Vers

Zápor után

      Néha, mintha Isten szólna, messzi álmaimból nyitsz rám, lágy illatod vérembe ring, majd letelepszik lelkem ostoba szikláján.   Miként bolygóit a Nap,  büszke testem köré fonlak, mellém a vak jövő tapad, és a lélekkel telt látóhatár.   [… Tovább]

Vers

B.R.

    Mindenemre ez van varrva. Százszor elkapart heg, mit újra feltépnek. Hordom, viselem a neved. Vérbe oltott apai stigma: létidegen gének. Megbélyegzett élniakarás, odakint felejtett szeretet, ‘mi befelé fordult. Kibogozhatatlan gondolatok, zubbonyban vergődő szív, ‘mi egyszer, ha mozdult. Végtelen [… Tovább]

Vers

Húsvéti gondolatok

Saját rajz Fekete lovakkal álmodsz-e még, István? Zörögnek vonatok lelked negatívján? Színesben kell lássam, hangtalan kell halljam: gordonka húrokról csöndbe tért a dallam. Zölden, kéken, sárgán lobogó sörények, szilaj, szabad vágták betű-füves réten. Más élmény eljutni ameddig a szem lát, messzeség-legyőző [… Tovább]

Karcolat

Pusztában

   Mindnyájan inni akartak a puszta közepén. Hétágra sütött a Nap, tikkasztó meleget lehelt rájuk. A bőgatyást elnyelte a gémeskút, de társaságát még bámulta egy kicsit sima szőrű lova. Aztán ő is átügetett a kút túlsó oldalára — a vízen [… Tovább]

vegyes

Tört-szavú fohász

kortárs, líra, költészet, költemény, vers, prózavers, szabadvers TÖRT-SZAVÚ FOHÁSZ Homályok zsúfolt valóságrészleteiben, felkelő hajnalok lámpagyújtógató fényei hamar eltűnnek, fogyatkoznak; mélység s magasság közt aligha létezhet kivezető út csupán kiáltó szakadékkal teli! Hangokká lényegül majd át a Tér; egyetlen szerelmes ujjbeggyel [… Tovább]