Vandra Attila : A sorskönyv csapdájában 52. Reflektorfényben

Domokos Melinda egy félreértés miatt – az a pletyka jut hozzá, hogy lányok csókolóztak az iskolaudvaron, s saját kislányát találja a “vádlottak padján” – nagyon kiborul. Boróka próbálja elsimítani a helyzetet…

52.  Reflektorfényben

  

Végül az elmúlt két nap eseményeiből annyit vallott be édesanyjának, van egy hápé osztálytársnője, aki

megkeseríti az életét az állandó cikizéssel, a padtársa védelmére kelt, s verekedés lett a vége… A mairól pedig… Boróka nem azt üzente, hogy „Anyunak Pszt!”? Egy barátnőben talán meg lehet bízni. De az a telefonszám… Jesszus! Ha Boróka ismeri Győzőt, akkor ő is Borókát, és… Ha… Jujj, nehogy telefonáljon!

Szerencsére, elfogyott a kenyér. Mindig szolgálatkész kislány volt, most pláne.

Az utcán tárcsázta a számot. Csengett, majd foglaltat jelzett. A túlsó végén lezárták… Írjon SMS-t? Már épp el akarta küldeni az üzenetet, amikor megijedt. Hátha mégse a Győző számát küldte barátnője? Szerelmet vallhat egy ismeretlennek, aki akár férfi is lehet! Boróka is telefonált volna, ha tudott volna beszélni. Őt se hívhatja… Miközben pánikhangulatban ezen töprengett, újabb SMS érkezett.

„Anyu eltörte a lábát. A kórházból nem tudok beszélni. Este hívlak. Szeretlek!”

„Jujj! Neee! Anyukám meghallja!” — ment a válasz.

„Akkor?” — jött az újabb üzenet.

Szinte nekiment egy fának, egy idős nénit már nem tudott kikerülni, de sikerült kiegyezni „Holnap, suli után a Tisza-parton”-ban.

 

Győző várt egy ideig, tisztes távolban, de ahonnan figyelemmel tudta kísérni az iskola kapuját. Ám megszólalt a telefonja. „Anyu” — jelent meg a mobiltelefon képernyőjén, ám egy férfihang szólalt meg benne. Felismerte Dr. Sváb Tamás, ortopéd főorvos, édesapja egykori kollégájának a hangját.

— Alig tetted ki a lábad az iskolából, édesanyád eltörte a lábát. Nyugodj meg, nem súlyos. Műteni nem kellett, már gipszeljük, de jobb, ha még egy-két napig megfigyelés alatt marad, és antikoaguláns[1] kezelést kap, mert egy nagy hematóma[2] alakult ki a kontúzió[3] helyén. Elindulhat egy trombus[4], s az trombózist[5] okozhat. Nagyszüleidet is értesítettem, nagymamád az első autóbusszal Szegedre utazik, hogy ne maradj egyedül. Mire ideérsz, édesanyád már a 215-ös kórteremben lesz.

Hamar belátta, nem várhat tovább, azonnal oda kell sietnie. Borókán keresztül fel tudja majd venni a kapcsolatot Ünigével. Majd valamiként kimagyarázza magát, de most édesanyja fontosabb.

A 215-ös egy kétágyas kórterem. A szobatárs épp nem tartózkodott a szobában, édesanyja pedig épp egyik kolléganőjével beszélt. Egy ideig feszélyezetten ácsorgott, ne zavarja a telefonálást, végül odaült az ágya szélére. Felismerte „imádott” földrajztanárnője, Feleki Kati hangját, akivel órák hosszat szoktak dumálni. „Mit tegyek? Nem tehetem le!” — magyarázkodott egyszer, amikor fia a szemére vetette. „Azért nem túl nehéz Katit, akarom mondani Etelkát táncba vinni…” — felelte ő akkor elég kamaszos hangnemben. „A csudába, még várhattam volna nyugodtam, ha tudom!” — bosszankodott az ágy szélén ücsörögve. Pedig ezúttal tényleg nem vethetett sokat édesanyja szemére, mert csak a vonal túlsó oldalán ömlött a szó. Ugyebár egy épp lábtöréssel kórházba utalt beteg legfőbb vágya, „a drága menyem, az a büdös kis kurva” témakörben egy igazi anyós-panaszáradatot meghallgatni. „Lényegesebb ezt elmondani neki, mint egészségügyi állapotáról érdeklődni, azt egy rövid közhelykérdéssel el lehet intézni. Vannak ugyebár fontossági sorrendek” — dohogott magában Győző.

