Mindig oly’ körültekintően érkezik
( macskaösztönnel ) a sejtelmes éjjel,
s nem hallhatod meg soha lépteit:
vészjeleket ilyenkor nem észlel
egyetlen kivéreztetett férfiszív sem,
ha tűsarkaival rajta átgázol puhán,
bár fájdalomtól fetrengve nyüszítsen
halálra sebzetten – mint párbaj után.
Ahogy megvetően biggyeszti ajkait,
s a lehunyt pillák tekintete végigseper,
jól ismeri, mit benned elszabadít
( őrületbe kerget vele, milyen lezser )
legyen csak valami kültelki vagány
vagy fuvarozza elegáns limuzin,
hamar a lábainál hever mindahány
– neki ez csupán szokványos rutin.
Lazán paprikajancsit csinál belőled,
elenged, visszaránt, majd erre is rácáfol
és nem éreznéd, hogy bármit erőltet,
próbálkozatsz ugyan, de a lábáról
nem veszed le egy ”hello, mizu?”-val
és nála nem lehet többször újrakezdeni,
nem az nő, kit a sors bármikor kiutal:
vágykeltés művészetére szakosodott zseni.
Kutathatná lelkét akár ezer pszichiáter,
ahogy az életedbe váratlan berobban,
( csak ő tudja titkát – ”savoir faire” )
’s egy pillantására ázol a tesztoszteronban,
elkábít az Édenkertből lopott igézet:
a mozgása, a misztikum, az illat
– itt nem űz bűbájt egy Biblia – idézet –
a lényével fatális végletekig izgat.
Egyszer kamaszlány, egyszer érett díva
– cseppet sem kíváncsi a mosolyodra –
a szemeiből kicsapó sóvár offenzíva
tüzében megkínoz az érzékiség sodra,
de ne kívánd – ő csak a vágyaid nője,
ki magányosan oson tovább az álmokon
( egy kapcsolatnak sincs vele jövője –
inkább aludj még egy verset a vánkoson ).
( 2013. április 24. )
Legutóbbi módosítás: 2014.01.20. @ 19:55 :: Schifter Attila
