Hol volt, hol nem volt, egy nagy tóban élt béka Frici, aki arról volt ismeretes, hogy túljárt mindenkinek az eszén. A környéken nem volt nálánál okosabb élőlény. Még az öreg fülesbagoly is tőle kért tanácsot, ha bajba került.
Egyszer történt, hogy a közeli faluba gólyák érkeztek, de nem tudták melyik ház kéményére készítsenek fészket. Az egyik túl nagy volt, a másik meg túl kicsi. Egyik sem tetszett nekik. Egész nap a falu felett köröztek és keresték a megfelelő helyet. Estefelé kétségbeesve megkérdezték az egyik ház udvarán kapirgáló tyúkot:
— Tyúkanyó, te melyik ház kéményére raknál fészket?
Sajnos tyúkanyó tanácstalan volt. Még sohasem kellett kéményre fészket készítenie.
— Nem tudom, kedveskéim — válaszolta és tovább keresgélte az udvar porában az elhullatott magokat.
A gólyák ezután a ludat kérdezték meg. A hosszú, fehér nyakát csak nyújtogatta, de nem tudta a választ. Hiába remélték, hogy egy ilyen nagy és szép baromfi elég okos és segít a piros csőrű madaraknak.
Még egy-két állatot megkérdeztek, de senki sem tudott válaszolni, tanácsot adni.
Végül béka Fricinél kötöttek ki. Tudni kell, akkor tájt a gólyák és a békák jó barátságban voltak. Gyakran még egymást is meglátogatták lakhelyükön, és hosszasan elbeszélgettek a világ dolgairól.
A gólyák nagyon megörültek, amikor meglátták béka Fricit. Mindjárt egymás nyakába borultak.
— Milyen jó, hogy találkoztunk veled, drága barátom — mondta a gólyák szószólója. — Igen nagy a gondunk. Talán te tudsz majd segíteni nekünk.
— Nagyon szívesen — brekegte béka Frici. — Miről lenne szó?
— Nem tudjuk, hová rakjuk fészkünket a faluban. Hiába érdeklődtünk sok állatnál a házak portáján, egyik ostoba állat sem tudott okos tanácsot adni. Ahogy mi ismerünk téged, nem fogunk csalódni benned.
Béka Frici türelemmel végighallgatta a gólyákat, és megvakarta a kobakját, majd mondta:
— Természetesen tudom a választ. Ha rám hallgattok, akkor a bíró háza kéményére építettek fészket. A bíró gazdag ember, és a háza tetején jó sorotok lesz.
A gólyák hálásak voltak a tanácsért és a köszönés után elröpültek a bíró nagy házához. Nem vesztegették az időt, mindjárt nekiláttak a fészek építéséhez.
Igen ám, csak a béka azt felejtette elmondani, hogy a bíró egy nagyon gőgös, rosszindulatú ember. Mindenkitől féltette a házát, és amikor meglátta, hogy a gólyák fészket kezdtek építeni a kéményre, olyan nagy haragra gerjedt, hogy azonmód mérgesen elkergette a madarakat.
— Hess, a házam kéményéről! Nem nektek építettem azt a kéményt. Menjetek a plébános úr házára lakni!
Szegény gólyák fogták batyujukat és elrepültek a plébános házára. Azt remélték, hogy itt otthonra lelnek. Hamarosan csalódniuk kellett, mert a plébános is elhessegette őket.
— A plébánia tetején ne kelepeljenek gólyák! Isten háza közelében csöndnek kell lenni. Ha annyira itt akartok élni, rakjatok fészket a tanító úr házára!
A gólyák tovább álltak. Igaz nem kellett messzire szállniuk. A tanító háza az utca túlsó oldalán volt. Rászállva a rozoga kéményre, remélték, megépíthetik a fészküket.
Lázasan hordani kezdték a gallyakat, mert már igencsak esteledett. Szerették volna, ha sötétedésre elkészülne a fészek. Tanító úr hazafelé tartva a csárdából észrevette, hogy ezek a piros csőrű madarak mivel foglalkoznak.
Haragosan elkergette őket.
— Hess! Hess! Gólya madár! Nem engedem meg, hogy fészketek elrondítsa a házamat.
A gólyák megint kénytelenek voltak odébb állni, de mivel már sötétedett, csak annyi idejük maradt, hogy a tóhoz szálltak és elpanaszolták béka Fricinek, hogyan jártak a faluban.
