P. Tóth Irén : Álruhában

Szaggatott lélegzet

tépi az éjjelt,

hozzám fordul,

szorosan mellém,

mintha így volna rendjén,

 

Napot ígér,csillagot,

szemembe igazat szuggerál

 

Minden porcikám kiabál.

 

Szőnyeg alatt

zörgő csontvázak cikáznak,

sötéten rém-

álmodnak a házak.

 

Álruhába bújt szívem.

Azt hittem hűség –

pedig csak gyávaság,

félelem.

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.