Néha, mintha Isten szólna, messzi álmaimból nyitsz rám, lágy illatod vérembe ring, majd letelepszik lelkem ostoba szikláján. Miként bolygóit a Nap, büszke testem köré fonlak, mellém a vak jövő tapad, és a lélekkel telt látóhatár. [… Tovább]
Saját rajz Fekete lovakkal álmodsz-e még, István? Zörögnek vonatok lelked negatívján? Színesben kell lássam, hangtalan kell halljam: gordonka húrokról csöndbe tért a dallam. Zölden, kéken, sárgán lobogó sörények, szilaj, szabad vágták betű-füves réten. Más élmény eljutni ameddig a szem lát, messzeség-legyőző [… Tovább]
Mindnyájan inni akartak a puszta közepén. Hétágra sütött a Nap, tikkasztó meleget lehelt rájuk. A bőgatyást elnyelte a gémeskút, de társaságát még bámulta egy kicsit sima szőrű lova. Aztán ő is átügetett a kút túlsó oldalára — a vízen [… Tovább]
kortárs, líra, költészet, költemény, vers, prózavers, szabadvers TÖRT-SZAVÚ FOHÁSZ Homályok zsúfolt valóságrészleteiben, felkelő hajnalok lámpagyújtógató fényei hamar eltűnnek, fogyatkoznak; mélység s magasság közt aligha létezhet kivezető út csupán kiáltó szakadékkal teli! Hangokká lényegül majd át a Tér; egyetlen szerelmes ujjbeggyel [… Tovább]
