Szergej és az agresszivitás
Szergejt agresszivitásáról kérdezik. Nos, Szergej elmondja magáról, hogy ő tulajdonképpen egy vadállat, és a legváratlanabb helyzetekben, nem ismerve sem Istent sem embert, képes ha kell ölni is, és egyébként is már a reggeli kávé mellé is vért iszik, csakhogy a reggeli széklete rendben legyen.
Szergejt kinevetik, nem hisznek neki.
Valamilyen kódolási hiba folytán az agresszivitás még csak nyomokban is alig fedezhető fel Szergejben. Ezt bizonyos szempontból Szergej hátrányos tulajdonságnak éli meg, hiszen bizonyos élethelyzetekben nagy szüksége lett volna rá.
Egyszer Szergej – valamikor a húszas éveiben – elhatározza, hogy agresszív lesz, és elégtételt vesz egy komoly(talan) sérelmen.
Habár az ellenfél magasabb és erősebb mint Szergej, de ő érzi, hogy most annyira agresszív, hogy akár Darth Vader-nek is kész leszakítania a fejét s torkából kiszippantani a zöld szintetikus folyadékot.
Szergej – barátját a kocsiban hátra hagyva – a fák sötét árnyékában megvárja halálos ellenségét, majd midőn az megjelenik Szergej elmondja a filmekből tanult monológját, miszerint tehozzámbeszélszbazdmeg-tenekemszóltálbeteköcsögabüdösszájúdögevőnátóanyádat. Szergej ezt a monológot útközben magolta be, hogy nehogy a nagyjelenet közben kelljen szavakat keresgélnie. Majd szintén a filmből tanultak alapján úgy izomból ököllel arcon vágja az illetőt.
S ebben a pillanatban Szergej elátkozza az összes nem normális forgatókönyvírót, rendezőt, színészt és kaszkadőrt, mert Szergej rádöbben, hogy az arccsont sokszorta keményebb, mint az ő nőgyógyász keze.
Szergej szemébe könny szökik és csak azért nem pakol bele a nadrágjába, mert egyébként jó az anyagcseréje és semmit nem cipel feleslegesen.
Hogy méltóságát megőrizze, még valamit vakkant seggre ült ellenfelének és futva indul az autóhoz, ahol barátja felfokozott állapotban várja, de Szergej a könnyeivel küzdve követeli, hogy vigye a traumatológiára.
Öcsém, lecsaptad, mint a taxiórát – mondja a barát, de Szergej inkább sírdogál egy kicsit kínjában, és egyáltalán nem érzi a győzelmi mámort.
Kapsz a pofádra Mókáré!
Hajdanában danában, amikor Szergej még mezítlábas kócos kölyök volt, elidőzött a nagynéni kertjében. Imádta a romantikus veteményest, és óriás málnabokrokat. Szívesen lógott – elrejtőzve mindenki elől – a lombos fák ágain, és néha-néha U-szeges csúzlival bosszantgatta a tyúkokat.
Volt azonban egy kerekes kút az udvaron, ami mindennél izgalmasabb volt Szergej számára, csalogató hűvös és fekete szájával, valahol láthatatlan messzeségben csillogó vízfelületével.
De Szergej tudta, hogy kockázatos dolog megközelíteni az izgalmas mélységet, mert – ahogy nagynéni mondta – könnyen a Mókáré karmai közé kerülhet, aki pillanatok alatt magával ragadja a mélységbe.
Mivel Szergej nem volt jó úszó, ráadásul nem tudta, hogy a Mókárénak van-e bokája, amit meg lehet rúgni egy test test elleni küzdelemben, így erősen respektálta a veszélyt. Gondolatban számtalan módon igyekezte legyűrni a Mókárét és végleg kiirtani a kútból. És végül aljas cselhez folyamodott. Nekiállt vizet inni. Addig itta a vizet, mígnem érezte, hogy majdcsak összepisili magát, és akkor egy lépés távolságból a kútgyűrűtől nagynyomással, széles ívben belepisilt a kútba.
Aztán Szergej kapott egy akkora nyakleveset – na nem a Mókárétól -, hogy rögtön rádöbbent, a Mókáré irtó akciója nem örvendett különösebb népszerűségnek. Így nem hősként, hanem könnyeit maszatoló megtépett kölökként mászott vissza a diófára.
Szergej azóta nem hisz a Mókáréban.
