Szilágyi Hajni - Lumen : holNapok, tegNapok

Küszöbön billeg a maradni akarás,
kilincsbe markol a zúgó szél,
ajtót nyit, szemet zár
az indulásba torpanó érkezés.
A nap rongyokba tekeri az időt,
dajka fények ringatják
az ég és föld közé préselt
szelíd naplementét.

Vesztőhely csendje ül körém,
ebben az időtlen moccanásban.
Keress a holnapban, ott ahol még
soha nem jártam nálad.
Tégy úgy, rám csodálkozva,
mintha akkor érkeztem volna,
tűzd a tegnapot fák lombjaira.
Rejtsd mélyen föld alá az érzést,
ahogy hagytuk szűk szobánkat
a világ nyitott tenyerén.
Temesd el hiánnyal a tegnapi arcom,
törölgesd a könnyeket szárazra,
mely torzult tükrömben
visszaköszön reggelente.
Csak a szívem lopd ki a fényre
lelkem poros fiókjából,
imádkozd mellé a tiszta reményt,
hogy holnap ugyanarra az útra
tévedjek hozzád-melléd,
amerre elszórtuk kincseink.

Burokba zárt, szél hajtogatta mozdulat,
ahogy az alkony magába gömbölyödik.
Lassan elfolynak a felhők a vásznon,
bennük a fodrozódó hófehér csendek
ecsetvonásokba záródó lassú táncok.
Most fess meg, tán’ még nem késő,
akt lelkem előtted áll mozdulatlan,
pőre árnyékom a falhoz tapad.
Örök monológ ez az együtt-veled lét,
tengernyi némaság az összekulcsolt
kezemből kipergő perc.
Üvöltenék, de már a hullámok
sem viszik hangom,
hiába loptunk kéket, nyarat,
mondd, még mit vegyek le magamról,
hogy megtaláld bennem
milliónyi fényét a napnak.
Érintsd meg szerelmeddel szívem,
mondd, éled vagy haldoklik
odabenn a tűz.
Tükörfalak mögé bújva
darabokra törik az álomarcú holnap,
szilánkjain sajdul a mezítlábas hit.

Most húzd be a függönyt,
mert pupillám alá fájdulnak
a világra szült tegnap fényei.
Halni készül a nyár odakinn,
a nap rongyaiból rázza
lábunk elé a maradék időt,
siess, mert lehullnak
az örök várakozás barna levelei,
s vásznadon ívelő csillagok
folyása szakad az ég felé.
Az utolsó ecsetvonást
szökő villanás hasítja szét,
csend-telek repesztik szótlanná
festetlenül maradt szívem.
És én keresem a választ
némult kiáltással
fényévek álmodott
oda-vissza utazásaiban…

Mondd, Uram,
miért cipelem én
a tegnapok bűneit,
miért én rajtam feslenek
a tegnap rongyai,
és mondd, Uram,
meddig tart a ma,
s lesz-e még
új ruhába öltözött holnap?

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"