Pápay Aranka : Leánykérés 1880-ban

(részlet)

 

 

Josef igencsak elszántan tört a célja felé. Egyetlen percet se volt hajlandó többé elvesztegetni. Hogyisne! Még férjhez készülnek adni valakihez ezt a félig elárvult kislányt! Mi más lenne az a nagy változás, amit a minap említett!?

Gondolta, a kedves papa csak a hölgyeken keresztül lesz megközelíthető, talán ők majd beprotezsálják… Mivel Matild tanti az, akit leghamarabb el tud érni, neki mondja el, még nem nősülhet, az igaz, de szeretné eljegyezni az unokahúgát. Mert neki Karola kell. 

Csilingelve nyílt az üvegajtó, mindenki a belépő felé fordult. Josef egy szép kis bukétával és nagy elhatározással vágódott be, körbepillantva keresett valakit. Amikor a sok nő szemének kereszttűzébe került egy cseppet lehűlt a benne dúló hév, szorongatni kezdte az ártatlan virágokat. Matild megszánta mindkettőt; az élő csokrot és ezt a megszeppent ifjú hőst, hát sietett megmenteni őket.

— Jöjjön csak, fiam, Karolina nemsokára itt lesz.

— Én úgyis inkább önnel szeretnék szót váltani…— nyögte, és zavartan követte az előtte fürgén irodája felé lépegető tantit.

— Igazán? Akkor nekem hozta ezt a szép bukétát?

— I-igen, asszonyom. Kérni szeretném… szóljon értem egy jó szót Karola kisasszonynál. Azaz a kedves papájánál…

— Döntse el fiatalember, melyiknél, mert az utóbbit bajosan tudnám befolyásolni.

— Csupán annyit kérek… vagyis kérdek! — bátortalanodott el, de aztán váratlanul felcsattant a fiatalember. — Kérem! Miért fordul el tőlem Karola?! Mi az, ami megváltozott? Kihez akarják hozzákényszeríteni?

— Csak ne olyan hevesen, Josef. Vannak változások. Üljön le. Tudnom kell, mi a szándéka az unokahúgommal.

— Feleségül akarom venni — közölte ingerülten és dehogyis ült le.

— Mennyire akarja?

— Ezt nem értem…

— Szereti, vagy csak akarja?

— Akarom, mert szeretem, de…

— Na, van itt több „de” is. Tudnia kell, hogy mostantól csak az én engedélyemre lesz szükségük, mert Karola a gyámleányom és nem rendelkezik többé az ön által remélt hozománnyal, dolgozni akar, tanítani. Ehhez mit szól?

Josef lélegzete egy pillanatra megakadt.

— Miért? Mi történt?

Matild teljes nyíltsággal beszélt. Elmondta, hogy a kedves papa bizony kitagadta a lányát… Kis ideig csak hallgatta őt Josef, aztán kezét Matild karjára tette, harcias pózt vett fel.

— Rendben van, a szülők már csak ilyenek — közben a saját anyja várható ellenállása jutott eszébe. — De én nem a kedves papát, hanem Karolát szeretem. Aki őt bántja, velem gyűlik meg a baja, akkor mégjobban szeretem — felcsapta a fejét: — és meg is védem!

— Hát nem érti, hogy már egy árva koronát se vihet a házasságba ez a nyomorult gyermek?

Vasmarokkal szorította meg a tanti karját.

— Ne merészelje senki őt nyomorultnak nevezni, még ön se! — szeme szúrt és még vicsorgott is hozzá, ahogy az apró hölgy fölé magasodott. — Ki meri azt feltételezni, hogy én a hozományába szerettem bele?! Ki a fenét érdekel az Éder papa háza meg a bankbetétje?! A feleségemnek nem kell dolgoznia, ha mégis mindenáron azt szeretné, ám legyen, de senki ne kényszerítse soha semmire, mert megölöm! — már minden szó kihallatszott a csöpp irodából a varrodába, de még a boltba is.

Matild hitte is abban a pillanatban, hogy ez a megveszekedett, nagyranőtt lakli gyerek képes is lenne ölni. Ahogy pillanatokig rémülten nézett felfelé a megvadult ifjúra onnét, az alacsonyabb pozícióból, egyszerre komikusnak kezdte látni a helyzetét, megrándult a válla egyszer, mégszer, aztán kibuggyant belőle és gyöngyözött a kacagás, szabad karjával elkapta a fiú kidagadt erű nyakát és arcon csókolta.

 — Te bolond, te! Eressz el, mielőtt kárt teszel a karomban!

Josef ijedten eszmélt, zavartan feltartotta mindkét kezét, mint akire lőni készülnek, hátrált egy lépést.

— Én… én… bocsánat…

— Na, ülj már le! — és keményen kérdezett. — Mikor fejezed be az egyetemet?

— Egy év múlva.

— Rendben van, fiam, addig letelik a gyászév is. Már csak Karola kezét kell megkérned, de tőle, és ne ennyire hevesen, aztán hozzáfoghatsz megnyugtatni engem, hogy lesz miből családot alapítanotok.

Karola a varroda átmenetileg megnémult lányai között ült, kicsit sápadtan tépkedett valami lepedőszélt, akarta is hallani, meg nem is, hogy mi zajlik a tanti irodájában, ahonnét az előbb kiabálássá emelt párbeszéd szűrődött ki, de többé semmi. Mintha gyorsuló, tompa dobszó nyomta volna el a külső hangokat, ami ott belül a feszülő blúza alatt kalimpált.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.03.17. @ 13:18 :: Pápay Aranka
Szerző Pápay Aranka 237 Írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/