Egymásra hangolva
Szergej megéhezik, s ennek apropóján a leggyorsabb megoldást választva sorban áll egy bevásárlóközpont gyorsétkezdéjénél. Szergej elcsábulva nézi a fémtálcán feltornyolt Kárpáti borzaskát, alatta virágos burgonyával.
Habár a sor hosszú, Szergej a türelemre szavaz, pusztán a Kárpáti borzaska okán, aminek fokhagymás illatát még a sor végén is érezni véli.
Míg tyúklépésben totyorog a szőke ám kék szemű kislány irányába, gondolatai elkalandoznak. Végigfuttatja magában a szerelőnél fellistázandó problémákat. Annak okán mire a kislány elé ér, s az határozottan felteszi a kérdést, miszerint mit enne, Szergej teljes határozottsággal néz a Kárpáti borzaskára, majd fennhangon kijelenti:
– Egy kuplungtárcsát kérek!
A lány pontosan érzékelve Szergej gondolatait, a villáját egy szép szelet húsba szúrja, tányérra teszi és mellé lapátolja a burgonyát. Majd egy pillanatra összezavarodik és tegeződve visszaszól:
– Te! Te biztosan ezt kérted?
Mire Szergej:
– Nem. Egy kuplungtárcsát kértem, de most már ez is jó lesz!
Szergej húga a rendszer áldozata
Szergej vigyorogva hallgatja húga történetét a nyolcvanas évekből.
Falusi általános iskola szőke copfos kislányaként 2 héten át készült a faluba érkező pártállami vezető látogatására. Térdig érő fehér zoknit vásároltatott anyukájával, a szoknyájához illő kék hajgumit kerestek a butikokban. Napokon át festették a vörös és a piros-fehét-zöld zászlókat, majd ragasztották hurkapálcára.
A jeles napon gyerekek százai ácsorogtak a poros főutcán és várták a bácsit, aki egy bő óra elteltével meg is érkezett. Azaz csak érkezett volna, hiszen egy fekete ablakú, fekete autó 100 km/órás sebességgel végigszáguldott a boldogan integető gyermekek előtt, s tovatűnt a messzeségben.
Szergej húga csalódott volt, most is az.
Szergej még mindig röhög, amikor rájön, hogy a szegény húga az elmúlt rendszer áldozata, aki sosem gyógyuló sebekkel a lelkében gondol vissza erre az embertelen elnyomásra…
Utak és elágazások
Szergej a heraklioni reptér utas várójában ácsorog. Nyakkendőben, táska a lábánál. Állát két tenyerébe, könyökét a pultra támasztva unottan bámulja a zsongó utasforgalmat. Szemével fókuszjátékot játszik, egyszerre néz mindenkit, de senkit sem igazán. Egyszer csak a kép kiélesedik, hisz látómezejét betölti egy vörös hajzuhatag által övezett szeplős huncut mosoly. Karnyújtásnyira a pult másik oldalán a lány könyökét a pultra, állát tenyereibe támasztva Szergej szemébe néz. Száját unottan lefelé görbíti, bár szeme sarkában csintalan éberség figyel.
Szergej hirtelen megérti, hogy a lány az ő mozdulatát, testtartását és arckifejezését utánozza.
Másodpercekig nézik egymást, miközben Szergej először meglepődve, értetlenkedve, majd kedvtelve és várakozva állja a pillantást.
Újabb hosszú másodpercek telnek, Szergej élvezi a játékot, és eldönti, hogy nem tesz semmit, csak vár.
A lány továbbra is unott arckifejezéssel átnyúl a pult felett és Szergej nyakkendőjét egy erőteljes mozdulattal meglazítja, a bogot vagy tíz centivel lejjebb húzza, s kezét vissza nem húzva felnyúl, és összeborzolja a haját.
Szergej kócosan, lógó nyakkendővel, már mosolyogva nézi a lányt, aki spanyolos akcentussal angolul kijelenti: „Így sokkal jobb!”
Majd megfordul, végigmegy a csarnokon és belép az üvegajtó által elzárt területre. De mielőtt eltűnik Szergej szeme elől visszafordul, megáll és integet. Szergejnek. Nyilvánvalóan neki. Hosszan, mosolygósan.
Szergej idétlenül hirtelen mindkét kezét elveszi az álla alól és két tenyérrel, lóbálva integet vissza.
A lány hirtelen két karjával szárnyaló mozdulatokat tesz, majd tenyerébe csókot csókol s Szergejhez dobja. Majd elmegy.
Szergej felnéz és látja a barcelónai járat kiírását… Szergej azóta szereti Barcelónát…