— Néha én is félek, ki teszi majd rá a kezét az én fiamra is… De most megbocsáss, épp bejött hozzám a fiam…

— Ő is olyan jóravaló gyermek, mint az enyém, és e tapasztalatlan srácok a legkiszolgáltatottabbak… Légy résen!

Madarat tolláról, édesanyádat barátnőjéről… Főleg némi anyai egyetértés után. Győző képzelete megindult… Vajon Ünige…  Eszébe jutott az a tekintet, amellyel édesanyja végigmustrálta egy évvel ezelőtt, Kecskeméten.

Végül csak vége lett a beszélgetésnek, de alig tudtak néhány szót váltani, ismét megcsörrent a telefon. Nehéz az élete egy ennyire közismert személynek, mindenki érdeklődik. Etelka legszívesebben lezárta volna, de meglátta, Melinda keresi. Mielőtt felvette, még megkérdezte:

— Személyesen adtad át, amit küldtem?

— Nem találtam az irodájában, a titkár néni elvette, azt mondta, ne féljek, átadja ő személyesen neki, fölösleges ott várnom — felelte Győző, miközben az ájulás kerülgette.

— Kértelek, hogy ne bízd másra! — dohogott Etelka, majd benyomta a felvevőgombot. — Szia, Melinda, átadta neked a titkárnő a…

— Persze, de mi van veled? — vágott a szavába barátnője.

Legalább így Győző is megtudta a baleset részleteit, mert háromnegyed óra ittlét után még nem jutott szóhoz, hogy megkérdezze, mi is történt valójában. Miközben édesanyja másokkal beszélgetett, neki is megszólalt a telefonja. Ismeretlen szám… Kinyomta. Fél perc sem telt el, SMS érkezett: „Történt „kis” zri, de már rendben. 06308745961. Van egy fagyim… J Miss Marple Boróka.” Lehet máskor eltöprengett volna: „Ez a kis csajszi honnan tudja a telefonszámomat? Hiszen tudtommal nem adtam meg neki”, de most akadt más tennivalója. A mellette zajló telefonbeszélgetés hirtelen más fordulatot vett. Melinda kezdett mesélni… Uramisten, segíts meg! Bár az előbb még ki akart menni a folyósóra és felhívni Ünigét, de a jól informáltság létkérdés. Igaz, Boróka azt írta: „Most már minden rendben”, de a fél füllel meghallott „lányok smárolása” hogyan jön ide?

— Jaj, ne!

Ismét megszólalt a telefonja. Ünige! Ijedten nyomta ki. Hamar SMS-t írt magyarázatként, közben minden idegszálával a hozzá eljutó hangfoszlányokra koncentrált. Tenyere, homloka izzadt, egyre mellényomta a gombokat. Anyu nem emelte fel a hangját, és nem nézett rá, ez kissé megnyugtatta. Hátha mégsem ismerték fel… De ha Melinda néni kiejti a száján Ünige nevét a következő pillanatban… Istenem, segíts meg!

Imádságát meghallgatta a Fennvaló. Nehezebben tudott magyarázatot adni a gyöngyöző homlokáról és kipirult arcáról. A belépő feltűnően csinos, fiatal nővérke készségesen vállalta, megméri a vérnyomását és pulzusát, bár nem értette, miért akarja a srác mindenáron a nővérszobán.

— Nem akarom, hogy miattam tessék futkorászni…

Csak az anyai szív hitette el önmagával, ez a fia jólneveltségének újabb bizonyítéka.Még mindig biztonságosabb egy nővérnek bevallani a dolgok felét, mintsem édesanyja azt hallja, a fia pulzusa teszem százhatvan, a vérnyomása pedig…

Amint a nővér meghallotta, a srác mit hallgatott ki, a kuncogástól alig tudta karjára helyezni a vérnyomásmérőt. Másnap is nehezen tudta magát visszafogni a nevetéstől, amint meglátta Győzőt a 215-ösben.

