Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 38.

38.

 

Gyorsan összepakoltak és már indultak is az állomásra. Mikor a vonat elindult, Robert látva, hogy csak ketten vannak a fülkében, elkezdett beszélni.

— Sara! Én teljesen megbízhatónak tartom, de még egyszer kérném, hogy amig nem ül maga mellett a gyereke és a férje úgy, mint most én, addig ne beszéljen erről senkinek. És utána sem kell. Jogosan kérdezheti, hogy ugyan miért segítek magán, hiszen nem is ismerem. Akkor este láttam először Klein irodájában. Klein nem csak ügyvéd. Ő is zsidó, és próbálkozik a lehetetlennel. Embereket menteni a borzalmakból. Akik akkor ott voltak nála, mind olyanok, mint én. Csupán egy hiányzik belőlük: nem elég rámenősek. Van bennük valami, ami miatt nem mernek kockáztatni. Persze én most itt könnyen beszélek. Senkim sincs már életben. A szüleim még a háború előtt, illetve a háború közben meghaltak. A feleségem és a kislányom meg úgyszintén. Én is hibás vagyok, hogy a sorsom így alakult. Többet kellett volna törődnöm a családommal. Helyette a pénzt és a kalandot hajkurásztam. Mind a kettőből rendesen kijutott. De nagy árat fizettem. A feleségem Angliában a kislányommal együtt, egy bombázás következtében meghalt. Ott lett volna a helyem, de én addig játszadoztam, amig lehetetlenné vált odautazni. Az anyám itt halt meg Svájcban. Még a temetésére sem tudtam elmenni. De nem is volt szegénynek ilyen. Hosszú mese az enyém. Azt gondoltam, a pénz mindent megold. Sok mindent. De szeretetet, azt nem lehet rajta venni. Én azt gondoltam, ha fizetek, akkor meg is kapom azt, amit kell. Jaj, mekkorát tévedtem! Akinek átadtam az itteni üzleteink vezetését, egyben megbíztam, hogy az anyámat ápolja és gondozza, csúnyán kihasznált. Mondhatnám, kirabolt. De nem az anyagi veszteség fáj, hanem az, hogy volt képe az anyámat simán elégetni, mert a sírhely és a temetés drága lett volna. Kereshetem az igazamat. Nincsen. Miután megtudtam, hogy senkim sincs többé, úgy gondoltam, a maradék pénzemmel megpróbálok segíteni a bajbajutottakon. Ha visszafizetik jó, ha nem, úgy is. Én annó Magyarországon egy fogalom voltam. A Róbert bácsi. Csak így ismertek. Én üzemeltettem Budapest ingyen konyháit. Ma már nyugodtan meg merem mondani, hogy mindezt úgy tettem, hogy közben én is jól jártam. Na, nem a szegényektől vettem el. A gazdagok fizettek nekem, hogy tartsam kordában a rengeteg szegényt, nehogy ellenük forduljanak majd. Aztán az egyik, akinek még én kölcsönöztem pénzt, mert az utolsó garasait is elvesztette a kártyán, kitoloncoltatott, mert eladtam a zálogba adott ingatlanját. Nem voltam magyar és nem is lettem az, ezért „csak” kitoloncoltak. Bécsben tudtam folytatni a tevékenységemet, ott én lettem az Onkel Robert, mig nem jött az a bajszos őrült. Jobbnak láttam átmenni Svájcba, mint kivárni ott a végzetet.

— Nagyon sajnálom, hogy ennyi tragédia érte, pedig mindig jót akart. Kivételes szerencsémnek tartom, hogy találkoztunk, és köszönöm, hogy nekem is segíteni akar. Ha sikerül, biztosítom, mi nem leszünk hálátlanok. Magának volt esze, nem úgy, mint a férjemnek. Ő mondjuk nem kölcsönzött és nem ilyen nagyban utazott. Textil nagykereskedő. És most várhat a jó szerencséjére. Ha nem volna vele a gyermekem, nem is érdekelne.

— Ne beszéljen így. Honnét tudhatta volna, hogy holnapra koldussá tehetik, és a puszta élete sem lesz biztonságban? Bécsben másképpen peregtek az események, mint Budapesten.

— Honnét vette ezt az ötletet, hogy a németekhez fordul segítségért?

— Mondjam azt, hogy kereskedő voltam világ életemben? Pedig így van. Tudom, hogy egy nagyon koszos játékba kezdtem bele. Életekért pénzt. Tudom, hogy ezek a senkiházik haszonért mindenre hajlandók. Alkudoznom kell majd velük. Ne féljen, lesz olyan német. A kérdés csak az, mennyiért.

