Pásztor Attila - Atyla : Christine

Jean-Baptiste Greuze festményéhez 1770 körül

 

 

 

Szeretem – hisz sorsa enyém!

Vele alszom, vele fekszem…

Szent Ferenc – most bábu szegény,

mivé válna más kezekben?

Hitről madárnyelven szólott,

s ti kavicsért perlekedtek…

Charlotte tegnap bokán rúgott

s térden is, mit nem érdemlek.

 

Bőgtem. Fájt, mert kicsúfoltak,

még a szeplős Jean-Pierre is!

Amiéle búcsúzik holnap:

álmaimból szekérrel visz.

Sok a baj az árvaházban,

vigasztalgat Annie nővér,

néha felszökik a lázam,

ami jobb a hideg csöndnél.

 

A többiek porban, sárban

fürösztenék imáimat,

Istennél készül a szárnyam,

amit csak apácáknak ad.

Hiszem – bosszút hitetlenen

áll – pénz lesz a „Mindenható”.

Jövőt ha lát csukott szemem:

árulót akaszt, ki csaló!

 

Ledöntenek kastélyt, Bastille-t –

forradalmat vár hegy s vidék.

Vadász erdőn sem feszít íjt,

szolga nyüzsög – rabló s pribék!

Bölcsülj, míg Urak lebzselnek

új keresztet hozva – „Önkényt!”,

s ártatlan, ha kínban reszket,

vallhatja, mi meg sem történt!

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985