Boér Péter Pál : Összekacsintottak

 

Tizenkilencedik századi holmival bebútorozott szobában járunk, ahol az alig restaurált, épphogy karbantartott, minden irányban domború, hatalmas darabok egy színház díszletének is beillenének. Amennyiben odakintről nem hallatszik folyamatos, kiszámíthatatlan hadimozgásra emlékeztető csúcsforgalmi zaj, belefeledkezhetünk a — mai szemszögből — csodálatos, régi időkbe.

 

A szobában sem ember, sem kutya nem matatott. Egy macska dorombolt az óriási íróasztalon, majd leugrott a több darabból összeállított fotelbe. Úgy dermedt újra mozdulatlanságba, mintha a szökkenés álmában történt volna.

Legújabb csiszolt fémlemezhez hasonlított, már csak a nagyon tájékozottak tudták kicsoda ő. A bútorok közt állomásozó, színében is jól illeszkedő felé forgatta magát.

— Mit keres még itt közöttünk? Meddig rontja a levegőt? Különben is, hogy néz ki? Olyan, mint egy kisebb szekrény! Sosem fogom megjegyezni mi a célfeladata…

— Rádió vagyok, kérem szépen, kisebb hibával. Józsika, négy éves korában, akaratán kívül kiütötte a varázsszememet.

— Egyetlen programom sem tudja azonosítani az összefüggő, de értelmetlen beszédét. Mire találták fel magát, és a feltalálócsoportnak nem volt éppen jobb dolga akkor?

— Engem, kérem, nagyon szeretett a barátom, Józsika…

— Ki az a Józsika?

— Az ember, aki két hete magát vásárolta a feleségének. Tudja 1940-ben gyártottak, ő már nem egy fiatal kisfiú, de nekem mindenkorra az maradt. Azért nem hajlandó megválni tőlem, mert ki nem állhatja a valótlanul tökéleteset, ami emberileg nem is igazán létezik. Megpróbálom önnek egy hasonlattal érzékeltetni… Amikor annak idején, koncertfelvételt közvetítettem, a „Zsupsz-bele” együttes „Cirógat a lábam” számát, túlságosan berezonáltam. Stúdiókörülmények között felvett, csúcsminőségű bakelitlemezről bejátszva, ugyanattól hideglelést kaptam. Olyan természetellenes a minősége…

Legújabb meghökkent, leplezve tudatlanságát nem kérdezett vissza, mert — ahogy az lenni szokott —, nem érthette a példát. Keresgélt a programjai között, de csúcsminőség ide, csúcsminőség oda, éppen ki volt kapcsolva, és ilyenkor csak az egymás közti morgásra futja.

— Maga Pentium négyes, talán még érti ezt a brekegést. Mondja, miről is szól itt a fáma?

— Azt hiszem, rádióadásokat közvetít, ha jól értem…

— Már hogy értené jól! Maga is egy műszaki selejt, túllépte az idő mind a két lábával, egyenesen átugrotta.

— Kilencéves vagyok!

— Nem is értem, ebben a furcsa környezetben miért tárolják ilyen szorgalmasan a műszaki hulladékot. Csak suttogva kérdezem, magának van halovány segédgőze arról, mi is az a varázsizé, az a szemes varázs, vagy mi?

— Hasonlóan csendben válaszolnék, hogy tudniillik nem tudom. Meg is kérdezhetném, de én még soha, de soha nem szóltam ehhez a korosodó porosodóhoz. Leginkább az idegesít, hogy míg én összevissza vagyok karcolva, addig József úr, aki Matild asszonynak önt vásárolta, ezt mindennap leporolja, és valami illó izével összekeni, amitől kopottas faburkolata szebben csillog. Na most, figyeljen oda, mekkora móka, fából készült műszaki cikk, akár egy szekérkerék… Döbbenet! Nekem szerencsém van József úrral, mert — bár nem tudom mennyire tájékozott a bútoripar területén, ha körülnéz a szobában, legalább százötven éves holmi hever mindenfelé — engem megszeretett. Kicserélte a CD lejátszómat DVD íróra, rakott belém egy pótmerevlemezt, feltaszította a memóriámat egy gigabitre. Kérem, ne tessék röhögni, rosszul esik! Tudom, hogy a magáé számomra is követhetetlen, a tárhelye pedig akkora, ha megbocsát, ami már teljesen fölösleges. Ember nincs, aki annyi adatot raktározna egy hozzánk hasonló… — elnézést, bocsánat, bocsánat —, önhöz hasonló gépre. Még az én pótlemezemet sem használja soha, a másikon is csak egy kevés lefedett terület van. Annak nagyon örülök, hogy kicserélte az elemet, mert állandó sokkterápiával indultam.

