Bekebelez a nagy magány,
Gátlással teli sötét világ.
Homályos fortély, különleges varázs,
Elalszik a t?z, nem izzik a parázs.
Könnyek s merengés telepedik tovább,
Éjszín? fellegek táncolnak már odább.
Zöld látomás, természetes álom,
Gondolatban játszom, s ezt kiabálom:
Dombok, völgyek, füvek, virágok,
Bolondos az élet jobb lesz, ha vigyáztok!
Telhetetlen emberek túlságosan is rosszak,
Lezárul egy fejezet, s j? egy másik korszak.
Félelem, s megkarcolt érzelmek dúlják testemet,
Lobbanékony pici láng izzítja fel lelkemet,
S a remény fényénél, az utolsó esély fondorlatában,
Idéznek pusztulást a pokol torkolatában.
Szeszélyes környezetünk utoljára buzdít,
Ne csináljuk ezt tovább, mert mindent elpusztít!
Nyög és hörög már a mesebeli tündér,
Eltakarja arcát, megfordítja tükrét.
Ámor vérbe mártva lövi ki a szerelem nyilát,
S céloz emberekre ahol Lucifer is kilát.
Kell egy csoda vagy valami jóságos átok,
Hogy az ördögnek inasa ne figyeljen többet rátok,
Vagy kés? a sírás, mert lopakodik már a Sátán,
Ezernyi szenvedést, halált cipelve a hátán?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Markó Attila