 

Xénia és Ünige két ellenkező irányból érkezve futott össze másnap reggel az iskolakapuban. Ki megy be rajta elsőnek? Két szempár villant. Szerencsére az igazgatónő is épp odaért Borókával. Ritkán érkeztek együtt… Pontosabban, mióta a kislány kinőtt a tanító-nénis korból, még soha.

— Remélem, ma nem tartogattok újabb meglepetést… Tizenegy órakor lesz a díszteremben a Zrínyi megyei fordulójának az eredményhirdetése, elég nagy lenne a nézősereg hozzá — tette a két lány vállára a kezét, előbb az egyikre, majd a másikra nézve, miközben maga előtt egyenként beterelte őket az iskolaudvarra. — Ha mégis, Domonkos Anyát kezére adlak benneteket, s tanúsíthatom, nagyon mérges tud lenni, ha kihozzák a sodrából!

A „Vettük észre” csak Boróka nyelve hegyére tolult, de még ő sem merte kimondani. Csak a léptek zaja hallatszott, amíg el nem érték az épület bejáratát. Kihasználva, hogy a lányok megálltak, udvariasan előre engedni, ismét végigmérte a delikvenseket. Mind a hármat.

— A gúnynevek közt akadnak szellemesek, és olyanok is, amelyek sebeket ejtenek. Ha tőletek sem várhatom el, hogy különbséget tegyetek a kettő között, akkor kitől? — nézett végig mindhárom cipőtanulmányozón. — Tessék a szemembe nézni! Én is azt teszem. Sajnálom, tegnap a kelleténél jobban elragadtattam magam. Tudjátok, mi a tennivalótok, ugye? S remélem, a ti szátokból utoljára hallottam! — nézett a két távozóra, miközben megfogta a szintén a tanári irányába induló Ünige vállát.

— Megértettem… — nyelt egy nagyot, ajkát foga közé kapva —, intim jelenetekre akad jobb hely az iskolaudvarnál.

— Irány, az osztályterem! — kapta meg az ukázt.

Az igazgatónő alig ért be az irodájába, megjelent Rozsnyói Imre.

— Nyugdíjas koromig se mossák le rólam… — panaszkodott egykori tanárának. — Te mit tennél a helyemben? Azon se lepődnék meg, ha megjelenne a sajtó… Bár… szerintem arra sincs szükség, úgyis tudja már az egész megye. Legalább ne ma lenne, és nem pont itt, az a fránya díjkiosztás. Mindenki erről faggat majd, s még rosszabbak lesznek azok, akik még kérdést se tesznek fel, csak sokatmondó tekintettel ítélkeznek.

— Meséld el mindenkinek…. Ha már úgyis tudják…

— Tesséék? — nézett a férfira „Meghibbantál?” tekintettel.

— Nevetve. A humor az egyetlen ellenszer. „Képzeld magad a helyembe… Szólnak, menj az irodádba, mert diákjaid csókolóztak, s csak lányokat találsz ott, köztük a sajátodat… Elég félreérthető helyzet, nem?” Ha nincs áldozat, nincs min csámcsogni.

— Mit tennék nélküled? — sóhajtott Melinda. — Jaj, miért vállaltam el… Boróka is kamaszodik… Előbb, vagy utóbb… A mai gyermekek egyre korábban érnek…

„Már régebb…” — akarta mondani az öreg, végül nem fedte fel, hogy nem futott Melindához árulkodni még októberben… Engedett az érzelmi zsarolásnak: „Tanár bácsi, ugye nem tetszik elmondani anyukámnak?” Lehetett azoknak az összekulcsolt kezecskéknek és könyörgő szemeknek nemet mondani? Ígéret szép szó… Igaz, nem a suli udvarán történt…

Inkább egyetértett:

— Rémítő perspektíva… Emlékszem, amikor megtudtam, hogy a lányom szerelmes… Hej, azok a várakozások, amikor az első találkáira elment… És késett… Kilencedikben… A megdézsmált anyai szépítőszerdobozok… Miközben halálra aggódtam magam, valakinek Emese pártját is kellett fognia édesanyja „anyósi” dühkitöréseikor. Ijesztő egy nőnek a házban egy Hófehérke látványa, ha vészesen ketyeg a menopauza órája… Kinek szurkoljunk ma? — váltott hirtelen témát.

