Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 28.

 

Nyugtalan volt az éjszakája. Alig pár órát tudott aludni. Állandóan rémképek gyötörték álmában, hogy a németek elfogták, börtönbe vetették és a pénzét követelték. Hiába mondta, hogy már mindenét elvették, hagyják békében. Nem hittek neki és azzal fenyegették, élve megnyúzzák, mert biztosan a bőre alatt is pénz van.

Már korán reggel letusolt és lement a recepcióra. Vonatja csak kilenc óra felé indult. Bőven volt ideje. Egy osztrák újságot lapozgatott addig amig az étteremben felszolgálták a reggelit. Szinte csak a meghozott rendeletekkel volt tele az újság, melyek javarészt a zsidókra vonatkoztak. De volt benne olyan is, amikben azokhoz fordultak, akik a tilalom ellenére továbbra is zsidók üzleteiben vásároltak, illetve zsidókat segítettek. Ezek szerint nem mindenki ért egyet a nácikkal, gondolta Robert, ha ilyen rendeletre is szükség volt. Megitta a kávét, falatot bekapott, és már indult is az állomásra. A portás kérdésére, hogy rendeljen-e egy taxit, nemleges választ adott.

— Nincsen nagyon messze az állomás, és alig van poggyászom. Na meg még rengeteg időm van az indulásig.

Mire kiért az állomásra, már bent állt a szerelvény a vágányon. Nem hitt a szemének. A tegnapi félig üres vonat után szokatlan volt számára a tömeg. A kalauzok egyenként, mindenkit ellenőrizve engedték felszállni az utasokat. Robert elfoglalta a helyét ahova a jegye szólt. Tele volt a kupé. Egy család két gyerekkel meg a szülők. Magyarul beszéltek, erre felfigyelt Robert. Mikor a vonat elindult velük, megszólította őket, persze magyarul.

— Szabad megkérdeznem hova utaznak?

A házaspár nagyon meglepődött, hogy magyarul szólította meg őket valaki.

— Franciaországba. Marseillesbe tartunk. Onnét indul a hajónk Amerikába.

— Amerikába? Mint turisták, vagy szeretnének ott is maradni?

— A terveink szerint ott kívánunk maradni, persze nem tőlünk függ. A testvérem már kint él és amerikai — mesélte a férfi. — De ön honnét tud magyarul? — érdeklődött a család feje.

— Évekig éltem Budapesten, amig ki nem utasítottak. Bécsbe költöztem, de sokáig ott sem maradhattam. Miután bevonultak a németek, jobbnak láttam eljönni onnét.

— Teljesen igaza volt, uram — szólt helyeslőleg a férfi. — A feleségem akart volna maradni, hogy miért megyünk a bizonytalanba, a testvérem nyakára. Talán tudja maga is, ha Budapesten élt, hogy a zsidók ellen szinte nap, mint nap új rendeleteket hoztak. Minket annyira nem érintett, mert a vevőim nagy része nem zsidó volt, és hosszú évek óta nálam vásároltak. Fűszerüzletünk volt a Körúton. Mint ahogy mondottam, minket nem érintett annyira a sok rendelet. Ám ahogy a németek bevonultak Bécsbe, azt mondtam az asszonynak: pakolunk és megyünk amig lehet. Eladunk mindent és megyünk. Nem fogom kivárni, amig majd a mozgásunkat korlátozni fogják. Halottam és láttam is, mi van Bécsben. Budapest egy ugrás a németeknek. Ha Ausztriát lerohanták, akkor majd Magyarország is erre a sorsra jut. Horthy hiába próbál Hitler szövetségese lenni. Addig fog csak független ország maradni, amig Hitler engedi. Nem vagyok egy gyáva alak, bármennyire is ezt állítja a feleségem. Az asszony bízik abban, hogy Horthy nem engedi majd az ország megszállását és védekezni fog. De ugyan ki tud ellenállni a német hadseregnek? Úgy higgye el, még pár év, és egész Európa a Német Birodalomhoz fog tartozni. Ez elől menekülök.

Robert elgondolkozott a hallottakon, és magában igazat adott a férfinek.

— És ön merre tart? Gondolom, szintén a tengeren túlra. Nem kérdezem meg miért utasították ki Magyarországról, mert nem úgy néz ki, mint aki megölt valakit. Habár olyan esetben nem engedik a tettest szabadon mászkálni. Valami sikkasztás, betörés, vagy hasonló? Már elnézést, hogy ennyire érdeklődöm.

— Nem tesz semmit. Ha ön elmondta a kálváriáját, akkor én is tartozok önnek némi információval. Elégedjen meg annyival, hogy én hitelező voltam. Kamatra persze. Egyik adósom nem fizetett időben, és az adott zálogot értékesítettem. Először úgy nézett ki, hogy hiába fordult bírósághoz, nem lesz igaza. Aztán ellenem fordultak, hogy túlságosan magas kamatot számítottam fel. Csak az mentett meg a börtöntől, hogy nem vagyok magyar állampolgár. Minden ingó és ingatlan vagyonom elkobozták, és kiutasítottak. Annyi időt hagytak, hogy összepakoljak. Sikerült a bankban lévő pénzem felvenni és azzal új életet kezdeni. Most Genfbe tartok az édesanyámhoz. Talán hosszabb időt itt fogok maradni és utána áthajózok a feleségemhez, meg a lányomhoz Londonba.

Az út hátralévő részében még sok mindent megbeszéltek. A férfi és a felesége megadták a testvér new-yorki címét, hogy kapcsolatban tudjanak maradni. 

Késő este érkezett meg a vonat Genfbe. Robert azon gondolkodott, hogy e hajnali órában menjen-e haza, avagy reggelig múlassa valahol az időt. Nem sok kedve volt belevetnie magát a genfi éjszakába, inkább elment egy ismerős szállodába és kivett egy szobát. A szállodás még emlékezett rá.

— Tudja, kedves Robert, az édesanyja nemrégen halt meg. Részvétem! Csodálkoztunk is nagyon, hogy sem maga, sem a családja nem voltak jelen a temetésén.

— Mit mond? Hogy anyám meghalt? Mikor?

— Körülbelül egy fél éve.

— Fél éve? Az nem létezik, hogy a feleségem tudott róla. Én nem rendelkeztem állandó címmel, de ha őt értesítik, biztosan megtalálta volna a módját, hogy értesítsen. De alig pár napja hogy beszéltünk, és nem említette, hogy anyám meghalt. Sőt azt mondta, nem tudja elérni sem az üzletet, sem azt, aki vállalta az anyám ellátását.

— Én nem akarok önnek semmit sem mondani, mert lehet, hogy csak simán pletyka az egész. Holnap majd saját szemével meggyőződhet mindenről. Nem szeretném, ha egy téves információ miatt megromolna köztünk a viszony. Elég késő van már, de ha esetleg szeretne valami harapnivalót, szívesen készítek.

— Ne fáradjon — hárította el az ajánlatot Robert. — Ráér majd reggel. Csak arra kérném, hogy a szobát ne adja ki még holnap. Lehetséges, hogy még szükségem lesz rá jódarabig.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.