— De hogyan fogjuk ezt önnek visszafizetni? Nem tudom a férjemnek mit sikerült megmenteni. Pénzt, azt biztosan nem, de van pár ékszerem, amik ott maradtak nála.

— Nekem már nincsen szükségem pénzre. Ha kapok valamit, azt arra fogom fordítani, hogy másokon is segítsek. Nekem van Bécsben két bérházam. Ha végetér a borzalom, visszamegyek oda. Életem végéig megélek a bevételükből. Elvették tőlem a nácik, pontosabban én hagytam ott csapot, papot. Hivatalos papírjaim vannak, hogy azok az én tulajdonaim. Ha lesz egyszer még rend és nyugalom, és én meg is élem, akkor az ismét az enyém lesz. Nem lesz gondom, abból jut és marad is.

Miután ismét Genfben voltak Robert hazakísérte Sarat.

— Ha barátnője kérdezi, hogy merre járt, és mit csinált Bernben, mondja azt, hogy a magyar követségen volt a gyereke és a férje miatt. Amint lesz friss hírem, értesítem magát. Nem jövök ide, mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. Táviratozom. Remélem, nem kell sokat várakozni, amig a csalit horgostul bekapja egy német.

Másnap este Robert felkereste doktor Klein összejövetelét.

— Mit intézett Bernben, Feingold? — kérdezték tőle többen is.

— Elég hamar elterjedt, hogy Berben voltam, noha kevesen tudtak róla. Szabadna megtudni a forrását?

— Kedves Robert — veregette vállon a doktor —, az én következtetésem volt. Az általam ellenzett tervet akarja megvalósítani. Ismerem hosszabb ideje, de bőven elég adattal rendelkezem az eddigi életével kapcsolatosan. Maga egy erőszakos alak, és nem könnyen nyugszik bele, ha valami nem sikerül. Szóval elment ezzel a szerencsétlennel Bernbe kilincselni. Elért valamit?

— Muszáj erre most választ adnom? Nem szeretnék addig beszélni róla, amig nem értem el valamit. Maguk itt csak egymás közt társalognak, már megbocsássanak. Milyen eredményt tudnak felmutatni? Pár esettől eltekintve. Értsék meg, ha nem cselekszünk semmi sem fog történni. Nekem Svájcban nincsenek kapcsolataim kormányközeli körökben. Nincs már akkora tőkém, hogy belépésem legyen ezekbe a körökbe. Kérem, ha önök rendelkeznek ilyen kapcsolatokkal, ne késlekedjenek. Emberéletekről van szó.

— Ezt tudjuk maga nélkül is — hurrogták le többen. — Mivel nem svájci, nem is ismerheti őket. Vezetőink mindenből pénzt csinálnak. Tehát ezt a kérdést is úgy fogják kezelni, hogy minél többet lehessen kisajtolni belőle. Mi hiába keresnénk meg azokat a befolyásos embereket a svájci parlamentben, akiknek módjukban van segíteni. Az első kérdésük az volna, mennyit tudunk fizetni. Hallott valamit arról a konferenciáról, amit a németek rendeztek Wannseeben? Ha nem, akkor elmondanám, ott már akkor szóba került a zsidó kérdés. A német birodalom vezetői felajánlották a világnak, vihetik a zsidókat Európából, ha hajlandók fizetni fejpénzt a német birodalomnak. Illetve adjanak ki egy nyilatkozatot, hogy országonként mennyi zsidót hajlandók befogadni. Ne lepődjön meg. Sem Amerika sem más államok nem licitálták túl egymást. Svájc meg üzletei alapon kezeli továbbra is. Aki fizet, az jöhet, aki nem, hát az keressen más menekülési útvonalat.

— És ez maguk szerint humanitárius? Nem szégyellik magukat? Svájc a székhelye a nemzetközi Vöröskeresztnek. Nem hiszem el, hogy nem állna módjukban több emberen segíteni. Anglia osztrák és német zsidó gyerekeket fogadott be. Ők, ha tehetnék, befogadnának embereket, de egyelőre erre még nincsen lehetőségük.

— Pénz kellene, Feingold, sok-sok pénz. Akkor tudnánk valamit kezdeni.

— Mozgósítani kellene a világ még szabadadon élő zsidóságát, hogy gyűjtéseket szervezzenek.

