Király Attila : Bilincs

a legszabadabb árnyalat

Hideg, szorít,
ne ficánkolj!
Sikíts, vágtass
és viháncolj!
Engedd el magad!
Én úgy sem foglak.
Utána összekarmolhatsz,
de előtte egy kicsit
még megkínozlak.

 

 

Piszkosul élvezem, ahogy
pimaszul felfedez a két kezem,
s te most fogoly vagy,
semmit nem tehetsz ellene.
Rabszíjra fűzlek,
én leszek az őröd,
irányításom alatt
tartom lihegő libabőröd.


Ha szoros, szólj rám!
Oldok a csomókon.
Angyalok hangja
árad a hangszórókból,
belevegyül a sikolyod,
mindezért magadat okolod,
pedig önszántadból
szántatod fel a bőröd.
Ne aggódj! Bármikor távozhatsz,
össze van pakolva kint a bőrönd,

 

 

de addig még vagy
kétszer felkorbácsolom
benned a vágyat,
hagyd most a sablonokat,
az ódivatú ágyat.
A fülednél hátra
simítok egy huncut tincset,
és ha nem nézed folyton
mentőövnek a kilincset…
Hideg, szorít?
Leveszem rólad
a bilincset…

———————–

A témához viszonyítva túlságosan cseng-bong, kevesebb rím, pláne kevesebb ráütő rím kell, mert ezek komolytalanná teszik. Tanácsos volna inkább elszórt (ez lehet akár páros is, hogy felgyorsítsa a szöveget), illetve belső rímekkel adni neki meg az alaphangot. Ugyanez a helyzet a ritmussal. Magyaros verseléssel kezded, de szétesel már az első szakasz végére. A szétesés itt nem gond, sőt, onnantól lehetne kicsit jobban odafigyelni. Kizökkentesz azonban ilyen agyonhasznált, szokványos kifejezéssel, mint a “piszkosul élvezem”. Mennyivel kevesebbet jelent, mennyivel soványabb, jellegtelenebb, mint ha szimplán azt írjuk: élvezem.

Újragondolás után visszavárjuk.

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.