Sonkoly Éva : Havas télen

Ő felállt és az ablakhoz ment… *

 

 

Eddig minden olyan szép volt ezen a télen. Hó hullott, fehérre festette a tájat. Mintha porcukor alatt aludt volna a város és környéke heteken át. Néztem a hóesést, esti fényben, kicsi fényben óriási pelyhek hullottak, szakadt felhőkből lebegtek alá.

Pereg az idő, történnek dolgok. Szél fújt felém, tőlem. Beszélt a szél, majd dalt dúdolt. Hangja hideg, aztán besuhant a nyitott ablakon, melegedni kicsit. Csukom az ablakot, de hallom suttog odakint. 

— Tudod, mit láttam?

— Én is nézni akarom! — sodródott mellé hideg társa.

— Nézd, milyen szép! Árnyék és fény…

— Mi ez?

— Azt mondják az emberek: gyertya.

— Minek? Talán meleget ad?

— Dehogy, megszépít mindent, nézd!

— Két árnyékot látok együtt.

— Figyeld! A magasabb átölelte a másikat.

— Miért?

— Ők azt mondják ez szerelem.

— Az meg mi?

— Olyan… nem is tudom… meleg lesz tőle.

— Engedj oda a meleghez, fázom! 

— Kis rés maradt az ablaknál, csukd be, kérlek! — mondtam, s ő felállt, az ablakhoz ment.

Csak néztem milyen karcsú, formás sziluett… háttal áll, nő is lehetne, de nem az: tudom.

Mézes tea illata lengi be a szobát. Szeretem a teát, is.

Úgy érzem, mintha én lennék a fény és az árnyék.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"