Szilágyi Hajni - Lumen : eredő

 

 

belélegezlek szívemig érsz
bőröm alatt érintésed tiszta forrás
megterítek csenddel belekóstolok
az éj sűrűjébe íze illata ismerős
lebegünk álmodunk egyszerre hirtelen
kezeid közt vigyázod nevem arcom
tóba ejtem hangom te utána ugrasz
felkavarodnak a holnapok befejezetlen
harmóniákba fodrozódnak a lábak és karok
súlytalanságunkból fényt rajzol a hold
nádak kelnek életre sziszegő liánként
tekerednek fel a meddő sötétségre
a mozdulatlan vízhez riadt fák hajolnak
ágak törnek ketté vihar jön lebbenő éjzengés
hozzád bújok ringató szerető kábulat
tóba ejtett hangunkat virrasztásunk vigyázza
a látóhatár érinthetetlen végtelen tejút
a felszakadt égbolt alatt álmunk
gyönge ágon hintázó szelíd áramlat

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"