— Te tényleg azt hiszed, Ünige képes veszélyeztetni Xénia örökös megyei első helyét?

— Kicsit kutakodtam. Ott volt tavaly a kecskeméti döntőn… Kolozs megye színeiben. Igaz, az erdélyiek nem igazán versenyképesek a Zrínyin, nem ugyanaz a Csongrád és a Kolozs megyei első helyezés.

— Jujj… Edit akkor…

— Alaposan melléfogott matematika-tudásával kapcsolatban. Bár azt hiszem, ezt már sejti ő is.

— Melyik a kisebbik rossz?

— Hátha sikerült a két harcias amazon lelkére beszélnünk…

— A remény hal meg utoljára… — sóhajtott Melinda. — Gyere te is. Légy kéznél…

— Ha robban is, ott még nem fog… — szabódott az öreg, de látszott rajta, vissza se lehetne tartani, annyira mocorog benne a kíváncsiság.

 

A helyi TV-adó is megjelent a díjkiosztáson. Zsúfolásig megtelt a díszterem. Az ülőhelyek kevésnek bizonyultak. Hiába élelmeskedtek a „házigazda” diákok, némi tanári nyomásra fintorogva, vagy anélkül, át kellett engedniük helyeiket a vendégeknek, szülőknek és tanároknak, így a falnak támaszkodva várták az eredményhirdetést. Ünige és Xénia az első sor magasságában, de ellentétes oldalon álldogáltak, az előbbi Boróka, az utóbbi elmaradhatatlan barátnői, Roxi és Vivien társaságában. Alex néhány lépéssel mögöttük figyelt feszült arcvonásokkal, sikerül-e végre megismételnie harmadikos teljesítményét, amikor másodiknak bár, de ő is továbbjutott. Domokos Melinda, az esemény házigazdája, miközben az emelvény felé tartott, még odasúgta a második padban ülő Rozsnyói Imrének:

— Nézd, miként méregetik egymást!

A protokolláris üdvözlés után átadta a szót Vásárhelyi Tihamérnak, a Radnóti Miklós középiskola matematika tanárának.

— A hagyomány szerint a díjakat Bakonyiné Simon Etelka tanárnő, a verseny Csongrád megyei főszervezője szokta átadni. Sajnos tegnap balesetet szenvedett, így az én tisztem gratulálni a résztvevőknek, de főleg legsikeresebbeknek, akik a kecskeméti döntőn próbálják majd igazolni, nem véletlenül lettek a legjobbak a megyében. Ott az ország, sőt a határon túli magyarok legjobbjaival mérhetik össze tudásukat. A továbbjutók közt mindig a fiúk voltak többségben, ám ilyen kiütéses győzelmet sohasem arattak a lányok felett. Mivel a kivétel erősíti a szabályt, egyetlen évfolyamon sikerült igazolni, azért kiváló matematikus lányok is akadnak ám a megyében. Több trónfosztás is megesett, ha a tavalyi eredményekhez viszonyítjuk az ideieket. Csak két évfolyamon történt meg, hogy a továbbjutók ugyanazon iskola tanulói legyenek, ám egyik esetben itt is a felkészítő tanár más. Megkérdőjelezhetetlenül a legjobbaknak Berend Miklós és Pécsi Oszkár VIII. osztályos tanulók bizonyultak, mindketten a Radnóti Miklós középiskola diákjai, akik maximális 150 pontot értek el, és megosztott első díjat érdemeltek ki…

Meg kellett szakítania beszédét, a kitörő taps miatt, amely főleg a terem azon végéből jött, ahol a Radnótisok tömörültek elég nagy számban. Néhányan hangos ovációval is hangot adtak örömüknek. Meg kellett várni, amíg elül a hangzavar, csak utána lehetet folytatni.

