Ismerem a könyvek szagát, és mégis csak
hazudni tudom a lírát, elsunnyogom
a bevallhatatlant, a tegnapi mámort.
Sokszor feldereng bennem a tavalyi hó,
egy szabályos n?i arc, donnatekintet,
a furcsa nem-tudok-többet-mondani csönd.
Gyöngébb vagyok a nagyhajú, fiatal n?k
tejes mosolyánál, gyerekeknél gyöngébb,
?k még kegyetlenek és ösztönb?l szentek.
Megbocsáthatatlan: se szent, se kegyetlen
nem tudok lenni, kínoz a köznapi giccs,
a babahajak kuszasága, megkínoz
a munkátlanok fecskesora a korzón,
a piroslámpa magárahagyottsága,
hogy talán annyi váll között egyedül csak
én találtam haza.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.15. @ 19:42 :: Csillag Tamás
