Schifter Attila : Fázisok

 

Az Újhold az én igaz kedvesem,
nekem adja tiszta leányságát
– tudja, rá várakozni mit jelent –
míg bújtatja előlem égi éji árkád.

A Múzsám az első negyedében,
felém fordítva ezüstös arcát
vágyódó versekkel viselősen
önként fizeti szerelmünk sóvárgó sarcát.

Kitelten csodákat súg fülembe,
az égbolton királynőmként ragyog,
platinavarázsában fürödve
nem várom az aranyával dicsekvő Napot.

Utoljára anyókává görbül
– idő sarlója alá hajolva,
`s még egy reggelre mosolyog végül,
mielőtt fátuma kék fényébe hajózna.

Fogyásakor hiánya nő bennem,
szavam elapad a tűnő Holddal
– vele kell mindig újjászületnem –
hogy megelevenedjen általunk a holt dal.

 

( 2012. október 22. )

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.