Horváth Nóra : Ma megint…

 

Régen utaztam már hozzád,
inkább te látogatsz engem,
karjaim átfonják tested,
és nem engednek el abban a percben.
Végtelennek tűnik a pillanat,
mi nem óhajt megszűnni
sem ma,
sem holnap,
sem soha.

 

Gyermeki örömmel fogadsz,
jövök a peronon,
próbára teszed
agyongyötört türelmem,
ahogy én
gyermekként tettem,
de így már nem annyira
csalafinta a játék,
mondják,-
„még nem nőttél föl eléggé a feladathoz”,
„egy kicsit több komolyságot, ha kérhetem”,
ennél jobban én sem láthatnálak;
az órádat otthon felejtetted.
Éles árnyad a második vágányról
vonakodva indul,

 

ma megint elment egy vonat.

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).