Azt nagyon korán megtanultam, hogy hit nélkül nem érdemes élni. És azt is, hogy tisztelnünk kell mások hitét, még akkor is, ha nem értünk vele egyet.
Ez nem is történhetett másként, hiszen a családom tagjai, akik a közelemben éltek, mind-mind hittek valamiben. Mélyen és eltökélten. De szinte mindenki másban. Néha, nagy ritkán szelíd vitákat hallottam ugyan, de semmi komoly. Ebben a légkörben nőttem fel, nekem ez volt a természetes. Nagyanyámat akár nacionalistának is nevezhetném, hiszen a negyvenes évek közepén, Székelyföld szívében következetesen ültetett évről-évre piros és fehér muskátlit az ablakába. Számtalanszor becitálták a prefektúrára, de hasztalan.
Nagyapám? Ő nagyanyámban hitt mélységesen, hiszen a család, a kilenc gyermek összes rezzenése az ő lelkében alakult át szeretetté. Hogyan is hihetett volna másban.
A szüleim?
Anyám hit hű kommunista volt. Élete végéig, és nem érdekelte hogy az eredeti eszme az évtizedek során átalakult olyanná, mint az emberek, akik hittek benne, de a saját képükre formálták a hatalom érdekében.
Az Apám, ő mindezt nagyon hamar észrevette, és lépett. Nem foglalkozott tovább semmivel, csak a családjával. Ő bennünk hitt, a gyermekeiben. És hogy Anyám hitével mit kezdett? Tisztelte, de nem vett részt még vita szinten sem… semmiben.
A család felnőtt tagjai távolabb éltek, egyedül egy nagynénémmel volt szorosabb kapcsolatunk. Sok éven át segített a nevelésünkben.
Ő katolikus volt és apáca. Egyetlen a családban, aki vallásos volt. Mélyen és elkötelezetten. Sajnos soha nem tudtam meg, miért lett apáca és hogyan lett vallásos egyedüliként, egy ekkora családban.
Emlékszem sokáig tébláboltam ebben az érzelmi útvesztőben, de rám bízták, válasszak. Nyugodtan elmehettem templomba, sőt évekig parókiákon nyaraltam, hisz a nagynéném szakácsként szolgált ebben az időben. A katolikus vallás nem érintett meg. Már gyermekfejjel nagyon sok ellentmondással találkoztam, amit nem értettem. Kérdeztem rendületlenül és a válasz legtöbbször: Isten útjai kifürkészhetetlenek…
Talán tiszteletből, a nénikém miatt, de voltam elsőáldozó és meg is bérmáltak. Bár ez utóbbi már nem ment simán, mert vitatkoztam. Jónásról… a halról…mert ugye biológiát akkoriban már tanultunk.
Meg azután nem stimmelt a teremtés, meg hogy a bűneink egy-két gyónással eltöröltetnek, és a gyóntatószékben is előfordult, leálltam vitatkozni, mert nem értettünk egyet az atyával az elkövetett bűnökkel kapcsolatban. Pedig akkor még nem is olvastam semmit a vallásokról. Az csak később következett be.
Igen, mert mivel a vallás nem érintette meg a lelkemet, megnéztem az úttörőket. Naná, hogy mindjárt jobban tetszett. Ott volt az összes barátom, rengeteg játék, program és észre sem vettem… a „terelgetést”. Pedig volt, meghallgattam, és ennyi. Ez sem érintett meg. Később sem, mikor KISZ tag lettem, aztán párttag. Csak azt tudtam, szükségem van rá, mert ez kell ahhoz, hogy tanulhassak, és a munkámban előre lépjek. Nem volt választásom. Elfogadtam. Meg azután egyből nem is lehetett. Választani.
Igaz, ma sem tudok választani, pedig volna miből.
De még mindig nem hittem semmiben. Pedig lassan felnőttem, családom lett, éltem az életem.
Nagyon kíváncsi ember lévén, sokat olvastam, tanultam. Egy idő után kíváncsi lettem arra, vajon miért nem fogott meg engem a katolikus vallás. Tehát, elkezdtem a vallásokkal kapcsolatos könyveket olvasni. A Bibliát, a Koránt, Buddha tanait és mindent, amit találtam. Persze nem volt mélyreható tanulmányozás ez, hiszen arra egy élet nem volna elég, de arra jó volt, hogy elgondolkodjak.
Ezekben az években, csillagászatot is tanultam. Mint minden mást, ezt is nagyon komolyan vettem, de nem voltam képes felfogni a végtelent. És ugyan így jártam az emberi lélekkel is. Rájöttem, akár az univerzum, az emberi lélek is végtelen. Soha nem fogom tudni megérteni.
Rádöbbentem, sok milliárd ember hiszi, van Isten. Aztán arra, nem ugyan abban az Istenben hisznek. Sok Isten, és sok vallás van. És az emberek nem tisztelik egymás vallását, Istenét. Sőt, évszázadok óta ölik egymást… a hitük miatt. Rájöttem több ember halt meg a vallása miatt, mintha járvány söpört volna végig a földön. És nem tetszett. Nagyon nem, és végtelenül szomorú lettem, hiszen megszülettek a gyermekeim és tudtam, az én dolgom hitet adni nekik. A lehetőséget, hogy választhassanak.
Nem emlékszem már mikor, és hogyan történt, de valahogy egyik pillanatról a másikra számomra teljesen világos lett minden.
Igen, létezik valami, aminek, vagy akinek sok-sok ember az Isten nevet adta. Amiben hisz, és boldog abban a közösségben ahol ugyanabban hisznek. Tisztelem őket ezért. Hisz erre van szükségük, boldogok, mert együvé tartoznak.
Hogyan értettem meg ezt egyetlen pillanat alatt?
Már gyermekkoromban, nem értettem a teremtést…, hogy Isten teremtette az embert, a saját képmásra. És ez a legtöbb nagy vallásban így van leírva.
Én úgy gondolom, fordítva történhetett. Az ember teremtette meg magának Istenét. A saját képmására… mert szüksége volt valakire. Aki mindenek felett áll. Aki megbocsátja bűneit, és akiben lehet hinni. Akihez lehet imádkozni… akinek az útjai kifürkészhetetlenek.
Igen, csak így lehetett, és akkor már meg lehet érteni a vallásháborúkat, a hihetetlen, egyházi vagyonok létrejöttét, és azt a sokféle Istent… vallást. Nem lehetett másként. De ez nem az én hitem. Túl sok a vér, a tragédia, az érthetetlen legenda.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.03. @ 15:54 :: Gazsi Anna