A béka sajnálkozott és azt ígérte, hogy éjjel majd kitalál valamit, amivel megbüntetik a bírót, a plébánost és a tanítót.
— Éjjelre maradjatok itt a tóparton, és majdcsak elleszünk valahogy — mondta a gólyáknak és nyugovóra tértek.
Eljött a reggel. Szegény madarak szinte semmit sem aludtak. Nem merték lehunyni szemüket, mert attól tartottak valamelyik vadállat megeszi őket.
Ellenben béka Frici sokáig húzta a lóbőrt. Már attól tartottak, hogy valami baj érhette. Szerencsére nem így történt. Egyszer csak kidugta fejét a sás közül, és vidáman szólt:
— Megvan a megoldás! Álmomban kiötlöttem, hogyan büntessük meg ezeket a gonosz embereket, és többé senki se merjen elkergetni benneteket a házáról.
A gólyák kíváncsian várták a megoldást.
A béka folytatta:
— Mind a három férfiú a falu előkelősége és az emberek felnéznek rájuk. Mindenki úgy tudja, becsületes, erkölcsös emberek. A bírónak a felesége kikapós menyecske, a plébános úr gyakran megfordul utána, amit a tanító nem jó szemmel néz. Ugyanis, azt szeretné, ha a bíró felesége vele lenne kedves. Ezt már többször ki is nyilvánította, amikor a csárdában kissé többet ivott a kelleténél. Azt javaslom, hogy a bíró udvarába pottyantsatok le egy óbégató gyermekecskét! Én majd elhíresztelem, hogy a kicsikét a plébános úr küldte, de az is lehet a tanító. Ki tudja, hogy a menyecske kivel tölt el egy-egy órácskát, amíg bíróuram a városban jár. Meglátjátok hamarosan, hogy ebből olyan nagy ribillió lesz, hogy a faluban, mindenki erről fog beszélni. Ennél jobb büntetést még a békák királya sem tudott volna kitalálni. Amikor majd jól kinevettétek magatokat, repüljek el a szomszéd faluba, ahol jó emberek laknak és szívesen megengedik, hogy fészket rakjatok házuk kéményére.
Tetszett a javaslat a gólyáknak és gyorsan kerítettek egy gyermekecskét. Nem volt ez nekik nehéz, hiszen a gólyák egyik fontos feladata, hogy babát vigyenek az embereknek.
Amikor a bíró és felesége kint üldögélt az udvaron lepottyantották a pólyás babát a bíró nagy csodálkozására.
— Kié ez a gyermek? — kérdezte feleségére nézve gyanakodva.
De még mielőtt az magyarázkodni tudott volna, béka Frici hangosan elbrekegte magát:
— Bíró házában kicsi poronty született. Azt beszélik, nem is a bíróuram az apja. A szeme éppen olyan, mint a plébánosé, a füle meg, mint a tanítóé. Vajon ki lehet az igazi apja.
Amikor ezt a bíró meghallotta olyan ideges lett, hogy süvegét azonnal a földhöz vágta és az asszonyra támadt.
A nagy vircsaftra a falu népe összeszaladt a plébánossal és a tanítóval együtt. Bár ne tették volna. Mindenki rajtuk és a bírón nevetett. Legszívesebben elbújtak volna a föld alá.
Nem is volt maradásuk a faluban. Ha meglátták őket, azonnal azt kérdezték:
— Vajon melyik ajándékozta a szép asszonyságnak a gyermeket?
A bírót ez annyira zavarta, hogy egy nap megszökött a faluból. A plébánosra és a tanítóra is ez a sors várt. Nem bírták elviselni a gúnyolódást, és ők is eltűntek, mintha sohasem jártak volna a faluban.
Gólyáknak ez elégtétel volt. Miután béka Frici segítségével megbüntették a három férfit, aki elkergette őket, fogták magukat és elrepültek a következő faluba, ahol szívesen fogadták őket, és bárhová építhettek fészket.
Meg is hálálták ezt. Minden jó embernek vittek babát, és még hosszú ideig béka Fricivel is jó barátságban éltek, egészen addig, míg egy nap valamin össze nem vesztek. De ez már egy másik történet. Ha akarjátok, akkor ezt is elmesélem majd nektek.
Itt a vége, fuss el véle.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Apáti Kovács Béla
