Marthi Anna : Lélekkert

 

 

Kevesebbel is beérem, éreztem.

Átéltünk már görög tragédiákat.

Immunissá tettek, és kiradírozták:

hányféle ugyanolyanjó is, ez a

szerelemnek nevezett életkedv.

 

Ráébredtem, az intimitáshoz

elég egy lélekkert szaladgálni.

 

Bulis, ha alkoholként folyik vérünk,

nem jönnek a könnyek, sok lassú

mozdulattal szürcsölünk közönyt.

 

Közben átszaladtál kiskertemen,

meg sem számoltam hányszor

mostam össze a képeket veled.

 

Csuklóm belső oldalára felírtad

legújabb versedet, puskázzak, ha

hiányod elbizonytalanít, vagy törli

életkedvemet. Így emelem közel

lelked, elárvultan, lila foltos vénát

megúszva, felkapkodva kezeimet.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak