Ott vagyok ahol éppen.
Elindulás és megérkezés
között félúton.
Meg nem száradt
festékcsepp a képen,
melyről még nem tudom
mi lesz, de már most
több, mint ami volt.
Lehet színes vakfolt,
vagy épp hulló levél,
vérrög, vörösen
alattomos.
De az is lehet,
hogy véletlen paca,
mit istenként,
egy apró szivacs lemos,
a vászon közepéről.
S leszek feloldódva,
színesből színtelen,
elfolyó, mint az idő,
biztos pont,
mint a filmeken
a vége felirat,
vagy a koporsófedél.
Előre leszögezhető.
—————————-
Ott vagyok ahol éppen.
Elindulás és megérkezés
között félúton.
Meg nem száradt
festékcsepp a képen,
melyről még nem tudom
mi lesz, de már most
több, mint ami volt.
Lehet színes vakfolt,
vagy épp hulló levél,
vérrög, vörösen
alattomos.
De az is lehet, – vagy
hogy véletlen paca,
mit istenként,
egy apró szivacs lemos,
a vászon közepéről.
S leszek feloldódva,
színesből színtelen,
elfolyó, mint az idő,
biztos pont,
mint a filmeken
a vége felirat,
vagy a koporsófedél.
Előre leszögezhető.
Nincs ráhatása a dolgokra. A szerző VAN. Nem indul, nem érkezik, nem megy, jelen pillanatban van, és ezen a levésen gondolkodik. Meg nem száradt festékcsepp. Minden képlékeny. Útvesztés. Nem folyik. Nem kenődik. Nincs jövőkép. Azt írja, több, mint ami volt, ugyanakkor a jelent definiálni álltunk meg, s amíg az megfejtésre vár, nem logikus kijelentenünk, hogy máris több. Ugyanakkor nekifuthatunk onnan is, hogy korábban annyira semmi volt, hogy mindegy, mivé lett, csak több lehet. Ebben a megközelítésben érzünk némi barokkos túlzást, de adjunk helyt neki, hogy folytathassuk.
„Vakfolt”, „hulló levél”, alattomos vérrög. Csupa negatívum, hiány, elmúlás, halál. Színes vakfolt. Jónak álcázott nemjó.
„Véletlen paca”. Indokolatlan létezés. Valami, ami nem számít, amivel nem számoltak.
Az isteni szerepbe lépő apró szivacs kissé furcsán hat. Miért apró? Ha már isten? És miért lemos? A letöröl jobb lenne. Ha lemos, akkor tönkremegy a kép. Ha az én lemosásommal tönkremegy a kép, akkor igenis jelentőségteljes vagyok, s ha így van, akkor romba döntöm, amit eddig írtam. Hogy közben én is felhígulok, azt értem. Isten (az isteni szerepbe lépő szivacs, akinek a kiléte nem derül ki, de nem is fontos) megszüntethet engem. Oly módon is, hogy idővel kifakít, rádöbbent, hogy nincs értelmem.
A biztos pont e helyütt már kissé megütközést kelt bennem, nemde az előbb mostuk le, hát hogy-hogy már megint itt???
A filmek végén nem tudom, van-e még vége felirat, de a koporsónak bizony kérlelhetetlen fedele van. Halál. A születésünk után valóban ez az egyetlen biztos pont az ember életében.
Az ívet nézve a bizonytalanból megyünk a biztos felé. Hangulatilag két részre osztható a szöveg, egy, az alattomossal végződő negatív és az azt követő még negatívabb részre.
A cím és szöveg viszonyát vizsgálva arra gondolok, hogy a szerző nem akart címen gondolkodni, ugyanakkor nem akarta egyenest halállal indítani az élményt, hiszen odáig el kellett jutnunk. Sokszor vagyunk így ezzel, amikor mélyebbre nyúlunk a még kellemesnél. Mégis milyen címet adhatnánk mindannak, ami mardos, ami belülről szed szét…
Szépen végigviszi a festék-kép allegóriát, az elejétől a végéig megfeleltethető a képnek a gondolat.
A mű elején még tetten érhetünk egy kis játékosságot, ami jelen esetben mégsem ellenpontozza, hanem az így keletkezett feszültséggel felerősíti a hangulati mélyrepülést. Ezt az árnyalatnyi játékosságot képviseli, hogy az írás elején a rímhívó és a rím még közel van egymáshoz, eleve több is az összecsengés, mint a második szakaszban, illetve helyet kapott még egy oximoron is (színes vakfolt).
Ahogy haladunk a szövegben egyre távolabbiak az egymásnak megfeleltethető sorvégek. A rímek tisztaságára kevés hangsúly esett.
A szöveg tempóját tekintve az első három sor után némileg lassul, beoson egy-egy sor drámai jambus. A két szakaszt elválasztó sor gyors, megint lassul kissé, de összességében rendszertelen, zaklatott, ami jelen esetben jól alájátszik a mondanivalónak.
A jelzőket a szerző szűken méri, igét pedig nagyítóval, ha találunk, az is jobbára létige, cselekvő ige talán egy, ha van.
A megvastagított sorok elhagyhatók, de a fentiek alapján ezekkel együtt sem tekinthető túlírtnak, pont annyi, amennyi kell.
NHI
Legutóbbi módosítás: 2018.04.10. @ 20:10 :: Ernst Ferenc
