07.20. @ 09:25 :: B.G.Boróka
Szerző B.G.Boróka 80 Írás
Régebben az írást belső kényszerként éltem meg, jelenleg számomra az öröm és az önkifejezés eszköze.