— Nyitott ajtókat dönget. Több próbálkozás volt titokban Törökországban. Egyenesen német illetékesekkel tárgyaltak a megbízottak. Az árakat egyre-másra srófolták fel, és a németek a vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették, csak részben. Azt csak zárójelben mondanám, nagyon sok hitsorsosunk, akik bekapcsolódtak a tárgyalásokba, milliókat sikkasztottak el. Részletekbe nem bocsátkozom.

— A svájciakkal miért nem keresik a kapcsolatokat? — kérdezte Robert.— Maguk mondták, pénzért ők is hajlandók sok mindenre. Hátha jobb üzletemberek, és valószínű korrektebbek is a németeknél. Próbáljuk meg, nincs vesztenivalónk. Mi fontosabb? Pár millió életet megmenteni, vagy pár millió dollárt kihajítani az ablakon, amikor az másra is használható lenne?

— Mikor utazik legközelebb Bernbe?

— Nem tudom, de engedelmükkel, külön utakat járok. Ha eredményes leszek, megosztom önökkel is. Ebben biztosak lehetnek.

— Megbízatást adnánk magának, hogy lépjen kapcsolatba bizonyos személyekkel Bernben. Svájciak, természetesen. Pénzt is kapna, hogy ennek segítségével „puhítsa” meg őket. Hajlandó lenne erre?

— Lehet, hogy gyávának tartanak, de várjanak pár hetet, vagy napot. Ha sikerül ez a tervem, utána könnyebb és biztosabb utakat fogunk tudni működtetni. Addig is kérném a bizalmukat és a türelmüket.

Még egy darabig ment a diskurzus, majd éjfél körül mindenki elindult az otthonába.

 

Amikor már az ágyában pihent, gyors számításokba kezdett. Ha minden bankbetétjét beveti emberek mentésére, akkor cirka egy év alatt nullázódik a meglévő vagyona. Kis szerencsével addigra talán vége lesz a háborúnak, és visszatérhet Bécsbe. Ahogyan Sarának felvázolta, a lakásaiból meg tud élni élete végéig. De mi van akkor, ha lebombázták? A biztosító nem fog fizetni egy huncut grossent sem. A háborús károkra nem szól a biztosítás. Vagy saját erőből újjáépítteti, vagy el is felejtheti. Az talán mégsem lehetséges, hogy lebombázták! Biztosan megúszta a pusztításokat. Ámbár amilyen peches, nem elképzelhetetlen, hogy a semmi fogadja ott is.

Nagy dilemma, ha csak gondolatban is. Áldozza-e fel a megtakarításait valami olyanra, ami egyfajta embermentés, de ebből nem lesz semmi haszna sem, mint Budapesten vagy Bécsben. Ám eldöntötte röpke idő alatt, lesz, ami lesz, senkije sincs, akinek el kellene számolnia, neki már úgyis mindegy, emberek megmentésére fogja használni a megmaradt pénzét.

Reggel frissen, kipihenten ébredt. Első útja a bankjába vezetett. Nem azért, hogy érdeklődjön, kapott-e már értesítést Bernből. Az még túl korai lett volna. Pusztán azt akarta felmérni, hogy a rendelkezésére álló összeg átutalása nem lesz-e problémás. Ám megnyugtatták, hogy ez rendben működik, mint eddig. Semmiféle korlátozás nincs életben. Aztán eszébe jutott, hogy ez nem is annyira fontos. Nem fog pénzt átutalni, mert annak az a kockázata is megvan, hogy még mielőtt létrejönne a megbeszélt tranzakció, az illető nem teljesíti a kötelezettségét, nem menti ki azokat a személyeket, akikről megállapodtak. Készpénzben fog fizetni, és csak akkor, ha azok, akikért fizetett, már biztonságban vannak. Persze felmerült benne a gyanú, hogy ismerve a németek mohóságát, ha nincs előleg, nincs ügylet.

Aztán elhessegette ezeket a gondolatokat. Adok-veszek, az olyan, hogy csak akkor fizetek, ha az árut már leszállították. Vannak kivételes esetek, persze, de most ez nem érvényes. Maximum egyet tud vállani, hogy a pénz a berni bankigazgató széfjében pihenhet addig, amig ő nem ad engedélyt a kifizetésre. Csak van annyi tartása egy bankárnak, hogy ha nem muszáj, nem károsítja meg az ügyfelét. Hiszen ezzel a további üzletek létrejöttét is veszélyezteti.

 

 

Legutóbb szerkesztette > Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.