— És maga még érti, miért nem hajította oda, ahol a helye lenne?

— Kérem, ne bántson, annyira rosszul esik, úgy négy-öt hét múlva maga is öreg lesz, hiszen az elmúlt hetekben, mióta köztünk lakozik, legalább négy-öt újabb konstrukciót dobtak a piacra. Időnként belenézek a Google-be, maga is szokta? Tudja, mi az érdekes az egészben? A programjai nem nagyon különböznek az enyéimtől, csak sokkal, de sokkal gyorsabb. A Józsi úr azt mondja, idegesíti, mert ha odébb akar tenni valamit a könyvjelzők közt, azonnal kinyílik. Szegénykém, muszáj nevetnem, rengeteg idő után jött rá, hogy kivágás-beillesztéssel is megoldható. Egy szóval, a maga élete sem fenékig tejfel.

— Nézze, ezekért az otromba megnyilvánulásokért összehangolt programmegsemmisítő csapást mérnek magára. De mi van ezzel a textília bevonatossal? Nem elég, hogy deszka meg mit tudom én mi, de elől rongy fedi.

— Semmi nincs velem, kérem. A magam hetvennégy évével tökéletesen működöm, és Józsika szereti, ha egy rádió recseg, egyébként nem is tekinti igazinak.

— Annyit beszélünk a rádióról, rengeteg online adás van, de gőzöm sincs, fogalmam burkolt libabőre sem arról, hogy mi az az önálló rádió…

— Kérem szépen, én az éterből fogom a jeleket.

— Éterből?

— Igen, onnan. Nem vegyészeti értelemben, hanem fizikailag. Az elektromágneses hullámok terjesztéséhez szükséges közegből.

— Hogy ez miket ki nem talál! Hagyjuk, magát még csak eltűröm valahogy kiselejtezéséig, mégis csak a fajtámból való számítógép. Így biza, számító is, gép is, de felkérem, kapja össze magát! Egyébként kénytelenek leszünk együtt élni ezzel a láda formájú, alaktalan, az sem tudni kivel…

— Ej-haj, megérkezett végre József úr, hallom, hogy csörtet befelé. Lássuk, lássuk, kit szeret a legjobban!

József úr bezárta maga mögött az ajtót, és mint egy szégyenlős kisfiú megállt hetvennégy éves rádiója előtt.

— Vilikém, bocsáss meg, hogy annakidején kiütöttem a szemedet, alig négyéves voltam, még gyerek… Egy rádiószerelmes barátom végre hozzásegített a szemműtéthez. Vilikém, most beszerelem, visszateszem a szemedet. Nem került sokba, csupán a legújabb fényes bádogdarabba, amit kéthavi munkabéremből vásároltam meg…

Legújabb megrázkódott, nem értette, mitől idegreng. Talán földrengés van? A Józsi nevű alak egy ronda nejlonszatyorba hajította és az asztalra dobta. Tönkremegy, ha így bánik vele! Normális ez?

— Figyelj, Pentiumkám, az asszonynak ajándékozlak. Még turbózok rajtad egy kicsit, de tartsd a titkot! Majd azt mondom, hogy egy nagyon közeli barátom nagyon közeli barátjának szemműtétje miatt kellett megválnom ettől a förtelemtől.

Magában kacsintott, hiszen egy számítógép úgysem ért emberül. A régi rádiók belsejében hatalmas üres terek vannak, Vilibe beépített egy harmadkézből vásárolt Pentium hármast. A monitort mellé helyezte.

— Ez már más, olyan emberi… Jobban illik a szobához is. Vilikém kacsints, most már tudsz!

Megnyomta a bekapcsoló gombot, Vili varázsszeme elzöldült, és mert úgy illik, Józsika úr visszakacsintott.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/