— … Felkészítő tanáraik: Bakonyiné Simon Etelka illetve Vásárhelyi Tihamér. A tavalyi országos harmadik díjasunk, Berti Dóra, a Tabán általános iskolából idén csak harmadik lett, 131 ponttal, ami nem elégséges a továbbjutáshoz. Felkészítő tanára Bíró Donát. Dicséretben részesülnek Szendrői Béla, és Váry János…

Bár még tartott a nyolcadikosok díjazása, a terem szélén az első sorok mellett lehetett érezni a feszültséget. Vajon Sárossy Xéniának sikerül megtartania örökös elsőségét? Nehogy már minden babér a Radnótisoknak jusson!

— A hetedik osztályban eddig még soha senki sem veszélyeztette komolyan Sárossy Xénia első helyét. Az idén, bár tavalyinál jobb eredményt, 146 pontot ért el, mégis szinte osztoznia kellett a dicsőségen, ugyanis osztálytársa, Hosszúmezői Ünige egyetlen ponttal maradt le mögötte. Felkészítő tanáruk Vámbéry Edit…

Talán az a diadalmas pillantás nem lett volna elég, hogy Ünige felvegye a kesztyűt. Ám már díjuk átvevése után a pódiumról való távoztukban Xénia oda is súgta neki mosolyogva, a tőle megszokott gúnyos hangnemben:

— Léteznek győztesek, és örök lúzer másodikok…

— Találkozunk Kecskeméten! — szűrte fogai közt a választ Ünige, farkasvigyort erőltetve magára. Mégiscsak filmezik őket.

Hiába remélte, nem úszta meg ennyivel. A TV stábja mindenáron interjút akart készíteni velük és tanárnőjükkel. Pózolni kellett hármasban, azt még kibírta, de mindezek után Xéniával átölelkezve kettesben is… S közben még a találkáról is elkésett… Még szerencse, hogy feltalálták az SMS-t.

 

Győző férfiúi sztoicizmussal tűrte a várakozás kínjait, bár az idő ketyegett, s be kell mennie édesanyjához a kórházba. Nem mondhatja: „Tudod, nem azért jöttem tíz perccel a látogatási idő lejárta előtt, mert nem érdekel a sorsod, hanem mert találkám volt… Nem vetheti a szemére: „Amíg tegnap nálad jártam, háromnegyed órát beszélgettél Melinda barátnőddel!” Azt pedig pláne nem, mennyire ciki volt azt végighallgatni! Közben jött az üzenet Borókától, majd felhívta Ünige… Szerencsére édesanyja belemerült a beszélgetésbe, és nem tűnt fel neki az SMS-váltás… Egy dolgot eldöntött, úgy fog otthon hallhatni Ünigéről, mint a sír. De miként fogja titokban tartani? Miként fog elszámolni a vele töltött idővel? Eddig Anyu tudott minden percéről…

Végre! Több mint félórás késéssel megérkezett Ünige is. A tegnapi kaland után még csak nem is mertek egymás nyakába borulni, egy végrecsók-ban, hiszen a tegnapit megzavarták. Ünige alig ismerte Szegedet, nem lehetett találkozni egy eldugott helyen, s Győző fényképe nemcsak a Nemes Tihamér számítástechnika verseny országos első díjasaként jelent meg a helyi sajtóban. Ugratták már, hogy a városi VIP-ek közé lehet sorolni. S mivel édesanyjának is elég széles az ismeretségi köre…

A Tisza-part fűzfái közt kerestek menedéket. Járnak arrafele szó se róla, de mégis jobb hely, mint egy utcasarok. Amikor végre egymás karjaiba mertek borulni, néhány lépésre tőlük mégis azonnal felhangzott:

— Szégyentelenek! Itt, nyalják egymást, ahol kisgyermekek is járnak! Ez a mai fiatalság! Hová süllyedt a tiszta erkölcs! Szodoma és Gomora kutyafüle emellett!


[1] Véralvadásgátló

[2] Véraláfutás

[3] Ütés

[4] Vérrög

[5] Egy vérér elzáródása, amely ha életfontosságú szervben alakul ki, pl. szív, akkor halálos is lehet. Egy kolléganőm így halt meg egy lábtöréstől. 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 708 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.